A túl hosszú búcsú - 24: Live Another Day

  • - greff -
  • 2014. július 16.

Tévétorrent

Az ezredszerre látott fordulatok viszont sápasztóak, a nagyon gonosz főgonosz és az ő drónrepülős fenyegetésének tálalása komikus, azt pedig végtelenül szomorúan kell belátnunk, hogy már a negyedik epizód körül halálosan unatkozunk. Kritika a 24 új szériájáról!

2001-ben még senki sem tudta volna elképzelni, hogy eljön majd az a nap, amikor Jack Bauer majdnem elsírja magát, ha bele kell lőnie valakibe, még akkor is, ha szigorúan csak karcolja áldozata bőrét a pillanat törtrésze alatt is biztos kézzel a megfelelő irányba terelt pisztolygolyó. Most mégis itt vagyunk, Bauer visszatért, és gyengébb, mint valaha - de nemcsak ő, hanem az egyre reszketegebb vállára pakolt sorozata is.

false

Pedig 13 évvel ezelőtt a 24 még forradalminak számított: példátlan intenzitása, nagyjából valós idejű cselekményvezetése, vadsága, a 9/11-es korhangulatra az első évaddal csupán véletlenül (ám véletlenek köztudottan nincsenek), a későbbiekben pedig a lehető legszándékosabban építő paranoid világa több millió nézőt rántott be a sorozatfüggés szép új világába, és ami még fontosabb, számos élvonalbeli színészt, írót és rendezőt is megnyert az ügynek a Kiefer Sutherland főszereplésével futó terrorelhárítós széria.

A 8. évadja után 2010-ben, megkésve ugyan, de azért elég szépen lezárt sorozatot először a moziban akarták továbbírni, de Bauer (ex)ügynök végül mégiscsak eredeti terepén, a kisebb képernyőn, bár ezúttal nem Amerikában, hanem Londonban támadhatott fel tetszhalálából. Egyszóval idegen földön, de teljesen ugyanazokkal a mozdulatokkal haladunk: formai és történetmesélési szempontból a 24 amit csak lehet, megkísérel megőrizni a dicső múltból, miközben minden - a kor, amire a reflektál, a sorozatkészítési normák és konkrétan a saját főhőse is - megváltozott.

A széria így az egyik lábával az egyik, a másikkal a másik mankót rúgja ki nehézkes teste alól. A korábban oly hatékony, rokonszenvünket még a legelborultabb pillanatai közben sem teljesen elveszítő Bauert szánalmas, keserű és nagyon nem a helyén lévő alaknak látni újszerű, ám kifejezetten rossz érzés. Az ezredszerre látott fordulatok viszont sápasztóak, a nagyon gonosz főgonosz és az ő drónrepülős fenyegetésének tálalása komikus, azt pedig végtelenül szomorúan kell belátnunk, hogy már a negyedik epizód körül halálosan unatkozunk, pedig ez a széria csak 12 részes, míg korábban 24 epizódon át is sikerült padlógázzal átrobogni. Lehet persze úgy értelmezni, hogy míg Jack Bauer korábban a terror elleni háborút a célokat szentesítő eszközökkel megvívó Bush-kormányzat jelképe volt, addig ma már a megfontoltabb haladást zászlajára tűző Obama-rezsim kabalafigurája.

Ebben az esetben egyfelől az isten óvja a nyugati világot, másrészt a sorozat egyetlen igazán érdekes vonása, hogy felléptet benne egy ügynöknőt, aki viszont a régi, kőkemény, szabályszegő, szupereredményes Bauer-figurát hozza (az ausztrál Yvonne Strahovski tökéletes alakításában). A szériának így valójában nincs igazi főszereplője, ami nem tesz jót neki, de legalább ad egy izgalmas kérdést a nézőnek: a régi arc mögött megbúvó új Bauert akarjátok-e, vagy a szőke, szoknyás frisset, aki igazából az egykori? Márpedig ez a kérdés most, a 8. epizód után csakis költői lehet, úgyhogy ha bele is alszunk olykor, a halálosan radikálisnak vágyott lezárást legalább izgatottan várjuk.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.