A klasszikus detektívtörténet hat különböző irányból közelíthet a rejtély felé: ki a tettes, ki az áldozat, mikor vagy hol történt a bűntett, hogyan követték el, és az egyik legritkább változatban arra keresik a választ, hogy miért követték el a bűncselekményt. Ezt a dramaturgiát alkalmazza a nyolc epizódba sűrített The Sinner.
Egy hétvégi strandolás alkalmával a jámbor családanya látszólag minden ok nélkül halálra késel egy ismeretlent. Az eset egyértelmű, már ítélnék is el, ám a sors és egy nyúzott nyomozó közbeszól. Bill Pullmannak még a kínosan moralizáló belépőt („A természet kibillent az egyensúlyából”) is megbocsátja az ember, mert karcos hangjával és titokzatos hunyorgásaival erre a szerepre teremtetett – nem nyugszik, amíg meg nem kapja a miértre a választ, ám ahhoz rengeteg red herringen át vezet az út. És ez a The Sinner legnagyobb erőssége, hogy nem úgy haladunk egyik hamis nyomtól a másikig, hogy a nulláról kell újrakezdeni a nyomozást, inkább minden téves információ egy-egy újabb lépés az igazság felé, és a jelen bűnei mögött lassan kirajzolódik egy másik bűntény a múltból. Ez lenne tehát a sorozat valódi tétje, ám épp ezzel nem tud igazán élni, csak a kortárs thrillerek aránytévesztését másolja: többet ígér az elején, mint amennyit bevált. A rejtély maga és a nyomozás lényegesen izgalmasabb, mint a megoldás, és ezzel fordított hatást ér el: az eleje megdöbbentőbb, mint a zárlat. S lehet bármennyire jó a hangulat, bármennyire erőteljes a színészi jelenlét, ha a megoldást csak odakenik, az bizony bukó.
Magyar felirat: DennyKeh & Mr. Bishop & Taurusz
