Norvég mintás pulóverben - Top Of The Lake

  • - greff -
  • 2013. június 10.

Tévétorrent

Napjaink bűnügyi tévésorozataiban az épeszű nyomozó olyan, mint az amuri leopárd: nem halt ki még egészen, de természetes élőhelyein most már nagyon ritkán látni. Tévés vizsgálódásaink alapján határozottan úgy tűnhet, hogy manapság be sem teheti már valaki a lábát a rendőrőrs kapuján, ha nem képes legalább egy masszív alkoholbetegséget felmutatni a jelvénye mellé, a sikeres nyomozati munkának pedig nyilvánvalóan kötelező előfeltétele az Asperger-szindróma vagy az antiszociális személyiségzavar.

Jonathan Lethem botcsinálta, Tourette-szindrómás detektívjét a vadul szárnyaló fantázia unikális termékének olvastuk anno az Árva Brooklynban, pedig a szerző, ma már tisztán látszik, csupán a nagyon közeli jövőt festette fel visszatekintve színjózan hangúnak tűnő, realista prózájában.

false

Mindez, meglehet, csupán azért tűnik bosszantónak, mert az idővonalon épp ennél az évnél lehet megjelölni filctollunkkal azt a pontot, amikor a skandináv krimiként közismert jelenség tartozékai a tömegtermelés okán átfordulnak a bizsergetőből a halálosan fárasztóba. A Zongoraleckével egykor mindent letaroló, aztán eléggé eltűnt, bár Meg Ryan levetkőztetésével (a Nyílt sebben) az igényes filmrajongók szívébe később is visszalopakodó Jane Campion és Gerard Lee minisorozata az állatorvosi ló nagy, drámai szerepét kapta ebben a folyamatban. A Top Of The Lake Új-Zélandon játszódik ugyan, de ez a legkevésbé sem zavarja meg abban, hogy magába építse a skandi bűnügyi lektűrök összes, mára világ- és médiumszerte nyomasztó módon kötelezővé vált alkatrészét. Zord környezet? Kipipálva. Furcsa kisközösség? Duplán is. Szexuális erőszak? Alaptartozék. Családon belül? Ne is kérdezd! Múltbéli bűnök? Mint a tenger. És amikor az egyre inkább bekattanó nyomozónőről (Elisabeth Moss; Peggy a Mad Menből) kiderül, hogy pontosan olyan durva sérelem érte tinédzserkorában, mint azt a kislányt, akinek eltűnése mozgásba hozza a nagyon sötét és a halványabban világos erőket Laketopban, a néző legszívesebben lendületből bevágná a ringbe a frottírtörülközőt.

Rosszul tenné: ha ugyanis képesek vagyunk túltenni magunkat a borzalomgiccsel fenyegető, de azt végül csak néhány percre kikényszerítő északias sztereotípiaparádén, akkor a Top Of The Lake a szezon egyik meglehetős ajánlatává formálódhat mindig éhes szemünk előtt. A választott környezetnek nagy szerepe van ebben, az új-zélandi táj ugyanis nemcsak a hobbitok barangolását képes szintekkel magasabbra emelni, hanem a menekülő asszonyok, a sufniban amfetamint kotyvasztó önsorsrontók és a túlságosan hihető módokon korrupt rendőrök barátságtalan mindennapjait is. Ebben a térben a megkapóan barázdált arcok a bizarr akcentusukkal könnyen élessé tudják formálni a kérdést, hogy vajon hogyan is lehet élni, ha már az elvágyódás helyszínén sincs más, csak a mindenhová beszivárgó, sűrű reménytelenség. Nem tudják, mégis teszik, és amikor a Top Of The Lake a hétköznapi fáradozásokra koncentrál, még a pislogásnak is horgonysúlya lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.