Norvég mintás pulóverben - Top Of The Lake

  • - greff -
  • 2013. június 10.

Tévétorrent

Napjaink bűnügyi tévésorozataiban az épeszű nyomozó olyan, mint az amuri leopárd: nem halt ki még egészen, de természetes élőhelyein most már nagyon ritkán látni. Tévés vizsgálódásaink alapján határozottan úgy tűnhet, hogy manapság be sem teheti már valaki a lábát a rendőrőrs kapuján, ha nem képes legalább egy masszív alkoholbetegséget felmutatni a jelvénye mellé, a sikeres nyomozati munkának pedig nyilvánvalóan kötelező előfeltétele az Asperger-szindróma vagy az antiszociális személyiségzavar.

Jonathan Lethem botcsinálta, Tourette-szindrómás detektívjét a vadul szárnyaló fantázia unikális termékének olvastuk anno az Árva Brooklynban, pedig a szerző, ma már tisztán látszik, csupán a nagyon közeli jövőt festette fel visszatekintve színjózan hangúnak tűnő, realista prózájában.

false

Mindez, meglehet, csupán azért tűnik bosszantónak, mert az idővonalon épp ennél az évnél lehet megjelölni filctollunkkal azt a pontot, amikor a skandináv krimiként közismert jelenség tartozékai a tömegtermelés okán átfordulnak a bizsergetőből a halálosan fárasztóba. A Zongoraleckével egykor mindent letaroló, aztán eléggé eltűnt, bár Meg Ryan levetkőztetésével (a Nyílt sebben) az igényes filmrajongók szívébe később is visszalopakodó Jane Campion és Gerard Lee minisorozata az állatorvosi ló nagy, drámai szerepét kapta ebben a folyamatban. A Top Of The Lake Új-Zélandon játszódik ugyan, de ez a legkevésbé sem zavarja meg abban, hogy magába építse a skandi bűnügyi lektűrök összes, mára világ- és médiumszerte nyomasztó módon kötelezővé vált alkatrészét. Zord környezet? Kipipálva. Furcsa kisközösség? Duplán is. Szexuális erőszak? Alaptartozék. Családon belül? Ne is kérdezd! Múltbéli bűnök? Mint a tenger. És amikor az egyre inkább bekattanó nyomozónőről (Elisabeth Moss; Peggy a Mad Menből) kiderül, hogy pontosan olyan durva sérelem érte tinédzserkorában, mint azt a kislányt, akinek eltűnése mozgásba hozza a nagyon sötét és a halványabban világos erőket Laketopban, a néző legszívesebben lendületből bevágná a ringbe a frottírtörülközőt.

Rosszul tenné: ha ugyanis képesek vagyunk túltenni magunkat a borzalomgiccsel fenyegető, de azt végül csak néhány percre kikényszerítő északias sztereotípiaparádén, akkor a Top Of The Lake a szezon egyik meglehetős ajánlatává formálódhat mindig éhes szemünk előtt. A választott környezetnek nagy szerepe van ebben, az új-zélandi táj ugyanis nemcsak a hobbitok barangolását képes szintekkel magasabbra emelni, hanem a menekülő asszonyok, a sufniban amfetamint kotyvasztó önsorsrontók és a túlságosan hihető módokon korrupt rendőrök barátságtalan mindennapjait is. Ebben a térben a megkapóan barázdált arcok a bizarr akcentusukkal könnyen élessé tudják formálni a kérdést, hogy vajon hogyan is lehet élni, ha már az elvágyódás helyszínén sincs más, csak a mindenhová beszivárgó, sűrű reménytelenség. Nem tudják, mégis teszik, és amikor a Top Of The Lake a hétköznapi fáradozásokra koncentrál, még a pislogásnak is horgonysúlya lesz.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.