Február 6. – Janukovics csávában

  • Körner Gábor
  • 2014. február 6.

Ukrajna mindennap

Európa feleszmélt, csak úgy tűnik, későn. Moszkva agresszivitása láttán lázas sürgölődésbe fogtak a diplomaták. Világossá vált, hogy Ukrajna problémáját nem lehet európai szavalatokkal megoldani.

Janukovics államfő szocsi látogatása előtt nem várható előremozdulás sem az új kormány kinevezése, sem az alkotmánymódosítás ügyében, jelentette be még kedden a kormányzó Régiók Pártja parlamenti képviselője, Hanna Herman. Persze mindenki a pénteki Janukovics–Putyin-találkozótól vár előrelépést az ukrán patthelyzetben, mégis, kicsit meghökkentő az a nyíltság, amivel egy politikus beismeri: pártja egy lépést sem tehet Moszkva engedélye nélkül.

Európa feleszmélt, csak úgy tűnik, későn. Moszkva agresszivitása láttán lázas sürgölődésbe fogtak a diplomaták. Világossá vált, hogy Ukrajna problémáját nem lehet európai szavalatokkal megoldani. Az ukrán orientáció nem csupán a „rabok legyünk, vagy szabadok?” álkérdésre adott válasz függvénye, sokkal inkább azon múlik, ki képes és hajlandó finanszírozni a csődben lévő országot, és mit kér cserébe. Az európai tárgyalásokról kiszűrődő gyér információk egy Ukrajnának nyújtandó kölcsönről szólnak, természetesen politikai és gazdasági feltételekkel. Megkezdődött tehát a licitálás a Nyugat és Oroszország között, a tét Ukrajna politikai hovatartozása, Janukovics pedig, mint egy árverő, begyűjti az ajánlatokat.

Legalábbis a Nyugat így látja az ukrán helyzetet – nem véletlenül, hiszen Januko­vics eddig csakugyan két nyársat tartott a tűzbe. Nem önmagában az oroszokkal ápolt jó viszony volt a célja, inkább az, hogy megteremtse maga és köre számára a szabad rab­lás és a hatalmon maradás pénzügyi fedezetét, ezt ugyanis – éppen e körök áldásos tevékenységének köszönhetően – az ukrán gazdaság nem termelte ki. Ilyen értelemben Janu­kovics és az ukrán oli­garchaelit „függetlenségpárti”, de csak úgy, mint a kamasz, aki elvárja, hogy a szülei eltartsák, viszont ne szóljanak bele az életébe.

Hát ez az, ami nem tartható tovább – és amit az államfő láthatóan nem akar megérteni. Az EU-társulás annyiban érdekelte, hogy egy ideig úgy tűnt: Moszkva csak a NATO-tagság ötletét tekintené hadüzenetnek, az EU-hoz való közeledést lenyelné valahogy. Magát az EU-csat­lakozást nyilván sem reálisnak, sem kívánatosnak nem gondolta Ja­nu­ko­vics, de hátha egy laza társulási szerződés nyomán csurran-cseppen valami Nyugatról is? Ami­kor a vilniusi EU-csúcs előtt Moszkva rálicitált Európára, az ukrán elnök azt hitte, egyszerűen áttáncolhat az orosz térfélre, és minden mehet tovább a rendes kerékvágásban. Megkapja Mosz­k­vá­tól az olcsó gázt és a hitelt, a hatalma biztosítva marad, cserébe beviszi Ki­jevet Putyin Eurázsiai Uniójába. A decemberi tüntetések kirobbanásával azonban kiderült: az ukránok jó része számára ma már elfogadhatatlan, hogy az ország – az óhatatlanul meglévő függőségen túl – ilyen egyértelmű vazallusszerepbe kényszerüljön az oroszokkal szemben. Nem egyszerűen a nemzeti büszkeségről van szó; ahogy Timo­thy Snyder, a térség egyik legkiválóbb történésze írja hétfői cikkében, „túl sok ukrán túl sokáig kóstolhatott túl sok szabadságot” ahhoz, hogy eltűrje annak a zsarnoki, fasisztoid államnak a visszaépülését, amelynek védjegye – és legfőbb ukrajnai pártfogója – a putyini Oroszország.

Janukovics olyan csávába került, amiből nem tud kimászni. Miután decemberben zsigerből az erőszakot választotta, és ezen az úton nem ért célt (és világosan látszik: nem is fog), megpróbál kivárni, hátha magától megtörik az ellenzék. Eközben viszont a keményvonalasok Ukrajna föderatív átalakításával (implicite leszalámizásával) fenyegetőznek – ugyanis ma már Moszkva sem éri be az ukrán vezetés „kétkulacsosságával”, egyértelmű választ várnak. Ha Ja­nuko­vics folytatja a hintapolitikát, bármikor megpuccsolják. Az EU az események után kullog, azt hiszi, még megelőzheti a putyinista fordulatot egy nyugati hitellel. Ez nem csak azért illúzió, mert Janukovics és oligarchái nem érdekeltek a nyugati feltételek (világos törvényi szabályozás, korrupció visszaszorítása stb.) teljesítésében, az ellenzék pedig gyenge ahhoz, hogy kikényszerítse a hatalomváltást, hanem legfőképp azért, mert nem ezt diktálja az ukrajnai események dinamikája. A hatalom olyan messzire merészkedett, ahonnan nincs visszaút – ezt mutatja a továbbra is gátlástalan önkény, és a jövőbeli erőszakos megoldás retorikai és gyakorlati előkészítése. Amely „megoldás” persze ma már nem járható út, Ukrajna egyszerűen nem pacifikálható így – és itt sajnos bezárul a kör.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.