Február 6. – Janukovics csávában

  • Körner Gábor
  • 2014. február 6.

Ukrajna mindennap

Európa feleszmélt, csak úgy tűnik, későn. Moszkva agresszivitása láttán lázas sürgölődésbe fogtak a diplomaták. Világossá vált, hogy Ukrajna problémáját nem lehet európai szavalatokkal megoldani.

Janukovics államfő szocsi látogatása előtt nem várható előremozdulás sem az új kormány kinevezése, sem az alkotmánymódosítás ügyében, jelentette be még kedden a kormányzó Régiók Pártja parlamenti képviselője, Hanna Herman. Persze mindenki a pénteki Janukovics–Putyin-találkozótól vár előrelépést az ukrán patthelyzetben, mégis, kicsit meghökkentő az a nyíltság, amivel egy politikus beismeri: pártja egy lépést sem tehet Moszkva engedélye nélkül.

Európa feleszmélt, csak úgy tűnik, későn. Moszkva agresszivitása láttán lázas sürgölődésbe fogtak a diplomaták. Világossá vált, hogy Ukrajna problémáját nem lehet európai szavalatokkal megoldani. Az ukrán orientáció nem csupán a „rabok legyünk, vagy szabadok?” álkérdésre adott válasz függvénye, sokkal inkább azon múlik, ki képes és hajlandó finanszírozni a csődben lévő országot, és mit kér cserébe. Az európai tárgyalásokról kiszűrődő gyér információk egy Ukrajnának nyújtandó kölcsönről szólnak, természetesen politikai és gazdasági feltételekkel. Megkezdődött tehát a licitálás a Nyugat és Oroszország között, a tét Ukrajna politikai hovatartozása, Janukovics pedig, mint egy árverő, begyűjti az ajánlatokat.

Legalábbis a Nyugat így látja az ukrán helyzetet – nem véletlenül, hiszen Januko­vics eddig csakugyan két nyársat tartott a tűzbe. Nem önmagában az oroszokkal ápolt jó viszony volt a célja, inkább az, hogy megteremtse maga és köre számára a szabad rab­lás és a hatalmon maradás pénzügyi fedezetét, ezt ugyanis – éppen e körök áldásos tevékenységének köszönhetően – az ukrán gazdaság nem termelte ki. Ilyen értelemben Janu­kovics és az ukrán oli­garchaelit „függetlenségpárti”, de csak úgy, mint a kamasz, aki elvárja, hogy a szülei eltartsák, viszont ne szóljanak bele az életébe.

Hát ez az, ami nem tartható tovább – és amit az államfő láthatóan nem akar megérteni. Az EU-társulás annyiban érdekelte, hogy egy ideig úgy tűnt: Moszkva csak a NATO-tagság ötletét tekintené hadüzenetnek, az EU-hoz való közeledést lenyelné valahogy. Magát az EU-csat­lakozást nyilván sem reálisnak, sem kívánatosnak nem gondolta Ja­nu­ko­vics, de hátha egy laza társulási szerződés nyomán csurran-cseppen valami Nyugatról is? Ami­kor a vilniusi EU-csúcs előtt Moszkva rálicitált Európára, az ukrán elnök azt hitte, egyszerűen áttáncolhat az orosz térfélre, és minden mehet tovább a rendes kerékvágásban. Megkapja Mosz­k­vá­tól az olcsó gázt és a hitelt, a hatalma biztosítva marad, cserébe beviszi Ki­jevet Putyin Eurázsiai Uniójába. A decemberi tüntetések kirobbanásával azonban kiderült: az ukránok jó része számára ma már elfogadhatatlan, hogy az ország – az óhatatlanul meglévő függőségen túl – ilyen egyértelmű vazallusszerepbe kényszerüljön az oroszokkal szemben. Nem egyszerűen a nemzeti büszkeségről van szó; ahogy Timo­thy Snyder, a térség egyik legkiválóbb történésze írja hétfői cikkében, „túl sok ukrán túl sokáig kóstolhatott túl sok szabadságot” ahhoz, hogy eltűrje annak a zsarnoki, fasisztoid államnak a visszaépülését, amelynek védjegye – és legfőbb ukrajnai pártfogója – a putyini Oroszország.

Janukovics olyan csávába került, amiből nem tud kimászni. Miután decemberben zsigerből az erőszakot választotta, és ezen az úton nem ért célt (és világosan látszik: nem is fog), megpróbál kivárni, hátha magától megtörik az ellenzék. Eközben viszont a keményvonalasok Ukrajna föderatív átalakításával (implicite leszalámizásával) fenyegetőznek – ugyanis ma már Moszkva sem éri be az ukrán vezetés „kétkulacsosságával”, egyértelmű választ várnak. Ha Ja­nuko­vics folytatja a hintapolitikát, bármikor megpuccsolják. Az EU az események után kullog, azt hiszi, még megelőzheti a putyinista fordulatot egy nyugati hitellel. Ez nem csak azért illúzió, mert Janukovics és oligarchái nem érdekeltek a nyugati feltételek (világos törvényi szabályozás, korrupció visszaszorítása stb.) teljesítésében, az ellenzék pedig gyenge ahhoz, hogy kikényszerítse a hatalomváltást, hanem legfőképp azért, mert nem ezt diktálja az ukrajnai események dinamikája. A hatalom olyan messzire merészkedett, ahonnan nincs visszaút – ezt mutatja a továbbra is gátlástalan önkény, és a jövőbeli erőszakos megoldás retorikai és gyakorlati előkészítése. Amely „megoldás” persze ma már nem járható út, Ukrajna egyszerűen nem pacifikálható így – és itt sajnos bezárul a kör.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.