150 millió forintnyi kampánytámogatást kell visszafizetnie az Együtt vezetőinek, erősen kétséges a párt jövője

  • narancs.hu
  • 2018. április 9.

Választás 2018

Drámai a hangulat a párt vezetői között.

A választás másnapján Juhász Péter, az Együtt elnöke a vereséget értékelve arról beszélt a Hír Tv-ben, hogy a pártnak a fennmaradásért is meg kell küzdenie.

Mivel az Együtt valamivel több mint fél százalékot ért el az országgyűlési választáson (a jelenlegi adatok szerint 0,65-öt), vissza kell fizetnie az állami kampánytámogatást.

„Eredetileg úgy volt, hogy akik fél százalékot nem érnek el, azoknak kell a kampánytámogatást visszafizetni” – fogalmazott, majd hozzátette: MSZP-s módosításra ez 1 százalékra nőtt, így az Együtt vezető politikusainak, az elnökség öt emberének saját személyes vagyonával kell felelni azért a 150 millió forintért, amit kampányra elköltöttek. „Ezt, ha valaki visszaosztja, fejenként 30 millió forint” – vázolta Juhász Péter.

Szigetvári Viktor az ATV-ben drámai módon köszönt el. Azt mondta, a közelgő napokban minden bizonnyal sok ellenzéki párt fogja egymást okolni a választási kudarcért, ő azonban ebbe nem szállna be, inkább magában keresi a felelősséget. „Az, amit mi kínáltunk, az, amit én politikusként, miniszterelnök-jelölti vitában őszintén elmondtam, arra nem volt kereslet, és ezt a felelősséget el kell vállalni. (…) Én ezt most nyilvánvalóan be kell, hogy fejezzem. Ezzel együtt van bennem szomorúság, mert én nem egy ilyen Magyarországban hiszek. Bennem ezek után kevés lelkierő van ahhoz, hogy még négy évig tekerjem ezt a bringát.”

(Hír Tv, ATV)

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.