Az LMP a zombikban, az MSZP a megváltóban, a Momentum a kapucniban bízik

  • - palosm -
  • 2018. március 28.

Választás 2018

Rejtett obszessziókra derült fény.

Szél zombiként támolyog, Karácsony leteszi a tollat, a Momentum kapucniviselésre buzdít, a Jobbik mese helyett politikával tömi a kisgyerekek fejét, és még nem beszéltünk Hollik Istvánról, a fővárosi nevezetességek és légi felvételek nagy rajongójáról. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megnéztük közelebbről a különböző politikai alakulatok legkönnyebben elérhető kampányfilmjeit, és nem csalódtunk: eredeti ötletekkel nem találkoztunk, de kiderült egy-két érdekesség, rejtett vonzalom, palástolt obszesszió. Kezdjük is mindjárt az LMP élőhalott-inváziójával!

Az LMP alig félperces „Most mi jövünk!” videója nyilvánvalóan valamiféle posztapokaliptikus horrorvízióba kalauzol minket: Budapest lakossága már rég kihalt, a házak omladoznak, az autókból minden bizonnyal már fegyvereket eszkábáltak egy globális nukleáris katasztrófa hordákba rendeződött túlélői. Négy éve esik a havas eső, az ég színét már elfelejtették azok, akik még embernek vallják magukat a hordák egyre durvább, maradék erőforrásokért zajló háborújában.

De ahol van remény, ott van egy vezér is. A távolban egy fekete árny téblábol, mozgásából ítélve két hete nem evett. Vadászni indul. Emberre.

false

Előmásznak a követői, az egész alakulat. Túlélésük titka az, hogy mindannyian fekete vagy szürke kabátot viselnek, így tökéletesen beleolvadnak a szennyezett köd közegébe. Most ők jönnek, az arctalan horda elveszi, ami az övé.

A brutális felütés után a film poénja súlytalan: a távolba néző, elszánt arc, és a javaslat arra, hogy vegyük kezünkbe a sorsunkat. Azzal, hogy csatlakozunk egy tucat hóban tébláboló emberhez? Ezen a ponton már hatalmas csalódás, hogy Szél Bernadett az utolsó másodpercekben nem bődül el mutálódott oroszlánként.

Vagy legalább kapna elő egy lefűrészelt csövű puskát!

Az utca, az országút, az aluljáró a fő színtere a Momentum kampányfilmjének is, de a fiatalos lendülettel azonosított párt közhelyszámba menő szuperlassítás helyett felgyorsítja a tempót: öt másodpercére több jó kép és dinamikus vágás jut, mint a többi kampányfilmére összesen. Mintha a Trainspotting híres monológját hallanánk (Choose life), csak ellentétes előjellel: kelj hajnalban, dolgozz látástól vakulásig, aztán kérdezz ki embereket, hogy vannak, jegyzetelj, sürögj-forogj, és a jól megérdemelt szieszta helyett lengesd meg a magyar zászlót a Szabadság hídon! Érdekes ez a konformista lázadás koncepció, főleg úgy, hogy a szpot szépelgő, kilúgozott, végletekig átesztétizált világát bármelyik telekommunikációs mamutcég is megirigyelhetné.

Maximumon pörög a klipesztétika, minden iszonyatosan divatos, színes és lendületes, itt jelentős erőket mozgósítottak arra, hogy lebontsák a politika szó hagyományos jelentését: az a kép, amikor Fekete-Győr András egy pulpitusnál beszél, szinte ki is lóg a klipből. Nagy előnye a narrációnak, hogy nem politikus beszél, és nem politikáról. Az önkéntes aktivizmus, önálló cselekvés hangsúlyozását ráadásul ügyesen hitelesítik a NOlimipia-kampánnyal. Adódik viszont egy fontos kérdés: minek kell ehhez ennyi kapucni?

Meg még egy: ez az életérzés-orgia politikai állításnak nem kevés egy csöppet?

Az MSZP–P Karácsony vallomására húzta fel a „Legyen Karácsony!” (sic!) fantázianevű alkotását. A nyírségi kis faluból származó „srác” a határidőnaplójában aláhúzza a „sok mindenen kell változtatni” mondatot, megigazítja az ingnyakát: a megváltó megszületett! Nyugodt, hűvös, semleges irodai környezet hangsúlyozza (túl) a szakértelmet és bölcsességet, amit a vallomás személyessége ellenpontoz, pontosabban ellenpontozna, ha Karácsony mondatai valahogy nem esnének szét útközben.

Figyelemre méltó, hogy a film az MSZP-t is a megváltoztatandó dolgok közé sorolja: Karácsony dolgos irodai magányából csatlakozik a pártvezetéshez, igaz, lassított felvételben kényszerül felemelkedni, mintegy felúszni a felhők szélén önelégülten ácsorgó négyes fogathoz. Hatalmas mosolyok villannak, Kunhalmi és Karácsony külön összenevet,

de sajnos azt nem kötik az orrunkra, min mulatnak.

false

Aztán a lehető legrosszabb következik: egy pártrendezvény, ahol a nyírségi Jézus bejelenti, itt van, sőt, készen áll. De miért is bizonygatja ilyen nagy hévvel és ökölbe szorított kézzel, hogy készen áll, ha ez nem evidencia? Közönségéről sem süt az elszántság: a „Változtassuk meg Magyarországot!” mondatra rávágják a pártrendezvény kókadozó közönségét, a sorok között egy-két aktivista rázza csak a hosszúkás kampánylufit.

Ugyanezen a vallomásos vonalon támad Hollik István, Budapest 1-es számú választókerületének fideszes jelöltje – itt jegyezzük meg, hogy a Fidesznek vagy Orbánnak per pillanat nincs olyan kampányfilmje, amit ebbe a válogatásba betehetnénk, és az is kérdés, Holliknak vajon miért van.

De ha már van, akkor kárpótol mindenért, ugyanis a közel másfél perces kisfilmbe több budapesti nevezetességet zsúfolt bele, mint egy túlárazott „Budapest csak rád vár” című turisztikai propagandaanyagba. Parlament, vár, Szabadság-szobor, Duna-part, Ferenciek tere, és ez még csak az első 20 másodperc!

Ehhez képes a kormánypolitikusi lét mindennapjai ordítóan unalmasak és jellegtelenek, hiába próbálták a lehető leglátványosabban tálalni őket: koszorúzás, kézfogás, koccintás, beszédek, egyeztetés Novák Katalinnal, bólogatás Orbán Viktornak, Fradi-meccs a ferencvárosi polgármesterrel. Így mulatnak az ifjú kereszténydemokraták! A szimpátiafaktort Hollik családjával és az apaság emlegetésével járatják csúcsra, de

az egész valahogy személytelenebb, mint egy Carlsberg-szpot a Bajnokok Ligája-döntő szünetében.

false

Mondjuk a film szubtextuális elemzéséből legalább kiderül Hollik rejtett vonzalma az óriáskerekek iránt. Például az egyik képen a háttérben egy minimum egy kilométer magas példány látható.

A Jobbik filmje egészen más műfaj az eddigiekhez képest, bár hasonlóan a jövőbe kalauzol, mint az LMP apokalipszisvíziója. A Jobbik Magyarországában 2024-re minden vakítóan fehér és IKEA-kompatibilis, de hamar kiderül, hogy ezek a bársonyos színek csak a pokol kulisszái: valójában ez egy olyan világ, ahol kilencéves forma gyerekek saját iPadjükön egyedül nézegetik Magyarország korábbi miniszterelnökeinek és gázszerelőinek fotóit, ahelyett, hogy mondjuk a Pom-pom meséivel vagy A Pál utcai fiúkkal ismerkednének. És erre a jóságos, kaporszakállú nagypapa

nem azt mondja, hogy sipirc a játszótérre, hanem azt, hogy Feri bácsi sokat hazudott,

Viktor bácsi meg elvett mindent. Cukiskodás ennyire ijesztő még soha nem volt a kampányfilmek nem túl izgalmas történetében.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.