Magyarország döntött, az emberek megjelölték, mi a választás legfontosabb kérdése, ezáltal pedig a következő négy év legfontosabb kérdései is: a bevándorlás és a nemzeti szuverenitás megvédése – fejtette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az M1-nek.
Négy évvel ezelőtt még nem volt migráció, és nem akartak még sokan európai egyesült államokat a nemzetek Európája helyett – emlékeztetett. Ma ezek mind ott vannak az asztalon, így egy új kormányzati struktúrának ezekre a kihívásokra kell választ adnia. Ezért a kormány az eddigi rendben befejezi a munkáját, a miniszterelnök pedig szerdán megkéri a kabinet tagjait: készítsék el az elmúlt időszak lezárását és az átadás-átvétel dokumentációit – folytatta.
„Ha nem akarunk migrációt – és az emberek úgy döntöttek, hogy ők akarják eldönteni, kivel élnek együtt –, akkor nekünk azt is meg kell mondanunk, hogyan kezeljük a népesedés kérdését” – mutatott rá, egy még erőteljesebb, még határozottabb családközpontú politikát tartva szükségesnek.
Magyarországnak olyan szövetségeseket is találnia kell nagyobb számban, „akik velünk együtt képviselik a nemzetek Európáját. Nem szabad engednünk, hogy a fejünk felett hozzanak meg olyan döntéseket, amelyek aztán meghatározzák a magyar emberek életét” – hangoztatta.
Mindenkinek ezeket a feladatokat kell első helyen kezelnie – közölte. A miniszterelnök már dolgozik az új kormánystruktúrán és feladatmegosztáson, amelyhez a kormánypártok elnökségétől megkapta már a felhatalmazást, és amelyet a parlament elé terjeszt majd annak megalakulása után.

Figyelmébe ajánljuk
A kutya mellett
A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.
Iszony
Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).
Elvis gyémánt félkrajcárja
- - turcsányi -
Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.
Saját magány
A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.
Az én bilincsei
A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.
Kihaltunk volna
Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.