Tölgyessy Péter: „A Fidesz számottevő eséllyel nem éri el korábbi kétharmados mandátumarányát”

  • narancs.hu
  • 2018. április 5.

Választás 2018

A 444 hosszú interjút készített Tölgyessy Péterrel, melynek az első részét közölték. Természetesen szó esik a Fidesz választásai esélyeiről:

„A legkülönbözőbb közvélemény-kutatások a négy évvel ezelőtti tényleges eredményénél magasabbra mérik a Fideszt. Mindent egybevetve mégis úgy vélem: a Fidesz számottevő eséllyel nem éri el korábbi kétharmados mandátumarányát, de megtartja biztos parlamenti többségét. Ám ma már az ellenzék felülkerekedése sem lehetetlen. A közvélemény-kutatások kevés pontos állítást mondanak az emberek valóságos pártpreferenciáiról. A Fideszt hosszú ideje felülbecsülik.”

false

És szó esik Orbán vagyonosodásáról is:

„Vezető magyar politikus egyszerűen nem gazdagodhat látványosan, nem gyűjthet vagyont. Sem maga és családja, sem közvetlen környezete számára. A hétköznapi szabálykerülés valamennyire mindig is jelen volt magyar világban. Az ilyen-olyan kapcsolatok felhasználása is általánosnak számított. A magyar állam vezetői gyakorta korrumpáltak másokat, a választók etetése-itatása vagy megfélemlítése is szokványos volt. Az emberek többsége a kádári évtizedek óta kisebb-nagyobb ügyeskedés nélkül el sem tudja képzelni egyéni boldogulását. De első számú magyar politikus hivatalával összefüggésben sosem gyűjtött vagyont, sem a dualizmus idején, sem a két világháború között, sem a Kádár-korszakban. Kádár János még belügyminiszterként medencét készíttetett a villája mögé Farkas Mihályt követve, ám amikor első titkár lett, pontosan tudta: bölcsebb, ha sietve betemetteti azt.

Orbán Viktor viszont már nem érzékelte ennek a mértéktartásnak a jelképes erejét. Ezzel kilépett a régi Osztrák–Magyar Monarchia vezetői mintájából. Magatartása inkább a magyar mezővárosok, kisebb települések feltörekvő módos parasztjainak kultúráját mutatja, ahol, akinek nincsen semmije, az annyit is ér. Természetes a személyes hatalmi aura állandó kihívó megmutatása. A vezető politikusi vagyonszerzés tabuját már a baloldalon is többen megtörték a Kádár-rendszer végén, majd a tömeges privatizáció idején. Ám az keletiesen átfogóvá mostanság vált.”

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.