A Publicusnál 35:33-ra vezet a Fidesz az ellenzékkel szemben

  • narancs.hu
  • 2022. március 30.

Választás 2022

A kutatás azt is kimutatta, hogy az elmúlt hónapokban tízből közel hat embernek már le kellett mondania valamilyen termékről a magas árak miatt.

Március 25. és 29. között a Publicus Intézet 800 fő megkérdezésével készített közvélemény-kutatást, amelyben a lakosság véleményét vizsgálták az árak emelkedésével kapcsolatban. A kutatásból kiderül, hogy az elmúlt hónapokban a megkérdezettek 56 százalékának kellett lemondania valamilyen termékről a magas árak miatt, 31 százalékuknak, tehát közel kétharmaduknak pedig már többször is kellett ilyen nehéz döntést hoznia idén.

A felmérésben résztvevők közül a legtöbben (36%) a ruházkodáson igyekeznek spórolni, de a megkérdezettek csaknem harmadának (31%) már bizonyos élelmiszerekről is le kellett mondania. Szórakozásról és kultúráról a válaszadók 29 százaléka kényszerült lemondani, a hatósági árak bevezetése ellenére pedig a magyarok negyede (26%) spórolt az üzemanyagon az utóbbi hónapokban.

A kutatás megállapítádsa szerint a válaszadók 83 százaléka gondolja úgy, hogy a bérek növekedése kisebb mértékű volt, mint az árak növekedésének üteme, amit szerintük így sem a bérek, sem a nyugdíjak – 70% szerint – emelése nem tud kompenzálni. Mindeközben a megkérdezettek a valóságosnál jóval magasabb, 24 százalékos inflációs rátát is érzékelnek.

Arra a kérdésre, hogy az áremelkedés témáját is fókuszba helyező választáson, melyik pártot támogatják,

a megkérdezettek 35 százaléka válaszolt úgy, hogy a Fidesz-KDNP listájára fog szavazni, 33 százalék pedig az Egységben Magyarországért mellett tervezi letenni a voksát.

A két nagy politikai oldal között tehát hibahatáron belüli, 2 százalékos különbség volt mérhető. A megkérdezettek 28 százaléka bizonytalan.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.