A szavazótábort folyton növelni kell

A két választás közötti négy évben elhunytak száma miatt. Választásdemográfiai elemzés egy rendszerint figyelmen kívül hagyott szempont alapján.

Amikor egy választás nyomán a politikai elemzők rendre azt akarják megbecsülni (sokszor előzetes kutatások híján, pusztán spekulatív alapon), hogyan változtak a pártok közötti erőviszonyok, akkor néhány tényezőt hajlamosak figyelmen kívül hagyni. Azzal még csak-csak szokás számolni, hogy a szavazó elvándorol, véglegesen vagy ideiglenesen külföldi lakhelyet választ (és azután esetleg részt vesz a külképviseleti választás tortúráján, vagy sem), de arra kevesebb figyelmet fordítanak, hogy két választás között Magyarországon egész szavazótömegek tűnnek el – mert meghalnak. Ezt a tragikus, habár összességében elkerülhetetlen (méreteiben viszont esetenként komoly kormányzati felelősséget is felvető) folyamatot márpedig illik figyelembe venni. Már csak azért is, mert a szavazói hajlandósággal foglakozó felmérések szerint a választás szempontjából az idős korosztályok - akiket az éves halálozás leginkább érint - az aktívabbak közé tartoznak.

Éppen emiatt egy pártnak akkor is folyamatosan növelnie kell a korábban meglévő szavazótáborát, ha csupán annyit szeretne elérni, hogy négy évvel később ugyanannyian szavazzanak rá. Különösen érzékeny terület ez olyan párt (mint például a Fidesz) számára, amely nem csupán vezet ezekben a korosztályokban a pártpreferenciák tekintetében, de az utóbbi két választáson mindent meg is tett azért, hogy elvigye választani idős szavazóit is. Számolni kell azzal is, hogy a biológiai pótlás önmagában nem elegendő: évről évre látszik, hogy kevesebben töltik be a 18. életévüket, mint ahányan az adott évben meghaltak. Nem véletlen, hogy öregszik, illetve létszámában is fogyatkozik a magyar társadalom a hol lassuló, hol gyorsuló elvándorláson felül. A demográfiai statisztikák távlatosan sem kecsegtetnek túl nagy javulással – hiába állítja ennek ellentétét a népességfogyás megállításáról fantáziáló kormány- illetve Fidesz-propaganda.

A 18. életévüket betöltöttek más szempontból sem lépnek a tragikusan eltávozott szavazócsoportok helyébe. Egyrészt politikailag -szintén a korábban elkészült felmérések szerint - korántsem oly aktívak, másrészt viszont pártpreferenciáikban is eltérnek választásaik az idősebb korosztálytól; jóval kisebb volt körükben a Fidesz, és nagyobb az ellenzék támogatottsága. Ennek ismeretében különösen kritikus hatásúak lehettek (volna) az utóbbi évek, főleg a koronavírus-járvány miatt romló halálozási statisztikák miatt. Békeidőben még sohasem halt meg egy év leforgása alatt annyi magyar, mint tavaly: a KSH idén januárban publikált előzetes adatai alapján tavaly legalább 155 ezer ember hunyt el. (Ráadásul a járvány miatt a szokásosnál lassabban érkeznek be a KSH-hoz a halotti anyakönyvi kivonatok, így minden hónap adatközlésekor korrigálják az előző néhány hónap számait; ilyenkor általában több száz, néha ezernél is több korábban elhunyt ember kerül be olyankor a statisztikába. Valószínűleg sokan, akik decemberben haltak meg, csak egy-két hónappal később jelennek meg az adatok között.) Az előzetes adatok szerint 63 ezerrel lettünk kevesebben. A második legrosszabb adat az egy évvel korábbi. Bízvást állíthatjuk, hogy a választók abszolút számának csökkenése is ilyen nagyságrendű volt.

A Fidesz számára mindebből következett a feladat: a korábban nem szavazók, másra szavazók mozgósításával/átcsábításával kompenzálni az óhatatlanul jelentkező demográfiai alapú szavazóveszteséget és ez úgy tűnik, sikerült neki.

Már az itthoni szavazatok mintegy 98,5 százalékának összeszámolása nyomán is több mint 100 ezer plusz szavazatot sikerült összeszedniük - ez pedig csak bővülni fog, hiszen minden választókerületben egy szavazókör urnáit lepecsételték és csak a külképviseletről érkező szavazatokkal összekeverve számolják meg őket, ami a Fidesznek is hozhat pár tízezer plusz szavazatot.

Ehhez képest kell látni, hogy a múlt év minimum 155 ezres halálozásához jön a 2020-as 141 002, illetve a 2019-es 129 603 halálozás. Valószínűleg nem tévedünk nagyot felfelé, ha úgy kalkulálunk, hogy minimum 560 ezer választó hunyt el a legutóbbi választások óta, és ha feltételezzük, hogy legalább az országos aránynak megfelelő 70 százalékban szavaztak volna (ez a korosztályos választási hajlandóságból feltétlenül következik), és hogy akár kétharmaduk a Fideszre voksolt volna (ezt pedig az előzetes pártpreferenciák támasztják alá), akkor is 260 ezer kieső szavazót kellett pótolni. Ha abból indulunk ki, hogy minden más 2018-as szavazójukat viszont megtartott a Fidesz - ami azért nem valószínű -, akkor is szükségük volt a 18 éves életkorukat menet közben betöltő új szavazók (ez évente 100-101 ezer ember) egy részének megnyerésére. Nem tudhatjuk mennyire volt ez a törekvés sikeres; ebben segíthetnek majd az utólagos választói kutatások, de magunk részéről nem tartjuk valószínűnek, hogy 80-90 ezernél több szavazót tudtak volna ebből a csoportból megnyerni.

Összességében mindebből az következik, hogy

a most tapasztalt, akár 120 ezres, belföldi Fidesz-szavazótömeg gyarapodásához legalább 300 ezer - vagy inkább ennél több - olyan választót kellett megnyernie a Fidesznek, aki 2018-ban is szavazókorú volt – s valószínűleg többségük szavazott is.

Amikor megpróbáljuk összeszámolni, hogyan olvadt el, pontosabban szakadt darabokra a Jobbik 2018-ban még 1,1 milliós szavazótábora, akkor ezt is figyelembe kell vennünk – bár biztosra nem vennénk, hogy eme bizonyos 300 ezer szükséges voksot mind a Jobbiktól szipkázta el a kormánypárt. Más kérdés, hogy ennek feltételezésével megoldódik az is, hová tűnt több százezernyi jobbikos szavazó. És végül: nem árt figyelembe venni, hogy a fenti szempontú mérlegelést más pártokra, így az ellenzékre sem árt alkalmazni; akkor is, ha feltételezzük, hogy esetükben más tendenciát mutatnak az egyes korcsoportokban jelentkező, a választások tekintetében azért eléggé hipotetikus megfontolások.