Az ellenzéki szövetség Budapesten kívül nagy vereséget szenvedett. Az sem biztos, hogy – 2018-hoz hasonlóan – a pécsi (Mellár Tamás) és a dunaújvárosi (Kálló Gergely) győzelme meglesz, csupán a szegedi Szabó Sándor védte meg mandátumát magabiztosan. A kormánypártok vidéki fölénye nyomasztó, főleg Nyugat-Magyarországon, ahol jellemzően több ezer vokssal gyűjtöttek többet a Fidesz-KDNP jelöltjei a második helyezett összellenzéki jelölteknél. Márki-Zay Péter nagyarányú veresége Lázár Jánossal szemben a Hódmezővásárhely központú országgyűlési egyéni választókerületben (oevk) jelképes eredménynek is tekinthető: az előzetes elemzésekben inkább nyerhetőnek, de minimum billegőnek elkönyvelt körzet ugyanúgy kormánypárti maradt, mint a többi hasonlónak minősített vidéki oevk.
A napközbeni részvételi adatokból sokáig azt lehetett kiolvasni, hogy valamelyik oldal potenciális hívei – esetleg a legendás bizonytalanok, a pártok közül az utolsó pillanatban választók – nagyon otthon maradtak. Az, hogy komoly aktivitást az országosan is nagy figyelmet kapott ún. csatatér körzeteken (Hódmezővásárhely, Budapest XII. kerülete, Budakeszi stb.) kívül jellemzően a fideszesnek tartott területek produkáltak, ugyanakkor már jelzett valamit. Az utolsó napokban és a választás napján beindított kormánypárti mozgósításra, amely olyan anyagi és humán erőforrásokkal gazdálkodhatott, amiről az egyébként rengeteget dolgozó, de jóval szerényebb lehetőségű ellenzék legföljebb álmodhatott, a jelek szerint nem volt érdemi válasz. A heteken át minden létező kommunikációs csatornán folyamatosan áradó kormányzati propaganda hatása is jelentős lehetett: ha csupán arra az egyetlen adatra gondolunk, hogy Magyarországon hányan veszik készpénznek az önmagukat lebombázó ukránokról szóló fake newst, nos, abból is sejthető ennek a (dez)információs össztűznek a hatékonysága.
Ráadásul az ellenzék eleve nagy versenyhátrányból indult, és végig egyenlőtlen feltételek mellett kellett kampányolnia: mindezek ismeretében is a létező hiányosságokat persze föl lehet róni (például az erőteljesebb központi üzenetek hiányát), csak éppen nincs értelme – hiszen a Fidesz propagandagépezete mindenből, akár a semmiből is lejárató kampányokat kreált. Ezt pedig csak úgy kerülhette volna el bármely ellenzéki politikus (vagy talán még úgy sem), ha meg sem szólal az elmúlt hetekben.
A részvétel a végén alig maradt el a négy évvel ezelőttitől:
ám míg 2018-hoz képest a Fidesz listájára adott magyarországi szavazatok száma több mint 100 ezerrel nőtt, az együtt induló ellenzék a kétharmadát se szedte össze annak a voksmennyiségnek, mint amennyit négy éve a külön-külön indult ellenzéki pártok összesen.
(Fidesz-KDNP, 2018: 2,61 millió itthoni szavazat, 2022: 2,74 millió. Ellenzéki pártok összesen 2018: 2,9 millió magyarországi szavazat, közös ellenzéki lista 2022: 1,8 millió.)
Ennek egyik oka a Jobbik változása és az emiatti szakadása. Az elmúlt négy év egyik nagy kérdése volt, hogy a 2018-as 1 milliós jobbikos bázissal mi történik. Nos, vasárnap óta tisztább a kép: a jelenlegi számok alapján az akkori szavazóinak csaknem harmada az eredeti Jobbik szélsőjobbos irányát vivő Mi Hazánkhoz vándorolt, amivel a párt be is került az Országházba. Nagyjából ennyien (vagy kevesebben) maradhattak a Jakab Péter-féle immár vállalható, de támogatottságában megcsappant Jobbiknál. A volt egymilliós tábor további bő harmadáról változatlanul nem sokat tudunk, de nem csekély hányaduk nagy valószínűséggel a Fidesznél landolt. Annak a következménye, hogy négy éve a legnagyobb nem fideszes szavazóréteg egy a szélsőjobbos stichtől akkor még nem megszabadult és inkább elutasított párt mögött sorakozott föl, jól látható a 2020-as végeredményben is. Mindehhez vegyük hozzá azt a trendet, amire a 2014-es választás után is felhívtuk a figyelmet, és ami érdemben azóta sem változott: a Fidesz és az akkori Jobbik együttesen a leadott szavazatok 64,4 százalékát szerezte meg (több mint 3 millió fő), ami már akkor mindennél jobban mutatta a baloldali (és liberális) pártok itthoni térvesztését. Mi több, a jobboldali dominancia megszerzése után a Fidesz a 2010 utáni rezsicsökkentéssel vagy az elmúlt hónapok pénzesőjével (amely a 13. havi nyugdíjjal, a nyugdíjprémiummal és az adóvisszatérítéssel a választásokon mindig aktív rétegeket célozta meg) immár a magyarországi értelemben vett "baloldali politizálásban" (azaz a bőséges központi osztogatásban) is verhetetlen.
2014-ben és 2018-ban elmondható volt, hogy a Fidesz csakis a saját képére formált választási szabályok és újrarajzolt körzethatárok miatt szerezhetett kétharmados parlamenti többséget, miközben az érvényes hazai voksok felét sem kapták meg. A részrehajló szabályozás, az állampárttá vált Fidesz nyilvánosságbeli brutális túlsúlya és korlátlan financiális lehetőségei változatlanok – nem mellesleg mindez eleve tisztességtelenné és legfeljebb részben szabaddá teszi a választást –, ám 2022-re ennek már következménye az is, hogy a Fidesz-KDNP-re országosan többen szavaztak, mint a többi pártra összesen.
Kedves Olvasónk!
Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.
Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.
Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
