Dobrev Klára Szolnokon: Orbánnak nem megváltozott a politikája, hanem aggódik

Választás 2022

Dobrev Klára tartott utcafórumot a szolnoki egyes választókerület összellenzéki jelöltjével, Sziráki Pállal kedd délután Szolnokon.

A közös ellenzéki jelölttel Sziráki Pállal tartott utcafórumot kedd délután Dobrev Klára, ahol kevesebb mint egy hete Jakab Péter, a Jobbik elnöke is fellépett.

Dobrev fórumán Sziráki Pál most arról beszélt, hogy ezer és egy oka van annak, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, de ebből csak egyet mond: alkalmatlanok a kormányzásra. Ezt a mondatát nagy taps követte.

Sziráki példaként felhozta, hogy a pandémiával kapcsolatban a kormány első üzenete az volt, hogy a járványkezelés sikerességét az áldozatok számával lehet mérni, de amikor kiderült, milyen sok az áldozat, akkor már azt mondták, hogy a lakosság átoltottságával. Amikor itt sem voltak fényesek a számok, akkor a "bátor kormány" azt hirdette, hogy a járványkezelés az egyén és a munkáltató felelőssége. Sziráki kijelentette, az elhunytak magas száma a kormány felelőssége, tehát az egészségügyet nem bízhatjuk rájuk.

A jelölt szerint a kormány az alkalmatlanságát bizonyította az ukrajnai háborúval kapcsolatban is: előbb azt hirdették, hogy a NATO megvéd bennünket, másnap azt, hogy nem, és magunkat kell megvédeni. Először közölték, hogy nem járulunk hozzá, hogy fegyvereket szállítsanak át az országon, másnap viszont már alá is írták az engedélyt. Az országon átrepülő drónnal kapcsolatban először azt mondták, hogy nem észlelték, másnap már azt, hogy igen, de nem avatkoztak be, vagyis Sziráki szerint nem lehet rájuk bízni az ország biztonságát sem.

Dobrev Klára szerint már csak 12 nap van hátra az Orbán-rendszerből, amit fél lábon állva is ki lehet bírni. Azt mondta, egy tisztességes választáson elvileg annak segítségével döntenek az emberek, hogy ki mit tett le az asztalra és milyen tervei vannak a jövőre nézve, óriásplakátokon hirdetik a kormánypártok, hogy milyen sikereket értek el – most azonban egy ilyen plakátot sem lehet látni Magyarországon.

 
Fotó: Tóth András/Magyar Narancs
 

"Csak nem rájöttek Orbánék, hogy mindennek lehet nevezni, amit csináltak, csak kormányzásnak nem?" – tette fel a kérdést. Hangsúlyozta, nagy bajban lenne, ha neki kellene a Fidesznek kampányolni, mert nem tudna mit felrakni ezekre a plakátokra.

Orbán 12 évig teljhatalommal kormányzott úgy, hogy 10 évig dőlt a pénz az országba az Uniótól, mégsem lett a nyugdíjasoknak könnyebb az életük, nem elégedettebbek a tanárok, a diákok, nem jobb az iskolák teljesítménye. "Jobb lett az egészségügy, erősebb lett a forint, kisebb az infláció? Bármilyen rangsort nézünk, azt látjuk, folyamatosan süllyed le  az ország" – jelentette ki. 

Dobrev szerint ma nincs kormányzás Magyarországon, csak hatalmi machináció van a hatalom megtartása érdekében. De hogy mi történik az állampolgárokkal, az nem érdekelte Orbánékat, ezért a mostani ellenzéknek, vagyis a leendő kormánypártoknak az lesz a feladatuk, hogy visszaadják a kormányzás becsületét. Azért van szükség új képviselőkre, hogy azok valóban a választókat képviseljék, mert jelenleg a fideszesek a Fideszt képviselik vidéken és nem fordítva, az Országházban őket, választókat.

Dobrev azzal folytatta, hogy 12 év év Orbán-kormányzása azt hozta el nekünk, hogy a környező országok lehagytak bennünket minden téren. Közölte, 

jelenleg csak ez ellenzéktől lehet hallani, hogy mit tesz majd az országgal, hogyan lesz Magyarországból sikeres ország.

Dobrev hangsúlyozta, április 3-án azt is meg kell mutatni a világnak, hogy Orbán nem egyenlő Magyarországgal. Sorolhatná a teendőket, ha nem lenne itt most a szomszédunkban egy brutális háború. Amikor erről beszélünk, kiderül, az emberek legfontosabb igénye a béke és a biztonság. Ezt egy dolog garantálja: erős Európai Unió és NATO, és az, hogy ezeknek mi erős szövetségesei legyünk. Felidézte, hogy a magyarok népszavazással döntöttek arról, hogy ezen szervezetek tagjai akarunk lenni, most viszont a fideszesek leszavazták azt, hogy ezekből csak népszavazással lehessen kilépni. 

Dobrev szerint nem tudni, mire készül Orbán, de nem is akarja tudni, és nem is akar neki lehetőséget adni arra, hogy megmutassa nekünk. Mint mondta, ő csak egy dolgot tud Orbánról, hogy "egy pávatáncos, aki ki akarja rángatni hazánkat az unióból és a NATO-ból", és veszélyezteti a magyarok békéjét és biztonságát. Szerinte a választás arról is fog szólni, hogy ezt ne hagyjuk.

Dobrev Orbán szemére vetette, hogy 12 év alatt egy lépése sem volt, ami hazánk orosz energiafüggőségét csökkentette volna, ellenben nagyon sok olyan volt, ami növelte. Leállította 2010-ben a panelprogramot, egy szélerőművet sem építettek 12 év alatt, a paksi bővítéssel viszont kiszolgáltatta hazánkat hosszú évtizedekre az oroszoknak. Kifejtette, a külpolitikából nem tud olyan területet mondani, ami ne gyengítette volna szisztematikusan az ország európai kötődését, ugyanakkor az orosz függőségünk erősödését tapasztalja. 

Dobrev emlékeztetett, van még egy nagyon fontos tanulság, amire emlékezni kell a szavazáskor – szerinte ugyanis mindez nem így alakul, ha nem olyan miniszterelnöke vagy elnöke lenne egy országnak, "aki a megválasztása után úgy érzi, hogy a demokrácia gúnyája túl szoros neki". Dobrev szerint az ilyen illetőt zavarják a demokratikus korlátok, ezért elfoglalja a független sajtót, bezáratja az újságokat, a rádiókat, a tévéket átviszi a haverjaihoz, elfoglalja a közszolgálati tévét, rádiót, olyan hírforrásokat hoz létre, amiket a pártközpontból irányítanak, nekimegy a civil szervezeteknek, a szakszervezeteknek, "hogy kiszolgáltatottak legyenek a melósok". Ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, körülveszi magát oligarchákkal, tíz év alatt a nulláról nőnek ki hatalmas vagyonok. De ez sem elég, bekebelezi az ügyészséget, a bíróságokat.

"Ismerős?" –tette fel a kérdést, mire mindenki igennel felelt. "Csakhogy Putyinról beszéltem" – mondta Dobrev, amit hatalmas nevetés és taps fogadott, mert mindenki Orbánra gondolt. Dobrev hangsúlyozta, 

az illiberalizmusból a diktatúrába vezet az út, de ez egy egyirányú utca. Egy zsákutca, aminek a végén mindig összeomlás van.

"Arra tanított minket a történelem, hogy nincs diktátor erőszak nélkül" – mondta, hozzátéve, hogy a választás arról szól, hogy ne egy tragédia állítsa meg Orbánt, hanem a választók akarata, mert most még meg lehet állítani. Felszólította hallgatóságát, ne engedjék, hogy "a mi kis Putyinunk" ugyanazt az utat bejárja, amit az orosz nagy Putyin.

 
Fotó: Tóth András/Magyar Narancs
 

Dobrev szerint egyébként van miért idegesnek lennie a fideszeseknek, mert látják, hogy elveszíthetik a választást. Ezért osztogatnak most, mert Orbán 12 év után rájött, amit régóta mond neki az ellenzék, hogy versenyképes ország csak úgy létezik, ha a benne élő emberek jól élnek. Szerinte Orbán csak periodikusan gondolkodik, csak négyévente osztogat, de amit kioszt a jobb kezével, a ballal vissza is veszi duplán. Dobrev szerint

Orbánnak nem változott meg a politikája, hanem aggódik. 

Felszólította híveit, hogy vigyázzanak az ellenzéki összefogásra, mondván az ellenzék megtanult egy asztalhoz leülni, beszélgetni, vitatkozni egymással és kompromisszumot kötni – és így fognak kormányozni is. "Ez teljesen más kultúra lesz, nem olyan, hogy máról holnapra kitalálnak valamit, ami jól mutat a plakátokon" – ígérte, hozzátéve, hogy nagyon jó helyen van a DK az ellenzéki összefogásban. 

Végezetül azt kérte, a népszavazás szavazólapján, amivel az ország legégetőbb problémájával, a nemváltó műtétekkel foglalkoznak, mindkét karikába ikszet húzzanak, de mást is rajzolhatnak vagy üzenhetnek a kormánynak a szavazólapon.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Cirkusz a keresztfán

Ismerős a helyzet, amikor a gyerek csinál valami valóban vicceset, a felnőttből kiszakad egy hangos röhögés, mire a gyerek vérszemet kapva a heves reakciótól, előadja ugyanazt újra és újra, minden körben egyre elvetemültebben?

Sok kis bukás

A Helsingborgból egyebek közt Sanghajon és Párizson át most hozzánk érkezett kollekció koncepciója valóban egyedi: a szervezők összegyűjtötték az emberiség történetének nagy bukásait.

Mezítláb

  • Kiss Annamária

Formákba rendeződik a függöny előtt gomolygó füst, amelynek „takarásában” három férfi megtámad egy fehér ruhás fiatal lányt.

Mert élnek

Mielőtt belevágnánk, képzeljük magunk elé egy pillanatra a kalocsai érseket teljes harci ornátusban.

A látó ember

A múlt szombati tusnádfürdői beszéd napi politikai útmutatásokat és bejelentéseket csupán szűk számban tartalmazott.

A beugró

Kamala Harris minden jel szerint megszerzi a demokraták támogatását és hamarosan hivatalos jelölt lesz. Néhány nap alatt fenekestül fordult fel az amerikai elnökválasztási kampány – a verseny újra kinyílt.

Gyanú ébredt benne

Amikor a Libri kétségbeesett munkatársa harmadszorra kérte, hogy jelöljem meg, hogy a kiadóm, a Patak Könyvek kiadványai közül melyek esnek a gyermekvédelmi törvény hatálya alá, megint eszembe jutott az, amit a nyolcvanas évek elején oly sokszor hallottam az erdélyi ismerőseimtől.