Épp hogy túljutott fénykorán a Magyar Vizsla sztorija (már ott tartanak, hogy milyen márkájú lábbelit visel a miniszterelnök, s ha nem olyat, akkor mér' nem ilyet), azt hihetnénk, ennél már nincs lejjebb.
"...Ezen adatok köre szinte parttalanná duzzadt, és a közérdekű adatok megismerésének jogát az állam és az indokolatlanul kiterjesztett titokminősítők hada alkotmányos garanciák nélkül korlátozta.
Egyik este, nem, egyik délután úgy éreztem, pontosan tudok fogalmazni, és felmerült bennem az a kérdés: miért léteznek, nem, miért hiányzanak nekem, nem, miért tetszenek nekem az egykönyves írók.
Lapzártakor még nem tudni: jelen pillanatban éppen ki a szövetségi kapitány a magyar futballválogatottnál - végtére mindegy is, hisz válogatottunk sincsen, majd rendezünk inkább egy Európa-bajnokságot.
Az elmúlt hetekben óriásplakátok százai lepték el a közterületeket, melyek a Magyar Vizsla című, három és fél milliós példányszámban, egész biztos közadakozásban készülő és ingyenesen megjelenő nyomtatott kiadványra hívják fel a figyelmet.
Mint oly sok más, az európai uniós csatlakozásunkkal kapcsolatos ügyben, a magyarországi régiók esetében is az a helyzet, hogy a folyamat csak lassan és tétován halad előre. Koncepcionális átgondoltságot az ügyben akkor sem tudunk észlelni, ha tudjuk, hogy a kérdésről számos kiváló szakember készített számos kitűnő tanulmányt - méghozzá évtizedek óta.
Emlékeznek arra az esetre a romantikus 90-es évekből, amikor valahol a Bácskában, a szerb-magyar zöldhatáron a fináncok találtak két gumicsövet a föld alatt? Az egyiken konyak jött onnét ide, a másikon gázolaj ment innét oda, és bár egyik sem volt valódi, az üzlet virágzott.