Bakelitlemezek

  • Tandori Dezsõ
  • 2006. január 12.

Egotrip

A magyar nyelv igen frődi?

A magyar nyelv igen frődi?

Frőd = Freud. Hát nem tudom. Ismeri a frajdi-majdit? Na. A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez, írta - na, na? Petőfi. Abban a versben hátrább. Hát hagyom a sportot, a költészetről is még csak annyit, hogy elgondolkoztam a pusztán hallható vad lázadt-emberi keservekről, ahogy az van még, hogy gyilkos testvér botja zuhanását, s erre a belső rím oly titokzatosan üt: s az első árvák... holott a sor végén csak az van: sírbeszédeit, s ez olyan akta-ízű, a "keserveit"-re rímelve pláne, mégis, a keservit!, nagyon jól megvan, rettenetes erejű művészet.

Ahogy van humor és humor, tehát az egyik (mániám!) az, hogy az illető nem tudja és nem is akarja megmondani az igazat, a másik humor meg az, amelyik nem ismer tréfát, tehát nagyon is meredek ügy, hát így van a nyelv és nyelv. Az egyik (fordítom a viszonyt!) az, amelyiket ürügyül (szép törökös szó) hozzák fel, meg lekicsinylő dicséreteket osztogatnak a jegyében (nagy nyelvművész... szerencsére ez a szocreál divat lement, de hány jobb ész volt híve így-úgy! osztályosa elleni harcában), meg azt mondják, "Sopeen, a költőő", aztán mehet, talán a kiskertnél is szűkebb területet jelölnének ki néki. A csudás nyelvével. A másik nyelv azonban a Mindenható, az a beszéd + mód, mely minden íráshoz (is) szükséges, pontosan úgy, ahogyan. Ez utóbbiban hiszek én, hisz minden józan és (na remélem, ennyiben legalább!) tisztességes ember. Nem szűkítem, hogy "irodalmárÉ szellemi". Az "ember" szó is épp elég nagy pocskondia tud lenni ma.

Ám vessük el ennek a gondját... és érkezzünk meg. Úgynevezett gondolat-menetünkhöz. Elvetem a gondját, aztán kikel, szárba szökken a vetés, és úgy ring az egész tábla, hogy kiszaladnék a világból. A gondot jól elvetettem. ', a vén cigány mond ilyeneket. Míg a nyűtt vonóbul bot nem lesz. Ah, hagyom én is, el van a dolog hagyva.

De épp ez volt a frődi (freudi) példa. Magam egyáltalán nem vagyok freudista, csak hát ebben-amabban még Marxnak is volt igaza, nemhogy akkor Freudnak, akinek házával átellenben ráadásul én (Bécs, Berggasse) a bejzliben egykor oly jókat ettem az ég alatti asztaloknál! S ittam. A Freud-házban laktam, egész lakást. Már hogy ne lenne a mi Frőd barátunknak sok igaza! Van is, jó gyerek vagyok. Vallom.

Csak ettül még én Frődtül mint fősodortól távol vagyok sprődül. Közel az egzisztencializmushoz vagyok, s pedig így: az egzisztencialista is úgy él, mint a többi ember, csak folyton arról beszél, hogyan (él). Így van itt ez a gyönyörű szó: tenni. Teszek rá, pl. Tojok, szarok stb. rá, kannás bor esetén folyamatlagosabban tán. De: nagyon is hozzá fűzöm reményeimet. Szerencsésebb az angol: to back a horse. Magyarul a szar dolga frődibb. Aztán: leírni. Hagyom, hogy felíró, leíró, pc, royal, xerox. Hagyom. De ha azt mondjuk: "ezt én leírtam", pláne "leírtalak téged", "le vagy írva" - ez utóbbi nagyon azt jelenti, hogy el van küldve az illető, nincs vele szám vetve. Hm? Viszont leírni valamit: Flaubert azt mondta Maupassant-nak, tessék leírni egy természeti ezt-azt... az mutatja majd, mennyire jó írónak tetszünk lenni. (Humorral, 1. fajta: tetszünk lennünk.)

Ma meg az ilyen leírások hosszadalmasak, unalmasak, elképzelhetetlenek. És íme mégis: mindama "regényekben", melyek nem találják meg az akciónál valamivel kevesebbet (a tiszta, csak aukcionizmusnál), de nem adják az önéletírásnál (önleírásnál?!) jóval többet, hát ezekben a regényekben én nem érzem otthon magam olvasóként. S úgy vagyok vele (ha saját írásomba feltolakodom, ha nem vagyok eleve leprózaírva), hogy jó, jó, írom én ezeket, hogy galambocskám, bakelit, minden, de el is sírnám magam, ha vagy 24 épelméjű éve nem azon (is) igyekeztem volna, hogy tényleges regényt sikerítsek, és most, jelentem, mint Katájvel a Pártnak, sikeredett. Épp a minap - fél éve! - olvastam itt, hogy a regény azért az az, hogy ki-ta-lálsz va-la-mit, fi-acs-kám! saját önéletírásodból és mások direktbe-írásából, a viszonyok leírásából kitalálsz, s a regény nem az, hogy mindenfélét kitálalsz, de (és ha csak annyira, mint Joyce-nál!) alakjaid mozognak, lázad ember vad keservvel, árva sír ezért, s nyűtt vonóbul bot lesz, és ez mind össze is függ, mint az idösanyánk forró lábosja alatt a fém hecehuca rács, amit így is, úgy is lehetett alkalmas alakra hozni (négyzet, rombusz, minden). Ergo szép, szép, hogy irkálunk így (meg úgy), de a regény az ritka, az ne bot legyen, az még (ha nyűtt is): a vonó.

A regény nem a nyelv, ahogyan az egzisztencializmus viszont igenis az elv. Az elv a gyakorlatban. Jaj, drága pajtásom, mondom így, hát hogy képzeled te azt komolyan, hogy erre a műfordítási bemutatóra majd vagy elmegyek, vagy nem. Nyista ma már Kierkegóre! Nincs vagy-vagy. A neoegzisztencializmus ez: ez van! Velem ez van. Persze, megírom regényem, mely igazi regény. Persze, összerakom rajzos verseimből a kiállításra a szénás szekér anyagát. De rendezze össze más, legyen ott a vernisszázson (az én vernisszázsomon! igen) más. Persze, megnyered, öreg, a hannoveri világkiállítás német nyelvű pályázatát. De nem mégy el már szerepelni. Meg Jandl mester emlékhetére se mész el. Meg nem is dedikálsz. Meg nem hadovázol a nyelvről élőszóban, netán regényírói szándékaidról. A zagyva gyakorlat, persze, az, hogy kicsit így is teszünk, kicsit úgy is teszünk. Nekem ebből elegem lett.

Törős bakelitlemez, jó, sprőd (de nem Kierkegóre s nem Frőd), szó sincs arról, hogy "vagy-vagy". Fix vabankra nekem ez a változat van, ezt bírom élni, hogy élnem érdemes legyen. Ennyit értem el. De nagyon lehet, hogy másnak ilyen vágyai nincsenek is, és boldog a maga sokféleségében. Helyes az is.

Ne "elvessük hát" gondját annak, hogy egy alak hogyan él, hanem ezt az alakot (rólam van szó) tudjuk leírni olyan szempontból, amelyikből le kell. Akkor ez az alak nem fog lázadt és vad keservvel a fejéhez kapkodni, hogy: "Minek firkáltam össze ezt a sok mindent magamról, én, egzisztencia-listás? Ha Dermednyák Ugor (humor!) vagy Ladibella Szracsina (humor!) még mindig azzal jön, hogy nem vezetném-e be az estjét, nem lépnénk-e föl együtt? Kérjen kölcsön egy ritka Simenont! És rohanok a drága Copy Generálba vasárnap, másoltatom, küldöm. Ez az én formám, ez megy. Ez - de nem más.

Sok küzdelem után sikertelen élet végén fogok elmenni innen. Még az utolsó gondolat is az lesz: "Most azért biztos eljönne dedikálni... csapnánk egy görbe estét..." Viszont akkor engem ez már nem fog lázadt és vad keservvel gyötörni. Hát mégse lesz hiába.

Az lesz egy öröm, egy Freude, egy Freud-e, egy frőd. A gond először jól elvetve, először ott. Szavam nem nyílik szájra.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.