G. őrnagy, a politikai tiszt annak idején így oktatott minket: "Maguknak, repülőgép-irányítóknak nagyon ébereknek kell lenniük, mert ha maguk nem figyelnek eléggé, akkor észrevétlenül berepülhet egy idegen gép, és az hozhat akár atombombát, sőt ellenséges röplapokat!"
A történelem megmutatta, hogy a politikai tiszt joggal féltette a szocializmus eszmerendszerét az ártalmas idegen mémektől. Pedig a mémek akkor még nem is voltak felfedezve. Az angol biológus, Richard Dawkins szólt róluk először 1976-ban megjelent könyvében, Az önző génben.
Dawkins könyve a legutolsó fejezet kivételével csakis a biológiáról szól, arról, hogy az élőlények nem egyebek, mint önző génjeik túlélő gépei. A gének egyetlen célja, hogy minél több példányban legyenek jelen a világban, és ennek érdekében roppant hatékony túlélő gépeket építenek - ezek a biológiai lények. Talán furcsa úgy látni magunkat, mint az önző gének egyfajta túlélő gépezeteit, de ehhez ugyanúgy hozzá lehet szokni, mint a tudomány egyéb furcsa eredményeihez, például ahhoz, hogy a Föld gömbölyű.
Az utolsó fejezetben Dawkins egy egészen új témát vet fel, amely könyvének logikájából nyílegyenesen következik, de a hagyományos biológiához már semmi köze nincs. A gének létrehoztak olyan élőlényeket is, amelyek hatalmas agyában gondolatok óriási mennyisége tud jelen lenni. Ezek a gondolatok valahogy arra is képesek, hogy egyik agyból a másikba átkerüljenek. Szinte úgy viselkednek, mint a biológiai lények: szaporodnak és sokasodnak. Versengenek egymással, hogy minél több emberi agyban lehessenek jelen.
Ha egyszer itt is önmagukat reprodukálni képes dolgokról van szó, akkor a biológia működését meghatározó, az elmúlt fél évszázadban felfedezett logika itt is érvényes lehet. A gondolatok egyes tulajdonságait ugyanúgy kisebb egységek határozzák meg, mint ahogy a biológiai élőlények tulajdonságait a gének. Ezeket az egységeket nevezte el Dawkins mémeknek. A mémek a gondolatoknak azok a legkisebb, önmagukban is értelmes egységei, amelyek már eléggé pontosan másolódnak az egyik emberi agyból a másikba.
A mém nagyon sikeres mémnek bizonyult. Húsz év alatt bekerült az Oxford English Dictionarybe is, ami azt jelenti, hogy sokan, sok helyen használják minden külön magyarázat nélkül. Az Oxford szótár így határozza meg a mémet: "A kultúra eleme, amely a genetikán kívüli eszközökkel - elsősorban utánzással - adódik át." Ez tehát a szó "köznyelvi" jelentése.
Dawkins maga sem volt biztos benne, menynyire vegye komolyan, amit mond - pontosabban, amit könyvének logikája mondat vele. Pontosan tudta, hogy ezzel egy a sajátjáétól teljesen különböző tudomány területére merészkedett, ahol igazán szakszerűt nem tud mondani, legfeljebb érdekes, inspiráló analógiákkal szolgálhat. Az elmúlt harminc évben írott könyveiben a mémeket legfeljebb egy-két oldalon említette meg analógiaként, de nem fejlesztette tovább ezt a gondolatot. Viszont örömmel írt előszót a pszichológus Susan Blackmore A mémgépezet című könyvéhez. A mémanalógia innen nézve is ugyanolyan érdekesnek bizonyult, mint a biológia oldaláról.
Sajnos azonban Blackmore sem jutott közelebb a mémek természetének mélyebb megismeréséhez, sőt inkább összemosta, amit ez az analógia oly sikeresen szétválasztott: azt, hogy más a mém, és más a "gondolatlény". Továbbra is nagy kérdés, hogy ha a génnek a mém felel meg, akkor mi felel meg az élőlénynek? Távolról sem megnyugtató, ha erre a kérdésre egyszerűen azt a választ adjuk, hogy "a gondolatok". Sok olyan gondolatunk is van, amely többé-kevésbé genetikailag meghatározott, ezeket nyilván nem a mémek generálják. A mémek által generált "élőlények" valóban gondolatok, de csak bizonyosfajta gondolatok - és nem tudjuk, hogy pontosan mifélék. Amíg erre a kérdésre nincs megnyugtató, tudományosan jól alátámasztott válasz, addig a memetika csak egy érdekes analógia, és nem igazi tudományos elmélet.
A komoly tudományos kutatást az is akadályozza, hogy az elmélet már így, analógia formájában is nagyon népszerűvé vált. Sokszor leegyszerűsített, s nemritkán kifejezetten buta módon hivatkoznak rá. Ilyesmi sok fontos, alaposan kidolgozott tudományos elmélettel is előfordul. Einstein relativitáselméletéről sokkal több ostobaság és félreértelmezés jelent meg, mint igazi értő eszmefuttatás. A memetikának sokat árt, hogy már akkor populáris lett, amikor a tudományos alapjai még nem tisztázottak. Bosszantó látni az olyan írásokat, mint "Támadnak a mémek". Szinte már várom az olyan híreket, hogy "orosz mémcsempészeket fogtak el Záhonynál".
Mindez nem akadálya annak, hogy a memetikát a gyakorlatban is használatba vegyük, például a marketingben. A tudományos eredményekkel gyakran előfordul, hogy már akkor hasznosnak bizonyulnak, amikor még nincsenek igazán kidolgozva. Sőt az sem ritka, hogy egy téves tudományos elmélet forradalmasítja a technika fejlődését. A 17. században például a flogiszton-elmélet a kohászat korábban sohasem látott fejlődéséhez vezetett, noha az elmélet később teljesen megdőlt. A tudomány aprólékos mód-szeressége olyan erős, hogy sok esetben még a tévedései is jól működő technikai megoldásokhoz vezetnek. Az új, helyesebb elmélet sem érvényteleníti a sikeres technikákat, csak például az oxigén felfedezése óta jobban értjük, valójában miért is működnek a flogisztonelmélet alapján kifejlesztett kohászati technikák.
Egyszer régen egy kickbokszvilágbajnok lánynyal beszélgettem. A lány nagyon nem értette, hogyan hagyhatnak engem ennyire hidegen az önvédelmi sportok. Mit csinálok, ha megtámadnak az utcán? Azt válaszoltam, hogy ő sem tud védekezni az ellen, ha hátulról leütik, ha pedig szemtől szemben állunk, és módom van néhány szót szólni, akkor már jó eséllyel le tudom beszélni a támadót arról, hogy bántson. A lány elgondolkodott, és így szólt: "Hát igen, a szó is fegyver."
G. őrnagy talán nem is mondott olyan nagy butaságot. Azt is egyre inkább látjuk, hogy működési logikája szerint a szó egyfajta biológiai fegyver. Lehet, hogy a memetika lesz a sokak által régóta keresett híd a bölcsészeti és a természettudományok között?
