Talán még emlékeznek rá, hogy a legutóbbi alkalommal Jókai Mór regényeinek erotikus és szexuális utalásait tárgyazta cikkem. Nos, a cikk megjelenését követő karácsonyi szünetben a budapesti illetőségű T. A. kisasszony kedves levelében azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy vajon akadna-e a nagy és széles magyar irodalomban a szexualitás tematikáját a Jókaiénál nyíltabban és merészebben földolgozó életmű? Egész röviden így válaszolhatnék e kérdésre: mi az, hogy, nagyon is! Jóllehet az iskolai irodalomórák nem könnyítik meg ennek a ténynek a fölismerését, mégis nyugodt szívvel kijelenthető, hogy példának okáért a hazai lírában jócskán akadhatunk erotikus, malac, sőt mi több, egyenesen pornográf költeményekre is. Réz Pál Magyar Erato című csodálatos gyűjteményében, amelyet 1986 után tavaly újólag kiadtak, megannyi ilyen verset találhatunk, ékes bizonyságául annak, hogy irodalmunktól - a közvélekedéssel ellentétben - egyáltalán nem idegen a testi szerelem plasztikus ábrázolása.
A fenti kijelentés illusztrálására ez alkalommal a magyar irodalom legelső, és sokak szerint máig sem fölülmúlt erotikus költőjének, Janus Pannoniusnak az életművéből mazsolázgatunk. A boldogult emlékű pécsi püspök, Hunyadi Mátyás diplomatája ugyanis korántsem csak korán virágzó mandulafákat vagy győztes hadjáratokat verselt meg latin nyelvű költeményeiben, hanem bizony szenvedélyes párnacsatákat is. Döntően itáliai tanulóévei alatt születtek e fölöttébb szabadszájú epigrammái, amelyeknek obszcenitását a legszemérmetesebb irodalomtörténészek s a szalonképességre nevelt fordítók sem tudták elleplezni. Nézzük csak meg a Gertrúdhoz szóló epigrammát a nagyszerű Kurcz Ágnes fordításában:
"Gertrúdnak hívott téged Germánia földje -
Mert rúdnak szívós mestere vagy - csak ezért."
Eme két sor olvastán halványan talántán még fölmerülhet bennünk a kétely, hogy vajon az antik formát tökéletesen uraló Csezmicei János joggal nevezhető-e a pornográf versek magyarországi atyamesterének, ám Önvallomása (Csehy Zoltán keresetlenül hű fordításában) újabb, végérvényesen meggyőző bizonyítékkal szolgálhat számunkra:
"Végem van, ha pinát látok, ha elém kerül egy is,
vagy tizenöt menetig bírom a vágy iramát!"
Ám Janusunk korántsem pusztán irigylésre méltó szerelmi teherbíró képességével (vagy ifjonti szájhősködésével) tűnt ki verseiben, hanem vágykiélésének korlátokat nem ismerő változatosságával is. A költő ugyanis túl azon, hogy megénekelte a férfi és női genitáliák egymás iránt érzett olthatatlan vágyát (súlyos és kellemetlen kérdés), jó egynéhány direkten homoerotikus tartalmú költeménnyel is bátran előállt. Az irodalomtörténet persze zavartan félrenéz, vagy éppenséggel jámboran félremagyaráz, noha ezek a rövidke versek meglehetősen egyértelműek, mondjuk az anális szexet (pedicatio) illetően, mint például ebben az ifjúkori zsengében:
"Hasztalanul hánytam régóta keresztet; a böjtöm,
Sok-sok ajándékom, s kárba veszett az imám.
Egyre erősebb volt a kísértés. Ámde mióta
Hágom a férfiakat: futnak az ördögeim."
Ez a tematika több helyütt fölbukkan Janus Pannonius költészetében, de éppígy a vehemens biszexualitás is, amint azt a "fajtalan Ursusról" szóló poéma ugyancsak felettébb érzékletesen bizonyítja:
"Etruszk Ursusnál nincs pajzánabb a fiúk közt,
akkora nagy kéjvágy égeti őt, a buját.
Nyáréjen ha talál egy pajzántestű leányra,
Meg sem kottyan akár sorra kilenc ölelés.
Aztán meg, noha hét fart is szétdúl meredője,
Mit tesz férfiakon, állja is azt örömest.
Így hát, hogyha szabad nékünk megvallani, Ursus
Nem jó név - ő nem >>medve>nyúlKorunk szűzies életű, példamutatóan önmegtartóztató katolikus klérusára gondolva nyilvánvalóan furcsának vagy éppenséggel érthetetlennek tűnhet, hogy egy egyházi személy efféle pajzán versek írásával múlassa az időt, ám a XV. század nem volt ily szigorú e téren. Tudjuk például, hogy maga a jeles humanista, Enea Silvio Piccolomini (költőnk kortársa), aki később II. Pius néven a pápai trónra került, úgyszintén írogatott erotikus verseket, melyek legfeljebb ihletettségükben maradtak el valamelyest Janus Pannonius műveitől, de nem keresetlen nyíltságukban. Sőt, tagadhatatlanul több jel is utal arra, hogy a korabeli papság nemcsak írt a szexről, de - horribile dictu! - művelte is eme tevékenységet. Ennek igazolására nem is kell messzire eltávolodnunk Janus Pannonius életművétől, hiszen számos versében utalt arra, hogy immár végképp felesleges pápaválasztáskor heretapogatás útján meggyőződni az új egyházfő férfiúi mivoltáról, lévén a megválasztott kardinális rendszerint többgyermekes családapa.
A középiskolai irodalomtankönyvekből ismerős közhely, miszerint nagy humanista poétánk otthontalannak érezte magát hazánkban, távol kerülve Itália pezsgő intellektuális életétől. Erotikus költészete, illetve erotikus költészetének fájdalmas elapadása azonban arra utal, hogy korántsem kizárólag az izgalmas szellemi kihívások meg az elokvens vitapartnerek tünedeztek el Janus Pannonius környezetéből. A magyarországi közvélemény, amely pedig már Hunyadi Mátyás udvarát is menthetetlenül erkölcstelennek s gyanúsan szabadosnak ítélte, nem lehetett túlontúl szimpatikus a mondén erkölcsökhöz szoktatott Janus Pannonius számára, s aligha kedvezett újabb pajzán költemények megszületésének. A kötelező memoriterként bemagolt "dunántúli mandulafa" bizony aligha csak költőnk intellektuális elmagányosodását szimbolizálta.
