Vélemény

Bergman filmjében a tízéves Alexander szerelmes Majba, a vörös hajú, bicegő pesztonkába. A szerelem kölcsönös, Alexandert mindennél boldogabbá teszi, ha a lány ágyában fekhet, és orrát belefúrhatja Maj vastag hálóingébe. Karácsony este Maj félig tréfásan, félig szomorúan bocsánatot kér Alexandertől: ezt az éjszakát Alexander szoknyapecér nagybátyjával kell töltenie. Így ismeri meg Alexander az ölelés boldogsága után a féltékenység kínját. Alexander mostohaapja, a puritán és embertelen püspök házában Majnak természetesen nem lehet helye. Napjainkra a püspök erkölcse fölébe kerekedett Maj és Alexander kusza érzelmeinek. Az Amerikából világszerte szétterjedt új prüdéria, miután a homoszexualitást már nem illik üldöznie, pedofíliát hörögve vesz üldözőbe minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között. Nem vitás persze, a szexuális erőszak legaljasabb formája a gyerekekkel szembeni erőszak. És erőszaknak minősül mindenfajta visszaélés a gyerek kiszolgáltatottságával, védekezésre képtelen helyzetével.

Most végre nem részletkérdésekről, hanem magáról a boldogságról lesz szó. Mennyire boldog ön mostanában az életben? Nagyon boldog (4), elég boldog (3), nem túl boldog (2) vagy egyáltalán nem boldog (1)?

Magyar Narancs, 2009. május 7. Olvasói levelek Magyar Narancs, 2009.

A holokauszttagadás tiltását pártolók első számú érve az, hogy a holokauszttagadás nem vélemény, hanem tömeggyilkosság előkészülete, a holokauszttagadókkal nem érdemes vitába bocsátkozni, hiszen tagadják a demokrácia konszenzuális minimumát is. Ezzel azt feltételezik, hogy a holokauszt eseményeiről, azok jelentőségéről szóló diskurzus kizárólag azt a célt szolgálhatná, hogy meggyőzze tévedésükről a holokauszttagadó fanatikusokat - erre pedig nincs esély. Még egyszer szeretném leszögezni, hogy véleményem szerint a holokauszttagadók állításainak nyilvános, korlátozás nélküli megvitatása és cáfolata ennél jóval többről szól. A helyes kérdés így hangzik: miért van jelentősége újra és újra a társadalom elé tárni a holokauszt megtörténtét és egyediségét alátámasztó történeti bizonyítékokat?

Nem tudom, miért ne lehetne vállalni, hogy bizonyos ideológiák alapállításaival szemben azért nincsenek érveink, mert nem is szükségesek. Ugyanis nem érvekkel állunk szemben, hanem alapvető társadalmi konszenzusok felszámolásának szándékával.

Múlt heti számunk Snoblesse Oblige rovatának "rés a présen" felzetű interjújában tévesen szerepelt, hogy a Kékszakállú írója Lengyel Menyhért. A szerző valójában Balázs Béla.

Magyar Narancs, 2009. április 30. Egy interjúban a megkérdezett azt válaszol, amit akar.

Magyar Narancs, 2009. április 9. Lévai Júlia: Iskolapélda; Passzolom - Válasz Lévai Júliának Magyar Narancs, 2009.

Egy fővárosi költségvetés napi ára 44 ezer forint - ötszázharmincvalahány milliárdért pimf tétel. Ám sokkal többe fog ez fájni a koalíciónak. Ma épp Kivágó Iván Györgyné egekbe szökő honoráriumától kéne rosszul lennünk: "Tízezreket kap Kivágóné két és fél órára..." (vannak ezzel így még páran a rokon szakmákban). Persze, hányunk mi is az egész históriától, de szerintünk nem a sztárgázsi, s nem is az "ősbűn" - ti. egy volt III/II-es tiszt kinevezése - okozza jelenünk legfőbb bajait.

Társadalmunk mind szélesebb rétegeit keríti hatalmába a jogos felháborodás amiatt, hogy ezek még mindig szabadlábon lébecolnak, és mert más értelmes elfoglaltságot immár hét éve nem találnak maguknak, azt csinálják, amit eddig. Lopnak.

A cím ilyen formában teljesen értelmetlen, mivel anagrammaként csupán rejti a valódit. Az eredeti cím - Gordon, Banks of England - ugyanis a mai viszonyok között mindenkit félrevezetett volna: egyesek a direkt politizálás miatt rökönyödtek volna vissza, másokat a válság unalmas felemlegetése riasztott volna el. Pedig szó sincs direkt politizálásról. Legfeljebb indirektről. Már amennyiben azt a tényt politizálásnak tekinthetjük, hogy a jelenlegi miniszterelnök egyetemi évfolyamtársam volt, és az egyik közgázos teremtornán lőttem neki egy irgalmatlanul nagy gólt. Majdnem a félpályáról lőttem, szabadrúgásból, szinte laposan a jobb alsóba, mozdulni sem tudott. Legalábbis én így emlékszem, és mostanában mindenkinek így is mesélem. Majd legföljebb a szóvivője útján cáfolja. Az alábbi szöveg viszont direkte nem a gólokról szól, hanem éppen azok megakadályozásáról;

A szeretet legegyszerűbb, legkiegyensúlyozottabb formája az önszeretet. Sok bonyodalomtól, lelki szaladgálástól kíméli meg magát az ember, ha rajongásának tárgya önmaga. Sohasem kell megismernie a reménytelen vágyakozás kínját, az elutasítás gyötrelmét - a viszonzatlan önszeretet logikai lehetetlenség. Az ilyen érzelmi függetlenséget azonban a kikosarazott világ nem nézheti jó szemmel: mit keres közöttünk az olyan, aki egyikünkért sem lelkesedik annyira, mint önmagáért?

Lapzártánk alatt fogadta el az Országgyűlés a nyugdíjcsomagot, melyet a kormány nagy lelkesedéssel és sebességgel készített el. A hosszú távon nehezen fenntartható rendszert előbb-utóbb mindenképp meg kell változtatni. De mi a helyzet az időzítéssel és az átgondoltsággal?

Mi a ménkűt jelent vajon az, hogy ebben az országban május 8-a és/vagy május 9-e úgy múlt el, hogy az egyetlen valamirevaló hír róla az volt: a köztársasági elnök nem megy el koszorúzni a Gesztenyéskertbe, az antifasiszta emlékműhöz, hiába hívta meg a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége? Az államfő válaszlevelében más irányú elfoglaltságaira hivatkozott, programjának utólagos ismeretében elárulhatjuk, hogy ez egy május 8-i kiállításmegnyitó volt, valamint és esetleg május 10-én kezdődő balatoni látogatásának előkészületei. A köztársasági elnök olyannyira elfoglalt volt, hogy arra sem talált időt, legalább pár soros üzenetet küldjön az ünneplőknek, amelyet azok felolvashattak volna, de ezen nem csodálkozunk, a balatoni látogatáson sok égető kérdés került, ahogy mondani szoktuk mi, újságírók, terítékre, a Tihanyi-félsziget kárhozatos beépítésén keresztül az üdülési csekkekig bezárólag (melyek fenntartása mellett államfőnk határozott hangon foglalt utóbb állást).