Bergman filmjében a tízéves Alexander szerelmes Majba, a vörös hajú, bicegő pesztonkába. A szerelem kölcsönös, Alexandert mindennél boldogabbá teszi, ha a lány ágyában fekhet, és orrát belefúrhatja Maj vastag hálóingébe. Karácsony este Maj félig tréfásan, félig szomorúan bocsánatot kér Alexandertől: ezt az éjszakát Alexander szoknyapecér nagybátyjával kell töltenie. Így ismeri meg Alexander az ölelés boldogsága után a féltékenység kínját. Alexander mostohaapja, a puritán és embertelen püspök házában Majnak természetesen nem lehet helye. Napjainkra a püspök erkölcse fölébe kerekedett Maj és Alexander kusza érzelmeinek. Az Amerikából világszerte szétterjedt új prüdéria, miután a homoszexualitást már nem illik üldöznie, pedofíliát hörögve vesz üldözőbe minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között. Nem vitás persze, a szexuális erőszak legaljasabb formája a gyerekekkel szembeni erőszak. És erőszaknak minősül mindenfajta visszaélés a gyerek kiszolgáltatottságával, védekezésre képtelen helyzetével.
Hat és tizenkét éves kora között K. a nyarait Szegeden töltötte, a nagyanyjánál. Ezek a vakációk gyötrelmesen unalmasak voltak, hiszen K. minden osztálytársa, barátja Pesten élt. Viszont Szegedhez kötődött K. gyerekkori erotikus-szexuális élményeinek egy része is, és az élmények szereplői nem mind gyerekek voltak...
A szegedi ház mindennapos vendége volt W. Kati. A huszonöt év körüli nő egyenrangú partnerként beszélgetett a hétéves K.-val. Egy alkalommal a szégyenlősség került szóba, K. kijelentette, hogy ő egyáltalán nem szégyenlős. Kati erre megkérdezte, megfürödne-e a jelenlétében. K. hirtelen elszégyellte magát, egyszerre úgy érezte, nem természetes az, hogy egy nő jelenlétében fürödjön, de akkor már nem akarta visszavonni az előbbi szavát. Kati aznap este megint felbukkant K.-éknál, és letelepedett a fürdőszobában, miközben K. fürdött. K. nagymamája mindebben semmi tilalmasat nem látott, a korábbi beszélgetésről nem tudott, és meg sem fordult a fejében, hogy egy hétéves kisfiúnak neme van. K. ellenben feszengett, a fal felé fordult, miközben szappanozta magát, de közben izgatta is, hogy Kati nézi. A fürdés után K. felvette a pizsamáját, a nagymamája közben kiment megcsinálni az ágyat. - Gyere ide - mondta Kati - begombolom a slicced. Olyan régen nem gomboltam sliccet - sóhajtotta, miközben hosszan matatott a gombokkal. K. bárhogy igyekezett, nem tudta felfedezni, hogy az élveteg lány bizarr játéka valami lappangó traumát okozott volna a lelkében.
Ahogy hite szerint nem okozott traumát egy öt évvel későbbi, hasonló, de sokkal konkrétabb pesti élménye sem. Egy csúnya középfülgyulladás felszúrása után majdnem két hétig ágyban kellett maradnia, a láza nem akart elmúlni. Fogorvos édesanyja hetenként kétszer vagy háromszor otthon is rendelt. Ezeken a napokon kora délután megérkezett Ilonka, az ösztövér aszszisztensnő, aki huszonhét éves korára már igazi vénkisasszony volt. K. édesanyja rendszerint nem tudott elszabadulni a munkahelyéről a tervezett időben. Ilonka kikészítette a műszereket, utána nem volt semmi dolga, örült hát, hogy K., aki ugyancsak unatkozott, áthívta, üljön oda az ágy szélére. Hogy, hogy nem, orvosost kezdtek játszani. K. lehunyta a szemét, mint egy elaltatott beteg, Ilonka pedig a körmét végighúzta a hasán, mintha operálna. Aztán lejjebb csúszott a keze, és megfogta a fiúcska ágaskodó farkát, amely előbukkant a pizsamából. K. kinyitotta a szemét, mire Ilonka rémülten ráhúzta a pizsamát, mint aki úgy véli, ha K. szeme be van hunyva, akkor nem is tudja, hol jár a keze. Így K. a maga jól felfogott érdekében behunyva tartotta a szemét, és legfeljebb résnyire nyitotta ki, mert maga sem akarta elhinni, hogy a fütyije akkorára meg tud nőni. K. szerette volna kölcsönössé tenni a játékot, de ezt Ilonka nem engedte. Aztán K. meggyógyult, az iskolából hazaérve találkozott Ilonkával, de orvososdira többé nem került sor. Évtizedekkel később K. belegondolt, ha a fiával teszi egy nő ugyanezt, vajon mit szólt volna hozzá? Nem tudta eldönteni, hiszen amit Ilonka csinált, az csöppet sem volt a kedve ellenére. Abban azonban biztos volt, ha a lányaival játszik egy férfi orvososdit, azt nem tűrte volna el. De hát hol van akkor a nemek egyenlősége?
Szegedi élményei közül a legszebb egy szőke lányhoz kapcsolódott. Talán Annának hívták, szép arcú parasztlány volt, tizenhat-tizenhét éves lehetett, a nagymamája azért fogadta fel K. mellé, hogy az újszegedi Tisza-strandra kísérgesse a kilencéves kisfiút. Anna ügyesen formázott figurákat a Tisza-parti agyagos iszapból. Az agyagemberkéken nem volt ruha, viszont annál hangsúlyozottabban látszott rajtuk a nemi jelleg. A nőknek nagy mellük volt, a férfiaknak nagy... Annácska fűből még némi szőrzetet is varázsolt rájuk, sőt a nők lába közé kis hasítékot vágott a körmével. Aztán suttogva a nevükön nevezte a testrészeket. Meg azt is elmondta, melyik mire való.
K. nagymamája 1952-ben feladta a szegedi lakását, Budapestre költözött, K. több mint tíz évig nem járt Szegeden. Amikor azonban a Szépirodalmi Könyvkiadó munkatársaként az volt a feladata, hogy író-olvasó találkozókat, irodalmi esteket szervezzen, úgy gondolta, miért ne lehetnének a rendezvények éppen Szegeden. A nosztalgián kívül ebben annak is része volt, hogy 1964-től meglehetős rendszerességgel írt könyvkritikát, és ezeknek a jelentős része a szegedi Tiszatájban jelent meg. Kovács Sándor Iván a folyóirat szerkesztőjeként újabb és újabb írásokat kért tőle. 1967 könyvhetére K. nagyszabású irodalmi rendezvényt szervezett Szegedre, az est fő vendége Illés Endre volt, K. főnöke. K. valamikor május elején elutazott Szegedre, hogy előkészítse a május végi eseményt, egyúttal azonban elment a Tiszatáj szerkesztőségébe is, hogy a levélváltásuk után személyesen is találkozzon Kovács Sándor Ivánnal. - Nem ismersz meg? - kérdezte a harmincas éveiben járó szőke titkárnő. K. csodálkozva nézett rá, magától sosem jött volna rá, hogy Annát látja viszont. Szeretett volna beszélgetni vele, Kovács Sándor Iván azonban beinvitálta a szobájába, és amire kijött, Anna nem volt a helyén. Napközben K. a Tisza szálló üzletkötőjével tárgyalt, majd különböző illetékes elvtársakkal. Egész nap arra gondolt, felhívja Annát, hátha találkozhatnak, hátha felidézhetik a Tisza-parti suttogásokat, aztán ki tudja, mi lesz a folytatás. De azért nem mert túl korán telefonálni, hiszen ha egy szerkesztő veszi fel a telefont, mit mond, miért keresi a titkárnőt. Végül elszánta magát. - Már nincs itt - felelte K. kérdésére egy öreges női hang. - Most, egy pár perce jött érte a főhadnagy elvtárs.
Talán jobb is, gondolta K., hogy nem pár perccel korábban telefonáltam.
