A cím ilyen formában teljesen értelmetlen, mivel anagrammaként csupán rejti a valódit. Az eredeti cím - Gordon, Banks of England - ugyanis a mai viszonyok között mindenkit félrevezetett volna: egyesek a direkt politizálás miatt rökönyödtek volna vissza, másokat a válság unalmas felemlegetése riasztott volna el. Pedig szó sincs direkt politizálásról. Legfeljebb indirektről. Már amennyiben azt a tényt politizálásnak tekinthetjük, hogy a jelenlegi miniszterelnök egyetemi évfolyamtársam volt, és az egyik közgázos teremtornán lőttem neki egy irgalmatlanul nagy gólt. Majdnem a félpályáról lőttem, szabadrúgásból, szinte laposan a jobb alsóba, mozdulni sem tudott. Legalábbis én így emlékszem, és mostanában mindenkinek így is mesélem. Majd legföljebb a szóvivője útján cáfolja. Az alábbi szöveg viszont direkte nem a gólokról szól, hanem éppen azok megakadályozásáról; és politika már csak azért sem lehet benne, mert nem emlékszem, hogy Bajnait - a fenti, emlékezetes esetet is beleértve - valaha láttam volna védeni. Azt a Bajnait, aki szülei bevallása szerint talán minden idők legnagyobb védésének tulajdonosa, Gordon Banks nyomán kapta keresztnevét. Tehát, hogy a félreértéseket végképp elkerüljük: nem a miniszterelnökről és nem a válságról esik most szó, hanem mindenekelőtt az angol válogatott világbajnok kapusáról; rá vonatkozik a Banks of England megnevezés is.
Gordon Banks neve hallatán persze a vitázni vágyó futballrajongókban mindig felmerül a kérdés, létezik-e egyáltalán, és ha igen, melyik is volt a világ legnagyobb védése. Csak az lehet-e nagy védés, amit nagy meccsen mutatnak be, sok ember előtt, vagy adott esetben elég lehet hozzá egy egyetemi teremtorna nyilvánossága? Muszáj-e, hogy a védést a világ legjobb kapusa kövesse el, vagy megfelelhet-e egy miniszterelnök is? A Banks-féle "világ legnagyobb védése" egyértelműen azt igazolja, hogy a játszótéri homokozóban végrehajtott kilencméteres távolugrás esetéből kiindulva a futballban is csak a nagy médiafigyelmet kiváltó események kaphatják meg a kiemelt "leg" fokozatot. Ennél a védésnél tényleg minden körülmény összejött. Világbajnokság volt, Mexikóban, tévéközvetítéssel. Az aktuális világbajnok találkozott a korábbi és egyben leendő világelsővel; még null-null volt az állás. A világ legjobb szélsője, Jairzinho futott el a jobb oldalon, majdnem az alapvonalig. Esetleg lőhetett is volna - tőle kitelt ilyesmi -, de helyette beadott, persze pontosan. A túlsó oldalon - ki más - a világ legjobb játékosa, Pelé érkezett lendületből, felugrott, ahogy csak ő tudott, és teljes felsőtestből fejelte kapura a labdát. Nagyjából nyolc méterről fejelte, tulajdonképpen elérhetetlen helyre, a jobb alsó sarok felé, úgy, hogy a földről közvetlenül a kapu előtt felpattanó labdát Banks - a világ második legjobb kapusa - semmiképpen ne kaphassa el. Banks minden eshetőséggel számolva két méterre a kapu vonalától, középen helyezkedett. Ahhoz, hogy elérje az erős fejest, nemcsak hatalmas vetődésre, de némi hátrafelé csavarodásra is szüksége volt, s miután ezt végrehajtotta, már csak egy valószínűtlen reflexmozdulat kellett, hogy a jobb tenyerével a felső kapufa fölé üsse a labdát. A világ legnagyobb védésének koreográfiájához hozzátartozott még, hogy Pelé már magasba emelte a karját, gólt ünnepelve, hogy Banks úgy állt föl utána, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga lett volna, és hogy a közönség tombolása közepette az angol védelemből egyedül a közelben álló Bobby Moore tapsolt kettőt, elismerése jeléül, mert már mindenki a szögletre figyelt.
A világbajnokságon, Banksen, Pelén és egyéb helyi tényezőkön kívül még legalább két elméleti momentum kellett ahhoz, hogy a védés kiérdemelje a "legnagyobb" jelzőt. Egyrészt a hatvanas évek végétől épp Angliából kezdett elterjedni a listázás mániája, azaz ekkortól kezdve gyűjtik csokorba az öt legnagyobbat, a tíz legszebbet vagy a húsz legunalmasabbat. Ma már ez világközhely, de akkoriban a britek valóban helyzeti előnyben voltak. A másik, egy kevésbé megfogható, inkább az intuíción alapuló kritérium: a védés hihetősége. Ugyanis éppen hogy csak, de elhisszük, hogy Banks mozdulata tudatos volt. A nagy mentések között, de a hihetőség infravékony határvonalának túloldalán helyezkedik el például a Liverpool volt kapusa, Jerzy Dudek legnagyobb védése. Dudek a Milan elleni BL-döntő végén fogta ki Sevcsenko közeli, védhetetlen lövését, de esetében nem lehet eldönteni, hogy tényleg ilyen reflexei lennének, vagy egyszerűen már nem tudott elugrani sem.
Banks, aki különben kerülte a látványos parádékat - ha lehetett, inkább lépett két gyorsat a robinzonád helyett -, kiérdemelte a legmegbízhatóbb kapus címet is, ami Angliában, mint tudjuk, nem kis szó, s ezzel sokszorosan igazolta, hogy Pelé elleni akciója nem lehetett véletlen. Mert a legfontosabb talán: a bizonyításra alkalmat nyújtó, szerencsés életpálya. Hiszen vannak olyan kapusok is, akiknek megadatik a nagy védés - sőt abból egy egész sorozat -, de utána nem tudják bizonyítani, hogy nem egyszeri, kivételes esetről van szó. Így járt többek között Helmuth Duckadam, a Steaua Bukarest egykori "cerberusa" is, aki a lehető legkiélezettebb helyzetben négy tizenegyest védett ki zsinórban a Barcelona elleni BEK-döntőben, és így nyerte meg csapatának a kupát. Utána azonban - bár még csak huszonhét éves volt - egy trombózis következtében nem védhetett többé; ráadásul zűrzavaros legendák terjedtek el arról, hogy nem is beteg, hanem Ceausüescu fia törette el a karjait, hogy megszerezze a Mercedesét, más források szerint a Jeepjét, megint mások szerint az ARO-ját. Ehhez képest az, hogy Banks karrierjének végét - harmincöt évesen - egy autóbaleset jelentette, amelyben elvesztette a jobb szeme világát, tiszta sor.
Ahhoz, hogy valaki vagy valami a legnagyobb legyen, a legfontosabb természetesen maga az emlékezet ereje. Hiszen ki vitatta volna néhány évtizeddel ezelőtt, hogy senki nem élt még meg olyan védést, amilyet Ricardo Zamora produkált az 1936-os spanyol kupadöntő utolsó percében, amikor is Josep Escola lövését elképesztő vetődés után ujjheggyel tolta ki a sarokból. "Csak a hangokból jöttem rá, hogy nem lett gól" - mondta a madridi csodakapus a Barcelona legyőzése után, de erre ma már csak a polgárháborús veteránok emlékezhetnek.
Ha pedig a személyes emlékezet már nem segíthet, akkor hasznos lehet, ha valakiről kupát neveznek el - Trofeo Zamora -, melléknevet kap - Duckadam, a "sevillai hős" -, vagy egyszerűen szobrot állítanak neki, mint Banksnek. Ha minden jól alakul, Bajnaiból akkor is legfeljebb csak Atlasz lehet a Hold utcában.
