Vélemény

Magyar Narancs, 2009. március 12. Olvasói levelek Magyar Narancs, 2009.

Hétfőn lemondott az Egészségbiztosítási Felügyelet (EBF) elnöke, Kovácsy Zsombor. Köztisztviselők jönnek-mennek, a világ nem áll meg, de most rossz érzéseink vannak. Hiszen e roppant fontos intézmény egyik létrehozója, felépítője és első vezetője tette le a bendzsót. Indokai közelebbről nem ismertek, nem lennénk meglepve, ha belefáradt volna az úttörésbe.

Szigorú határidőket szabott a Bajnai-kormány a másfél hete elfogadott válságkezelő programjában. E héten le kéne tenni az asztalra a "részletes igazgatási intézkedési tervet" (bármi is az); május közepéig az Országgyűlésnek el kell fogadnia "az azonnali válságkezelésre vonatkozó előterjesztéseket"; a többi ráér a tavaszi ülésszak végéig, június 15-ig.

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol az ember rendszeresen jobb belátása ellen cselekedhet, anélkül, hogy ezért dühösnek kellene lennie önmagára. Ahol tudatos esztelenségeiért úgy okolhat másokat, hogy közben egyáltalán nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie. Azt gondolhatnánk, hogy ilyesmi csak az akaratgyenge ember fantáziájában élhet. De nem. A homéroszi hőskor éppen ilyen világ volt. Nyugati civilizációnk éppen egy ilyen morális adóparadicsomként indult.

Egy kiváló matematikus-közgazdász barátom sopánkodott a minap, hogy a bankok a hitelkártyájukkal kamatmentes kölcsönt akár 40 napig is adnak - majd, ha nem fizetünk, akkor éves alapon 45 százalékos kamatot vernek ránk. Nem arcátlan újraelosztás ez a hülyétől az okoshoz? - szólt kérdés formájában a keserű konklúzió. Hát persze, válaszoltam, nyilván a lusta és/vagy tudatlan ügyfél esik bele a csapdába, az ő nemtörődömsége vagy félreértése, egyszóval "hülyesége" teszi lehetővé azt, hogy az értő, odafigyelő, vagyis "okos" ügyfelek élvezzék az ingyenkölcsön hasznát.

Nem, nem a mienkért. Saját válságaink okozójáról majd minden honfitársunknak olyan határozott véleménye van, hogy csak a bajt hoznám a fejemre, ha erről értekeznék. A világgazdasági válságért ki a felelős? A világ többi országával együtt egy olyan pénzpiaci összeomlás súlyos reálgazdasági következményeit szenvedjük el, aminek konkrét okai vannak. Rámutathatunk-e azokra, akik a vészt hozták ránk? Kártérítésre persze még a legnaivabbak sem számítanak, ám - ha mást úgysem tehetünk - a morális ítélkezéssel legalább a lelkünkön könynyítenénk.

Magyar Narancs, 2009. március 26. A szubszidiaritás csődje? Ismét a tőle megszokott felkészültséggel (és bátorsággal!) tárt fel egy újabb közfelháborodásra ingerlő ingatlanügyletet Somlyódy Nóra.

Az idézet a bíró válasza volt a közelmúltban a TASZ ügyvédjének észrevételére, amikor egy régóta húzódó TASZ-per egyik tárgyalásán finoman jelezte, hogy a közérdekű adatok kiadása iránti pereket a törvény szerint soron kívül kell elbírálni, ezért aggályos, ha négy hónappal elnapolja a tárgyalást. A bíró vállat vont, legyintett, és a mondott rövid üzenetet küldte a jogalkotónak - no meg persze a nyilvánosságnak, mely közérdekű adatokkal kapcsolatos ügyekben, ha jogilag nem is, de logikailag és lényegileg mindenképpen perbeli félnek számít. Teszek magasról a soronkívüliségre, teszek a nyilvánosságra, s nagyot a jogalkotói szándékra is - üzenetében mindez benne volt, és ha túl sokat nem is akarunk szavaiba belemagyarázni, a tárgyalás maximális, négy hónapra kimért elnapolása tökéletesen jelzi, mit gondol a bíró arról, hogy az ilyen ügyeket lehetőség szerint gyorsan be kell fejezni.

Most vegyem sorra, hol torzítja el szisztematikusan a vitában elhangzott állításaimat és érveimet Lévai Júlia, vagy kérdezzem meg pontról pontra, mitől olyan biztos a kinyilatkoztatásaiban? Nagyon nem fűlött a fogam egyikhez sem. Aztán egyszerre csak rájöttem, miért esik sokkal inkább nehezemre szóba állni Lévai Júlia vitastílusával, mint Tomcatével. Azért, mert Lévai Júliával legalább az alapdolgokban elvileg egyet kellene értenem - miközben majdnem ugyanaz a bajom vele, mint Tomcattel.

Mérő László két héttel ezelőtti írásából (Szóba állás, 2009. április 9.) számomra egyértelművé vált, hogy a "vitatkozzunk-e nácival" kérdésében vele ugyanúgy nem lehetne konszenzusra jutni, ahogyan annak tárgyában sem, hogy mi is áll szemben itt mivel. Az antirasszista világnapon megrendezett "matematikus-náci" párbeszédnek ugyanis sokak számára épp az volt az egyik legrémisztőbb tanulsága, hogy egyáltalán nem fogalmazódtak meg a két világnézet különbségei. Ez pedig azért fontos, mert a média szélesebb nyilvánosságában is ez jelenti a legnagyobb hiányt. Mérő nem áll egyedül azzal, hogy egyszerűen stílusbeli, viselkedésbeli eltérésként magyaráz valamit, ami pedig az élet legfontosabb tényezőinek alapértelmezéseiben tér el. Ráadásul nála ami nem "ütés", az mintha nem is minősülne agressziónak, és ez analóg az igazságszolgáltatás tehetetlenkedésének hátterével. Mérő ezzel épp a saját eszközét, a gondolat erejét becsüli alá, amitől végképp érthetetlenné válik, hogy akkor miért akar mindenáron vitatkozni.

Magyar Narancs, 2009. március 19. Nem tudom, hogy milyen korosztálynak szánják a Narancsot, de amikor Pete Péter cikkét elolvastam, arra gondoltam, hogy esetleg gyerekeknek.

A Bajnai-kormány ismertette hevenyészett programját, mely úgy készülhetett, hogy az elmúlt hetek, hónapok, évek reformelképzeléseit beledobálták egy mixerbe, jól összerázták, aztán az egészet kiöntötték egy nagy asztalra, és nekiálltak válogatni. Van, amit már kiválogattak, mint a 13. havi izék meg a gázártámogatás eltörlését, némi adótoszogatást, de még most is válogatnak. Épp ezért most nem erről fogunk írni, az ördög úgyis a részletekben lakik. Drukkolunk, hogy az öszvér kormány - kipróbált menedzserek a pénzes, pártdelegáltak a kevésbé pénzes tárcáknál, plusz a biztonságos szex a parlamentben - bejöjjön. Hisz az elképzelés még egy hete is olyan életképesnek tűnt. Ezen a héten már nem annyira.

Abban mind egyetértünk, hogy a jelen válságban a gazdasági teljesítmény visszaesése nem kis részben a kereslet csökkenésének tudható be. A cégek termékeik eladásából élnek, ha csökken az árbevételük, akkor kevesebb embert tudnak foglalkoztatni, és mind ők, mind a fizetés nélkül maradt emberek kevesebb adót fizetnek. Több mint hetven éve ismert, és manapság különösen népszerű a keynesi recept: az állam a kereslet ösztönzésével húzzon ki minket a kátyúból.

Alattó bácsi lakása beázott. A víz minden kétséget kizáróan K.-ék fürdőszobájának csatornájából szivárgott le. Azon persze K. is bosszankodott, ha náluk jelent meg agresszívan terjeszkedő vízfolt a frissen festett fürdőszoba mennyezetén. Alattó bácsi felháborodása azonban túllépett a beázások elleni tiltakozáson, s kiterjedt a felette lévők egész életvilágára. Ha K.-ék akkoriban három-, négy-, ötéves gyerekei ugráltak, labdáztak, kergetőztek a lakásban, bizton számíthattak arra, hogy hamarosan csöngetnek, és Alattó bácsi a csillár leszakadásának rémképével példálózva felszólítja K.-ékat, hogy fékezzék meg gyermekeiket. Az Alattó bácsi elnevezést is a gyerekek ragasztották a látogatóra. K.-éknak ettől kezdve könnyű dolguk volt. - Ne ugrálj, feljön Alattó bácsi! Ne labdázz a szobában, mindjárt itt lesz Alattó bácsi. Karinthy Frigyes számára Gasparecz, az ő gyerekkorának Alattó bácsija "a Föld haragvó szellemét jelentette", akinek láthatatlan jelenléte sok év múltán a felnőttet is visszatartotta attól, hogy szabad utat engedjen indulatai kitörésének. K.-ék Alattó bácsija nem volt ilyen sikeres. Komor látogatásai ellenére a gyerekek tovább labdáztak, a víz pedig ("azért a víz az úr") lebírhatatlanul kiszivárgott az ócska csövekből.