Vélemény

A miniszterelnök adócsökkentési javaslatai előtt és után számos, gyakran kritikus cikk jelent meg az adóreformmal és általában az üzleti környezettel kapcsolatban. Ezek közül a legnagyobb hatású talán Bojár Gábor radikális adóegyszerűsítést és -csökkentést, valamint Bokros Lajos alapvető közteher-viselési reformot javasló cikke, de sok más elemző is megszólalt, általában csalódásuknak adtak hangot.

A Zichy grófok családjában nem volt ritkaság a művészi tehetség. Akadt közöttük történelmi drámák szerzője (Antal), félkarú zongoraművész, zeneszerző és dühödt Mahler-zaklató (Géza), s persze találunk festőket (Mihály mellett még egy szolidabb képességű Istvánt), de még virágkötő művészt is (Szonja). Ám hogy az egyik grófi sarj a múlt század harmincas éveiben erotikus regények írására adta a fejét, még így is figyelemre méltó tény, s nem kétséges, gróf Zichy Tivadarnak kijár egy fejezet sorozatunkból.

1990-ben az SZDSZ-nek nem volt miniszterelnök-jelöltje. Antall József képmása ezer és ezer plakátról hirdette (Kölcsey nyomán) a szabadság és tulajdon programját: senkinek nem lehetett kétsége, hogy az MDF győzelme esetén ez az ember lesz Magyarország kormányfője. Az SZDSZ plakátjairól Magyar Bálint, Pető Iván és Rajk László nézett a választópolgárra. A párt elnöke, legtekintélyesebb politikusa, Kis János nem indult a választáson, az 1989-es tárgyalások és a négyigenes népszavazás sztárja, Tölgyessy Péter képmását pedig csak a saját választókerületében, a Ferencvárosban lehetett látni.

A hétvégén ügydöntő népszavazást tart az ország arról, hogy az Országgyűlés eltörölje-e a vizitdíjat, a fejlesztési részhozzájárulás néven törvénybe iktatott tandíjat, valamint a kórházi napidíjat. A referendum ugyanakkor sokak, hovatovább az érdeklődő közvélemény jelentős hányada szerint "nem ezekről a kérdésekről szól".

Bár vélhetően mások is jelezték már, azért én is szólok: a Vastrabant Hathárom című száma a Hobo Blues Band 1986-os Esztrád c. lemezén megjelent 6:3 c.

Búr-Baky Miklós most James Madisontól kölcsönzött mottót, amellyel egy lépéssel előbbre jutottak a szerző kilétét kutató olvasók. Mert ugyebár nem lehet egykönynyen és következmények nélkül Madisont idézni.

Közvetlen demokrácia vagy legyen rendesen, vagy ne legyen sehogy - a közvetlen demokrácia őszinte hívei és jó ismerői gyakran hördülnek fel ekképpen, ha azt látják, kedvenc intézményeikkel visszaélnek a politikusok. A félmegoldásoknál, az időnkénti, kiszámíthatatlan népszavazásoknál, meg annál, ha a népszavazás intézményét a politikai erők annak eredeti szellemével ellentétesen használják fel, még mindig jobb, ha egyáltalán nincs mód a közvetlen döntéshozatalra. Persze: ahogy nincsenek gonosz gépek, a népszavazás intézménye sem ab ovo rossz, kerülendő vagy éppen alkalmatlan demokratikus döntések meghozatalára. Csak tudni kell(ene) vele élni. A hét végén lezáruló abszurd népszavazási játékot a magyar politika kisszerűsége termelte ki - ám ezt azért tehette meg, mert maga a szabályozás is rossz. Vajon mit kellene tennünk, és milyen elvi lehetőségek állnak előttünk, ha a rendszerváltáskor rajtunk ragadt, használhatatlan, antidemokratikus rendszert meg akarnánk változtatni?

Ha megvalósul a kaposvári színigazgatói pályázat gondosan kidolgozott forgatókönyve, akkor itt a vége: immár a színháztörténet lapjaira költözik a kaposvári színház elmúlt negyven esztendeje. Fényes régi lapok ezek: a magyar színházművészet megújulása követhető nyomon rajtuk; azok a fejezetek - az azóta rég letűnt Szolnokkal és egy-egy rövid időszakban más vidéki városokkal együtt -, amelyekből megszületett és felnőtt a mai élvonal. Igazán csekély túlzás: jószerével mindenki, aki részese és szereplője annak a színháznak, amely a világba is elvitte hírünket, ezekből a műhelyekből, és legfőképpen Kaposvárból nőtt ki.

A rendelőintézetben egy bácsi hajolt le az ablakhoz, ahol be kellett nyújtani a dolgokat. "Vizelet?" - mondták az ablak mögül. A bácsi kicsit fölegyenesedett, és félig nekünk, a többi várakozónak mondta: "Aztat is kelletett hozni?" Egyszerű, szegényes ruhájú, öreg bácsi volt, talán őstermelő, és mindez nagyon régen történt, az ötvenes években, a rendelőintézetet még OTI-nak hívták. Mindenesetre akkoriban az iskolázatlan beszélők még sűrűn használták az aztat meg a kelletett alakokat. Ragkettőzés?

Február végén, a kormány egyetértésével, eldobta a forint mankóit a Nemzeti Bank. A nagyobb kilengések ellen támasztékul szolgáló sávhatárokat eltörölték: eztán szabadon mozoghat az euró forintárfolyama, elméletileg 0-tól végtelenig. A jegybanknak persze most is van eszköze arra, hogy terelje az árfolyamot. Az alapkamat emelésével vonzóbbá teheti a forintot, hogy az árfolyam erősödésén keresztül mérsékelje az inflációt, és fordítva: kamatot csökkenthet, ha inflációs célja gyengébb forint mellett is teljesülni látszik. A szabad lebegtetés rendszerében viszont már nem kényszerül arra, hogy bizonyos értékeknél (eddig a 240 és a 324 forintos sávhatárokon) útját állja az árfolyam erősödésének vagy gyengülésének.

A KDNP Barankovics Alapítványa "izraelita műhelyt" kíván létrehozni. Ez, ha kicsit meglepő is, önmagában nem elítélendő.

Előfordult már, hogy közpolitika-órámról a hallgatók egyenesen a tandíj elleni tüntetésre mentek. Jókedvűen, fölszabadultan, anélkül, hogy bármiféle ellenséges indulatnak akár csak a nyoma is meglett volna bennük a rendszer, a hatalom, a gaz politikusok iránt. Csak engedelmeskedtek egyfajta győzelmes öröm nélkül vállalt, de azért nem is kínos kötelességnek. Így mentek tüntetni: a közpolitika-órámról, melyen éppen a tandíjról beszélgettünk.

A népszavazási kampány jelszavainak és hazugságainak áradatában hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni a legelemibb összefüggéseket is. Hadd hívjuk föl most a figyelmet néhány elemi részre.