A Zichy grófok családjában nem volt ritkaság a művészi tehetség. Akadt közöttük történelmi drámák szerzője (Antal), félkarú zongoraművész, zeneszerző és dühödt Mahler-zaklató (Géza), s persze találunk festőket (Mihály mellett még egy szolidabb képességű Istvánt), de még virágkötő művészt is (Szonja). Ám hogy az egyik grófi sarj a múlt század harmincas éveiben erotikus regények írására adta a fejét, még így is figyelemre méltó tény, s nem kétséges, gróf Zichy Tivadarnak kijár egy fejezet sorozatunkból.
Bár a nemes gróf életéről szinte alig lehet megbízható adatokat fellelni, s még születési éve is erősen kétesélyes, hiszen hol 1908-as, hol meg 1914-es dátumot közölnek a lexikonok, az bizonyossággal állítható, hogy Tivadarunk szerette a változatosságot. Vagyonát elveszítvén előbb bárzongorista, dzsesszkarmester, utóbb filmszínész, majd aviátor vált belőle, s ami a fő, megírt néhány, a harmincas években botrányosan romlottnak bélyegzett regényt. Osztályos társaival ellentétben ő nem ódzkodott a munkától, és dicséretes serénységével ki is érdemelte a karakán s az úri bagázst amúgy élvvel szurkáló Zsolt Béla méltatását. (Köszönet Csontzenésznek eme adalékért.) Sajnos mások jóval kevesebb megértést tanúsítottak a regényes gróf kenyérkereseti törekvéseivel szemben, s így Tivadarnak több ízben is meg kellett jelennie a Magyar Szent Korona nevében ítélkező bíróság előtt, hogy műveinek pornografikus, züllött jeleneteiért feleljen. Ma már persze aligha ítélné bárki is pornográfnak e kellemes, közepes íráskészséggel előállított ponyvaregényeket, az 1932-es Szenvedélyt vagy az Ahol a baj elkezdődött című Zichy-művet. De azért jócskán megéri felütni, mondjuk az antikvár ritkaságnak számító Matild szeretői című regénykönyvet, hogy megtudjuk, milyen is volt a közölhetőség határán billegő, túlfűtött erotika 1936-ban.
A szerzői kiadásban megjelentetett kisregény címszereplője, Matild negyvenes éveiben járó, bigottan vallásos aggszűz, aki a velejéig romlott Hollywoodban filmgyári öltöztetőként dolgozik, mígnem egy hawaii forgatásra utaztában hajótörést nem szenved a Csendes-óceánon, s egy lakatlan szigetre nem vetődik három kiéhezett férfi társaságában. A matróz, a filmrendező meg a tenyésztett szépfiú egyhamar duzzadó férfivágyaik foglyaivá válnak, s ekképp merengenek a feszültség levezetésének módozatairól: "- Én már ott tartok, hogy egy nőstény gorillával kikezdenék, de még az sincs ezen a fránya szigeten.
Will röhögött. - Vannak jól bevált tengeri módszerek... - mondta elmélázva. - Persze nem valami nagy mulatság, de hát - huszonöt éves volnék, vagy mi a szösz. - Na ja - válaszolt Juan -, ez ízlés dolga. Rólatok, matrózokról úgyis sok mindenfélét hall az ember. Én részemről... azért ebből még nem kérek."
Csak nagy sokára, s a pótszerek kizárása után merül fel bennük, hogy Matild "végeredményben mégiscsak nő", s csakis ekkor veszik jobban szemügyre az időközben csodálatos módon megszépült vénkisasszonyt: "Szemükkel mohón falták termetét, képzeletben levetkőztették, gondolatban már a kebleit, csípőjét, combjait tapogatták... Fölajzott fantáziájukkal már nem az idős öltöztetőnőt látták benne, hanem minden vágyuk, izzó szenvedélyük csúcspontját, a Nőt..." S miután hiába kérlelik a szentéletű fehérszemélyt, végül erőszakhoz folyamodnak, s innentől hárman osztoznak a némán, összeszorított fogakkal szenvedő Matild testén.
Mégis idővel meglepő átalakuláson megy keresztül a hősnő, s miközben Zichy immár szimpla világszépének mutatja az egykori vénlányt, az rákap a szerelmeskedés ízére, s kielégíthetetlen asszonyállat válik belőle: "Matild és a három férfi a kunyhó előtt feküdtek a tűznél, jóllakottan heverésztek a vacsora után. A nő felkelt, párducszerűen puha mozdulatokkal az izzó parázs mellé állt és karjait a feje fölé emelve, kéjesen, lustán nyújtózkodott. Barna, hamvas bőre megfeszült testén, gömbölyű mellei kimeredtek, formás combjai megkeményedtek. Piros ajkai félig mosolyogva kinyíltak, hófehér fogai ragyogva világítottak a félhomályban. Egy ezredéves ösztönös mozdulattal hátravetette az arcába omló dús, hullámos haját, lágy vonalú asszonyos csípője kacér kis himbálódzó mozdulatot végzettÉ - Nos? - kérdezte mosolyogva fojtott duruzsoló hangon. - Nem kellek senkinek?"
Már az élveteg Matild használja, valósággal nyüstöli az ölelésre kényszerített, elgyötört férfiakat, legalábbis, ahogy azt Tivadarka elképzeli: "...Juan még kimerülten hevert a fűben, de Matild már Haydn ölében ült. Mint egy virágról virágra szálló méh, cserélgette a férfiakat... A rendezőnél csak rövid ideig időzött, majd őt is félrelökte és csillogó szemekkel futott Willhez..." Az idillnek azonban vége szakad, s a kisregény befejezése némi drámaiságot is megkísérel a történetbe lopni: a hajótörötteket megtalálják, s a teherbe esett Matild szégyenében megöli magát.
Érdekes, bár igencsak szolid nívójú mű, s alkalmasint ez mondható el az 1936-os kötet második kisregényéről, a Köd című írásról is. Csakhogy a Köd, leszbikus és szadomazochisztikus utalásaival s dekadens belvilágával, már jóval problematikusabb munka, s éppily huncut olvasmány Zichy Tivadar másik 1936-os kötete, az Orgia Rt., Egy elképzelt város erkölcsrajza. E két elfeledett műről majd legközelebb szólunk.
