Cseresnyési László: Nyelv és neurózis
Tíz éve már, hogy az Országgyűlés a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át, megemlékezve a magyart államnyelvvé tevő törvényről (1844), amelyet ezen a napon fogadtak el egykori, dicső honatyáink.
Tíz éve már, hogy az Országgyűlés a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át, megemlékezve a magyart államnyelvvé tevő törvényről (1844), amelyet ezen a napon fogadtak el egykori, dicső honatyáink.
Megnyugodva dőlhetünk hátra, mint a 20. század eleje óta már annyiszor: ez a pártkongresszus sem volt hiábavaló, ismét nagyot lépett általa a haza, és a felszólalók számának tekintetében alighanem rekordot is állított fel.
Minden ellenkező híresztelés dacára – melyek kolportálásában éppenséggel lapunk sem teljesen ártatlan, de most kimagyarázzuk – a Zoran Zaev vezette macedón kormány nem bukott meg, legalábbis keddi lapzártánkkor még hivatalban volt.
Újabb határt lépett át az orbánizmus azzal, hogy bevezették a 480 forinton maximált üzemanyagárat. Persze, tudjuk, hogy másból sem állt az utóbbi immár 11 és fél év, mint újabb és újabb határok gátlástalan átlépéséből, de ez más eset. Ezúttal ugyanis alapvető világgazdasági és energiapiaci folyamatokat akarna megállítani a rezsim.
Az orosz főügyészség november 11-én a legfelsőbb bírósághoz benyújtott keresetében kezdeményezte az egyik legtekintélyesebb oroszországi civil szervezet, a Nemzetközi Memorial felszámolását.
Párbeszéd egy EU-szkeptikussal a lengyel-belarusz határon kialakult helyzet kapcsán. Érthető az EU tehetetlensége miatti frusztráció, de ettől még nem kell elvitatni az unió eredményeit.
Az EU pedig hagyja, hogy emberekkel pingpongozzanak a lengyel-belarusz határon, és nem képes fellépni Lukasenkával szemben. Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő írása.
Egy elkerült interjú elkerülhetetlen kérdései.
„Urunk, Jézus Krisztus, szeretett Mesterünk! Teljes szívünkből hálát adunk Neked, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egész folyamán különös erővel átélhettük jelenléted csodáját, szereteted szelíd és ellenállhatatlan erejét. Hittük eddig is, de most meg is érezhettük, hogy ami történt, nagyobb, mint mi vagyunk.”
Az egy szent ember, tudniillik, a Kövér dr., az nem lop, az nem lett milliárdos, annak nincsenek vállalkozásai, ugyan dehogy, az csak a családjának él – jól tudjuk ezt mindnyájan itt a röghazában. S hogy ez mennyire így van, annak hiteléül pont a forrás személye szolgál, hisz az maga Kövér dr. – ő csak tudja.
A kétharmados fideszes többségű Országgyűlésen simán átment egy ellenzéki törvénymódosítás. A képviselők ellenszavazat nélkül fogadták el a párbeszédes Szabó Tímea azon javaslatát, amely eltörli az országos népszavazás tilalmát az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választást megelőző és követő 41 napon belül.