Hamar jön az idén a húsvét, úgyszólván itt van már a nyakunkon. S ahogy a húsvéttal mindig szokott, jön az Operaház Parasztbecsület-szezonja is – szerencsére. Pont jókor, hisz’ most van rá a legnagyobb szükség, nem is csak a húsvéti áhítat miatt, de praktikus okokból is. Az Operaház ugyanis – tán úgy tíz esztendeje – Georges Delnon rendezésében játssza a darabot, s ez a tény manapság különös aktualitással ruházza fel az előadást.
Szegény Orbán Viktor ezúttal tényleg igyekezett, a kormányfő választása láttán a neves politikai elemző is retirált, miszerint „alábecsültem Orbán Viktort” – erre tessék, kiderült, hogy ezúttal is szar került a palacsintába. Nem, nem amiatt, mert a gyalázatos tettet elkövető lúgos orvos ügye Sulyok Tamás akkori Ab-elnök hathatós közreműködésével húzódott a kelleténél évekkel tovább – pedig normális országban ez önmagában elegendő ok lett volna a körültekintőbb jelölésre.
Közös magyar barátunk keresett február első hetében: Valentin-napon a Müpában ad koncertet Béla Fleck, és utánam kérdezősködött; itt vagyok-e Budapesten. A rákövetkező héten már a 7. sorban ültem, hallgattam a My Bluegrass Heart című stúdióalbum anyagából összeállított koncertet, a telt házas show után pedig hátramentem a művészöltözőkhöz, hogy személyesen is beszéljünk.
Bluegrass? Béla Fleck? Lépjünk kettőt hátra.
Csányi Sándor csak akkor mondta el a véleményét az Újpest edzőjének szerencsétlen nyilatkozatáról, amikor a miniszterelnök is fontosnak tartotta megszólalni az ügyben.
Orbán Viktor négy parasztbölcsességgel világította meg, mennyire dilettáns munkát végez saját kormánya.
Hogy jön ehhez a Mi Hazánk, és miért van szüksége erre a Fidesznek? Vas Gábor publicisztikája.
Az Úr 2024. évében egyetlen kérdésről vitatkoznak a választott politikusaink: hogy melyikük rontja meg a gyerekeinket. Úgy tűnik, nincs lejjebb, de úgyis lesz. Szóval gyere, nézzük együtt, hogy telik ez a kurva élet.
Internetes tartalomgyártók egy csoportja szervezett tüntetést két héttel ezelőtt pénteken a Hősök terére. A rendezvényen nagyszámú érdeklődő, úgymond tüntető jelent meg, egyes becslések szerint 50 ezren voltak, mások 150 ezresre saccolták a tömeget, nem tudjuk pontosan, a számláló a mai napig pörög, s nem is fogja abbahagyni, míg egy új követőt, feliratkozót is fial. Tény viszont, ami tény, az utóbbi évek legnépesebb tiltakozó megmozdulásáról van szó.
Az elmúlt hetekben a magyar politika a K. Endrének adott elnöki kegyelem, majd Novák Katalin lemondása körül forgott. A történtek jelentőségéhez nem fér kétség: a mélyen megosztott magyar társadalomban szinte páratlan, hogy olyan ügy foglalkoztassa a közéletet, amelynek megítélése tömegek számára nem pártpolitikai kérdés.
Ez feltehetően azokat sem érdekli, akik a pénzt adják az ilyen intézmények korszerűsítésére; bár rengeteg forrás megy a kistelepülések támogatására, mégis egyre kevesebben laknak falun.
Ha egy település, kerület nem akar erdőt irtani, ha nem akar egyetemépületet, vasutat vagy gyárat, tiltakozhat nyugodtan. Egy reggel úgyis kiemelt beruházás lesz a projekt, és megindulnak a gépek. Teljesen mindegy, hogy mit kell ledózerolni.
