Csak ülünk, és nézzük, ahogy választott politikusaink pedofilozzák egymást

Narancsblog

Az Úr 2024. évében egyetlen kérdésről vitatkoznak a választott politikusaink: hogy melyikük rontja meg a gyerekeinket. Úgy tűnik, nincs lejjebb, de úgyis lesz. Szóval gyere, nézzük együtt, hogy telik ez a kurva élet.

Egy közepesen szar politikai tévésorozatba illő pillanat lehetett, amikor Kocsis Máté elment a parlamenti folyosón Jámbor András mellett, és köszönés után, szervusz, szia, a fogai között azt sziszegte: „Pedofil!” Ha az ellenzéki politikus először nem is hitt a fülének, most már megnyugodhat, jól hallotta. De azt talán nem sejtette, hogy fél évvel később nemcsak a Fidesz, hanem az ellenzék leghangosabb politikai szólama lesz, hogy pedofilozza a másikat.

A „pedofilkártyát”, még jóval a kegyelmi botrány előtt, a fideszes propagandagyár dobta be, nem véletlenül. A Rogán-műveknek más célja sincsen, mint leválasztani a közélet diskurzusát a valóságról, hogy az egyszeri honpolgárt jobban idegesítsék a feketebőrű Netflix-karakterek meg a „meleglobbi” Brüsszel-Külsőn, mint az, hogy a faluban nincsen posta vagy orvosi rendelő.

Magyarországon senkit nem érdekelnek már a szakpolitikai kérdések. Miközben a világban háborúk dúlnak, tektonikus erejű átrendeződéseket tapasztalunk a geopolitikában, s mellette – az előbbi jelenségektől korántsem függetlenül – szédítő ugrások történnek a technológiában és a széles kultúrában, a magyar társadalom fikarcnyit sem gondolkodik olyan kérdésekről, amik égetően aktuálisak, és hanyagolásuk egyhamar jól látható lemaradásba taszítja az országot itt, Európa kellős közepén. Miközben valóban elkerülhetetlennek tűnik az elektromos átállás, az Orbán-kormány erőnek erejével, konzultáció nélkül szórja tele az országot akkumulátorgyárakkal, és nem kérdezi meg a civileket, ha nem így, hát hogyan vehetnénk ki a részünket a technológiai paradigmaváltásból. Novák Katalin botrányának kellős közepén megérkezik a kínai belügyminiszter (ugyan, hallott róla valaki?), hogy a kormányfővel tárgyaljon – alighanem a megfigyelőállam valamiféle adaptálását előkészíteni. Arról nincs szó, milyen szerepe lesz a mesterséges intelligenciának az államigazgatásban vagy a közbiztonságban.

 
Hirdetőoszlop az Erzsébet körúton
Fotó: Narancs.hu

De miért is beszélnének ezekről a kérdésekről egy kettészakadt országban, ha arról sem lehet megegyezni, hogy kell-e védett kerékpársáv az Üllői úton. Érdemes kimondani hangosan, hátha tudunk még röhögni magunkon: a magyar társadalom egy szájbatekert kerékpársáv ügyében nem képes dűlőre jutni.

Helyette a pedofilozás megy. Ezt harsogja a Megafon, az Origo, amíg az egyszeri szavazónak meg nem fájdul a feje. Ezt szajkózza a szerencsétlen Kocsis Máté, akinek a segge csak ilyen mondatokkal lehet tele, ha minduntalan képes előhúzni egyet belőle. De Márki-Zay Péter is kivette a maga részét, aki a választási kampányában minduntalan pedofíliával vádolta a Fideszt, aztán nem győzött csodálkozni, hogy a választói csak súlyos émelygéssel tudják rá adni a voksukat.

A hétfői parlamenti ülés előtt Orbán Viktor alighanem többet tanácskozott arról a kommunikációs stábjával, hogyan kenje a baloldalra a pedofília vádját, mint arról, hogy miként tálalják a svédek NATO-csatlakozásának jóváhagyását.„Pedofilokat rejtegető baloldalt” emleget, aztán azt hazudja, hogy Vásárhelyi Jánost a Gyurcsány-kormány idejében garázdálkodhatott csak szabadon, ellenben ők zárták börtönbe. „Azért kellett nekünk börtönbe zárni, mert önök nem zárták be.”

Ezután az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan szólal fel, és bedobja a „pedofidesz” kifejezést, majd az elnyűhetetlen Gyurcsány Ferenc „Magyarország első pedofilbarát miniszterelnökének” nevezi Orbánt. A Momentum tagjai egyenpólóban virítanak, a laptopjukon is felirat virít, azon is az szerepel, hogy „pedofidesz”.

De ilyesmit rikácsolt Dobrev Klára is a vasárnapi ellenzéki tüntetésen, lassan szótagolva, miközben a karjaival hadonászott, hogy a hülye is megértse: „az orbáni fideszes pedofilhálózat a fejétől bűzlik.” Nem is tudjuk hirtelen, mi a nagyobb baj: az, ha a néhány száz szavazó a Kossuth téren elhiszi a saját gyártású QAnon-teóriát, vagy az, hogy hajlandó összekacsintani a kedvenc politikusával. (Mindez egy olyan tüntetésen történik, ami elvileg a közvetlen államfőválasztásról is szólna, úgy, hogy a DK egyébként nem tudott és nem akart, rosszabb esetben nem jutott eszébe államfőjelöltet kiállítani.) Az ellenzéknek, amely tizennégy éven át nem bírt egy irányba mutató, hosszú távon megtartott stratégiát alkotni a Fidesz ellen, már csak ilyesféle cinkes performanszokra futja. De amit egy Duracell-nyusziként pörgő aktivistától elnéz az ember, azt a választott politikustól, amely az előző választási kampányban szakértő kormány mellett érvelt, semmiképpen.

Természetesen az ellenzék nincsen abban a helyzetben, hogy ajánlatot tegyen a választóknak. Hiteltelen, amikor változásról prédikálnak, nevetségesek, amikor azt skandáltatják, hogy „elég, elég”, ha meg az elégedetlen honpolgár szerepét sajátítják ki, csak az uszítás retorikai eszközei maradnak. De a vak komondor is látja, hogy ez a kommunikációs stratégia – ha egyáltalán annak lehet nevezni, amikor két törzsvendég a kocsma oldalában mattrészegen kurvanyázik egymásnak – nem vezet semmire, csak a hideg polgárháborút szítja. Nincs olyan választó, aki hirtelen megingva beismeri, hogy pedofilmentegető az a politikus, akikre négyévente szavazni szeret. Főleg akkor, ha az esti híradóban már a tizennegyedik havi nyugdíjat ígérgetik a szépkorúaknak.

Az ellenzék morális értékelését egy pillanatra figyelmen kívül hagyva stratégiai hibának kell nevezni, hogy olyan pályán bocsátkozik harcba, ahol Orbán kétségkívül erősebb: a Megafon papagájkommandójával, az egységbe fésült vidéki lapokkal és a Rogán-irányította köztévével sokkal hangosabban fogják harsogni, hogy az ellenzék a kisgyerekekre izgul. A DK ostoba szólamai legfeljebb a saját tábor hergelésére szolgál, amely egy kicsit tombolhat még, egészen a következő – törvényszerűen beütő – elfáradásig.

Orbán Viktor politikai ellenfeleinek, ha tényleg a NER megdöntésére készülnek, oda kellene benyomulniuk, ahol a miniszterelnöknek nem terem politikai babér.

Az egyre gyatrábban működő ellátórendszerek, különösen a gyermekvédelem hiányosságaira kell rávilágítani, az akkumulátorgyárak kapcsán kibontakozó NIMBY-mozgalomra rácsatlakozni, mindezt egyetlen szólam mögé rendezni, és tűzön-vízen átmenni azért, hogy eljuttassák a választóknak, mit csinálhatnánk másképp.

Nem mellékesen azt is bebizonyíthatnák, hogy a parlamenti ellenzék által elképzelt Magyarország jobb, mint a Fideszé. Olyan hely, ahol az, hogy ki pedofil és ki nem, a rendőrség és a gyerekvédelem ügye, és nem csak ócska fegyver, amivel Dobrev, Gyurcsány, Orbán, Kocsis csiszolják laposra egymást. Ha ez nem változik, haladunk tovább újabb mélységek felé, nekünk pedig lassan fel kell eszmélnünk, hogy ezekben a méltatlan bunyókban mi, palira vett választók vagyunk éretlen gyerekek, akiket ösztöneinknél fogva, indulatainkból táplálkozva vezetnek meg néhány szavazatért és pár perc dühös figyelemért cserébe.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.