Csak ülünk, és nézzük, ahogy választott politikusaink pedofilozzák egymást

  • - CsM -
  • 2024. március 1.

Narancsblog

Az Úr 2024. évében egyetlen kérdésről vitatkoznak a választott politikusaink: hogy melyikük rontja meg a gyerekeinket. Úgy tűnik, nincs lejjebb, de úgyis lesz. Szóval gyere, nézzük együtt, hogy telik ez a kurva élet.

Egy közepesen szar politikai tévésorozatba illő pillanat lehetett, amikor Kocsis Máté elment a parlamenti folyosón Jámbor András mellett, és köszönés után, szervusz, szia, a fogai között azt sziszegte: „Pedofil!” Ha az ellenzéki politikus először nem is hitt a fülének, most már megnyugodhat, jól hallotta. De azt talán nem sejtette, hogy fél évvel később nemcsak a Fidesz, hanem az ellenzék leghangosabb politikai szólama lesz, hogy pedofilozza a másikat.

A „pedofilkártyát”, még jóval a kegyelmi botrány előtt, a fideszes propagandagyár dobta be, nem véletlenül. A Rogán-műveknek más célja sincsen, mint leválasztani a közélet diskurzusát a valóságról, hogy az egyszeri honpolgárt jobban idegesítsék a feketebőrű Netflix-karakterek meg a „meleglobbi” Brüsszel-Külsőn, mint az, hogy a faluban nincsen posta vagy orvosi rendelő.

Magyarországon senkit nem érdekelnek már a szakpolitikai kérdések. Miközben a világban háborúk dúlnak, tektonikus erejű átrendeződéseket tapasztalunk a geopolitikában, s mellette – az előbbi jelenségektől korántsem függetlenül – szédítő ugrások történnek a technológiában és a széles kultúrában, a magyar társadalom fikarcnyit sem gondolkodik olyan kérdésekről, amik égetően aktuálisak, és hanyagolásuk egyhamar jól látható lemaradásba taszítja az országot itt, Európa kellős közepén. Miközben valóban elkerülhetetlennek tűnik az elektromos átállás, az Orbán-kormány erőnek erejével, konzultáció nélkül szórja tele az országot akkumulátorgyárakkal, és nem kérdezi meg a civileket, ha nem így, hát hogyan vehetnénk ki a részünket a technológiai paradigmaváltásból. Novák Katalin botrányának kellős közepén megérkezik a kínai belügyminiszter (ugyan, hallott róla valaki?), hogy a kormányfővel tárgyaljon – alighanem a megfigyelőállam valamiféle adaptálását előkészíteni. Arról nincs szó, milyen szerepe lesz a mesterséges intelligenciának az államigazgatásban vagy a közbiztonságban.

 
Hirdetőoszlop az Erzsébet körúton
Fotó: Narancs.hu

De miért is beszélnének ezekről a kérdésekről egy kettészakadt országban, ha arról sem lehet megegyezni, hogy kell-e védett kerékpársáv az Üllői úton. Érdemes kimondani hangosan, hátha tudunk még röhögni magunkon: a magyar társadalom egy szájbatekert kerékpársáv ügyében nem képes dűlőre jutni.

Helyette a pedofilozás megy. Ezt harsogja a Megafon, az Origo, amíg az egyszeri szavazónak meg nem fájdul a feje. Ezt szajkózza a szerencsétlen Kocsis Máté, akinek a segge csak ilyen mondatokkal lehet tele, ha minduntalan képes előhúzni egyet belőle. De Márki-Zay Péter is kivette a maga részét, aki a választási kampányában minduntalan pedofíliával vádolta a Fideszt, aztán nem győzött csodálkozni, hogy a választói csak súlyos émelygéssel tudják rá adni a voksukat.

A hétfői parlamenti ülés előtt Orbán Viktor alighanem többet tanácskozott arról a kommunikációs stábjával, hogyan kenje a baloldalra a pedofília vádját, mint arról, hogy miként tálalják a svédek NATO-csatlakozásának jóváhagyását.„Pedofilokat rejtegető baloldalt” emleget, aztán azt hazudja, hogy Vásárhelyi Jánost a Gyurcsány-kormány idejében garázdálkodhatott csak szabadon, ellenben ők zárták börtönbe. „Azért kellett nekünk börtönbe zárni, mert önök nem zárták be.”

Ezután az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan szólal fel, és bedobja a „pedofidesz” kifejezést, majd az elnyűhetetlen Gyurcsány Ferenc „Magyarország első pedofilbarát miniszterelnökének” nevezi Orbánt. A Momentum tagjai egyenpólóban virítanak, a laptopjukon is felirat virít, azon is az szerepel, hogy „pedofidesz”.

De ilyesmit rikácsolt Dobrev Klára is a vasárnapi ellenzéki tüntetésen, lassan szótagolva, miközben a karjaival hadonászott, hogy a hülye is megértse: „az orbáni fideszes pedofilhálózat a fejétől bűzlik.” Nem is tudjuk hirtelen, mi a nagyobb baj: az, ha a néhány száz szavazó a Kossuth téren elhiszi a saját gyártású QAnon-teóriát, vagy az, hogy hajlandó összekacsintani a kedvenc politikusával. (Mindez egy olyan tüntetésen történik, ami elvileg a közvetlen államfőválasztásról is szólna, úgy, hogy a DK egyébként nem tudott és nem akart, rosszabb esetben nem jutott eszébe államfőjelöltet kiállítani.) Az ellenzéknek, amely tizennégy éven át nem bírt egy irányba mutató, hosszú távon megtartott stratégiát alkotni a Fidesz ellen, már csak ilyesféle cinkes performanszokra futja. De amit egy Duracell-nyusziként pörgő aktivistától elnéz az ember, azt a választott politikustól, amely az előző választási kampányban szakértő kormány mellett érvelt, semmiképpen.

Természetesen az ellenzék nincsen abban a helyzetben, hogy ajánlatot tegyen a választóknak. Hiteltelen, amikor változásról prédikálnak, nevetségesek, amikor azt skandáltatják, hogy „elég, elég”, ha meg az elégedetlen honpolgár szerepét sajátítják ki, csak az uszítás retorikai eszközei maradnak. De a vak komondor is látja, hogy ez a kommunikációs stratégia – ha egyáltalán annak lehet nevezni, amikor két törzsvendég a kocsma oldalában mattrészegen kurvanyázik egymásnak – nem vezet semmire, csak a hideg polgárháborút szítja. Nincs olyan választó, aki hirtelen megingva beismeri, hogy pedofilmentegető az a politikus, akikre négyévente szavazni szeret. Főleg akkor, ha az esti híradóban már a tizennegyedik havi nyugdíjat ígérgetik a szépkorúaknak.

Az ellenzék morális értékelését egy pillanatra figyelmen kívül hagyva stratégiai hibának kell nevezni, hogy olyan pályán bocsátkozik harcba, ahol Orbán kétségkívül erősebb: a Megafon papagájkommandójával, az egységbe fésült vidéki lapokkal és a Rogán-irányította köztévével sokkal hangosabban fogják harsogni, hogy az ellenzék a kisgyerekekre izgul. A DK ostoba szólamai legfeljebb a saját tábor hergelésére szolgál, amely egy kicsit tombolhat még, egészen a következő – törvényszerűen beütő – elfáradásig.

Orbán Viktor politikai ellenfeleinek, ha tényleg a NER megdöntésére készülnek, oda kellene benyomulniuk, ahol a miniszterelnöknek nem terem politikai babér.

Az egyre gyatrábban működő ellátórendszerek, különösen a gyermekvédelem hiányosságaira kell rávilágítani, az akkumulátorgyárak kapcsán kibontakozó NIMBY-mozgalomra rácsatlakozni, mindezt egyetlen szólam mögé rendezni, és tűzön-vízen átmenni azért, hogy eljuttassák a választóknak, mit csinálhatnánk másképp.

Nem mellékesen azt is bebizonyíthatnák, hogy a parlamenti ellenzék által elképzelt Magyarország jobb, mint a Fideszé. Olyan hely, ahol az, hogy ki pedofil és ki nem, a rendőrség és a gyerekvédelem ügye, és nem csak ócska fegyver, amivel Dobrev, Gyurcsány, Orbán, Kocsis csiszolják laposra egymást. Ha ez nem változik, haladunk tovább újabb mélységek felé, nekünk pedig lassan fel kell eszmélnünk, hogy ezekben a méltatlan bunyókban mi, palira vett választók vagyunk éretlen gyerekek, akiket ösztöneinknél fogva, indulatainkból táplálkozva vezetnek meg néhány szavazatért és pár perc dühös figyelemért cserébe.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.