Vélemény

Autonómiatüntetés után

"Naná, hogy el kellene hagyd Erdélyt, Tel-Avivig meg se állj, mocskos zsidó szuka!" - ez a sokadik ugyanolyan jellegű üzenet, amit az úgynevezett "autonómia" vagy "székely szabadság napja" címen meghirdetett március 10-i tüntetés után kaptam, mivel a demonstrációról kritikus hangú jegyzetet tettem közzé (A magunk torkát, www.manna.ro, 2012. március 12.). Nem én vagyok az egyetlen; és aki nem ért egyet vagy kételkedik, és vállalja a nyilvános, fél-nyilvános (például közösségi oldalakon történő) megszólalást, hasonló reakciókra számíthat. A gyűlölködő hangnem már rég nem ismeretlen Erdélyben sem, de a szélsőjobb hangvétel most erősödött fel, amikor a székelyföldi politika kisajátításának heteit éljük.
  • Parászka Boróka
  • 2013. április 21.

Kinn is, benn is

A hétvégi Milla-tüntetésről az egyetlen jó, ami elmondható, hogy volt. Legalább egy ellenzéki szervezet kísérletet tett arra, hogy hang- és fényjeleket bocsásson ki a nyilvános térbe. Ezenkívül legfeljebb azt tudjuk róla állítani, hogy elég rémes volt, amit ezennel vissza is szívunk, nehogy megbántsuk különféle barátainkat, köztük lapunk alkalmi szerzőit és rendszeres interjúalanyait, és nehogy kárt tegyünk a bimbózó ellenzéki összefogásban, amely nekünk is, mi tagadás, a szemünk fénye.

Abcúg ufók!

Nagy a lárma jobbfélen, már a csapat esze is hazaüzent Európából, hogy baj van a Szaniszlóval. De ki van borulva mindenki a Heti Választól az utolsó turulszoborig, hogy hogyan lehetett kitüntetni ezt a félcédulást. Maga a kitüntető, Orbán ármányos tekintetű papja, Balog Zoltán már a kitüntetés napján, csütörtökön meg is bánta, amit tett - e szavakkal konkrétan: "Nem volt tudomásom a korábban komoly szakmai színvonalon dolgozó külpolitikai szerkesztő és újságíró elmúlt időszakban tett, az emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól." Oh, még szép, nem volt tudomása neki.

Amikor a jogállamért nem kár...

Ha a magyar baloldal mégis azt gondolja, hogy megspórolhatja az utcai politizálás antifasiszta programjának kidolgozását, az csak a gondolkodás rossz irányára vall.
  • Böcskei Balázs
  • 2013. április 21.

Szereptévesztésben

Karsai László történész egy tévéműsorban leneonácizta a Jobbikot. A szervezet a jóhírének megsértése miatt bírósághoz fordult. Sokak megrökönyödésére a Fővárosi Törvényszéken első fokon a Jobbik nyert.

"Mi legyünk az urai"

Magyarországon hideg polgárháború zajlik - mondotta a törvényhozás elnöke a kormány valamelyik házi televíziójának Péntek 8 című műsorában.

Megüresedett szék, beláthatatlan jövő

Utolsó interjújában, amelyet 2012 augusztusában, röviddel halála előtt adott, Carlo Maria Martini bíboros kétszáz évre becsülte a lemaradást, amelyet a katolikus egyháznak be kellene hoznia. "Kultúránk elöregedett, a nagy, de üresen kongó templomok és a hatalmasra duzzadt bürokrácia díszes ruhákban bemutatott szertartásai" pedig alkalmatlanok arra, hogy megszólítsák az embereket - figyelmeztetett a nyugalmazott milánói érsek.
  • Mártonffy Marcell
  • 2013. április 14.

Hídemberek

Lenne még itt egy méltatlanul hanyagolt aspektusa a Szaniszló Ferenc történetének, hajlunk rá, hogy a legfontosabb. Miután Balog Zoltán miniszter egy nagyszerű emberi gesztussal bevallja, hogy hibát követett el, midőn elmulasztotta csekkolni a díjazott életművének késői, a művészettörténetben "zaklatott" néven számon tartott alkotói korszakát ("période maniaque"), egy ugyancsak nagyszerű újabb gesztussal a szart Halász János kulturális államtitkár kilincsére keni.

A hómezők lovagja

Szerencse a szerencsétlenségben: Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter kiszállt a katasztrófa sújtotta autópályára, s rendbe tették az ország dolgát. Tették mindezt álruhában, szerényen, tűzoltók és rendőrök között elvegyülve
  • Janisch Attila
  • 2013. április 7.

Matolcsy visszaveri

Kétségtelen, hogy Magyarország nemzetgazdasági miniszterét 2010. május 29-től hétfőig Matolcsy Györgynek hívták - ám arra a kérdésre sem határozott igennel, sem nemmel nem mernénk felelni, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke valójában létező személy-e.

Víziót és szavazót!

A kormányváltásban reménykedőket sokkolták a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok. Orbán Viktor bevette az utolsó bástyát, a jegybankot is, érezhetően csökken rajta a külföldi, különösen az európai uniós nyomás, és egyre magabiztosabbnak tűnik. Oka van rá.
  • Keszthelyi András
  • 2013. április 7.

Mit tudhat a vízzel hajtott autó?

A nagyvállalkozók, amióta világ a világ, próbálják a helyes gazdasági útra terelni a nagypolitikát. A 18. századi Angliában sorra jelentek meg azok a pamfletek, amelyekben tapasztalt kereskedők arról győzködik az uralkodót, hogyan kell védővámokkal, a kamatok szabályozásával növelni a nemzet gazdagságát. A politikai filozófus Adam Smith velük vitatkozva fejtette ki a klasszikus politikai gazdaságtan első tudományos elméletét, míg Keynes a 20. század nagy elméletének megírásakor pozitív példaként említette néhány javaslatukat.