Vélemény

E. L. Voynich Bögölye tárgyában kapirgáltunk az előző részben, s ezt annak a meglepő ténynek a konstatálásával zártuk, hogy a világ nyugati felén hamarosan elfelejtett regény a forradalom előtti Oroszországban páratlanul népszerűvé vált, egy forradalmi nemzedék evangéliumává: 1917-ig tíz kiadást ért meg orosz fordításban.

Egy napon, ami el sem jön talán, majd én is kérek tőled egy szívességet, Bonasera - mondta Don Corleone. Szerencsére a gengszterkorszaknak rég vége, semmi okunk az aggodalomra.

A napokban kiderült, hogy pár százmilliárd hiányzik az idei hiánycél teljesítéséhez - azaz a decemberben elfogadott 2013-as költségvetésről bebizonyosodott, hogy kampó, lehet nekiállni megint esztergálni, és ez vagy kiadáscsökkentést jelent, vagy bevételnövelést, azaz adóemelést.

Közleményben emlékezett meg tavaly a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság a tatárszentgyörgyi gyilkosság harmadik, negyedik és ki tudja még hány, ezután következő egyéb évfordulóiról. (Ez az az államtitkárság, aminek azért van ilyen értelmetlen neve, mert egykori és mostani vezetője kinevezésekor még nem tudta, hogy van-e cigánykérdés, és ha igen, úgy-e, ahogy ő gondolja, csak azt, hogy romaügyekben valami nagyon eredetit fog csinálni.)

Egy angol humorkutató írta egyszer, hogy a nyelvi humorról való tudományos értekezés olyan, mint a béka élveboncolása: az ember gyomra kifordul tőle, a béka meg belehal.

A hetvenes évek elején láttam először közelről karfiolfülű embert. Hatéves lehettem, nagyapám kertjében valamiért ott tébláboltam egy összejövetelen, harsányan nevető bácsik körében. Nagyapám nyilván észrevette, mit nézek folyton, mert kézen fogott és odavitt a fülhöz, bemutatott: az unokám.

Bár a választási kampány még odébb van, ellepték az országot a politikai hirdetések. Az ellenzék térfeléről az MSZP és a Jobbik bombázza hirdetésekkel a polgárokat, a kormánypárt helyett pedig a CÖF mutogatja óriásplakátjait országszerte.

A jobbközép domesztikálja a szélsőjobbot, mert azok a szavazók is kellenek a választási győzelemhez – íme, az 1990 utáni egyik legnagyobb tévhit. Hajdanán a szándék biztos ez volt, de mára előbbi igazodott az utóbbihoz, a taktikából egyre inkább meggyőződés lett.

Bulgakov Iván, a rettentő című komédiájának egy régi, még jóval a rendszerváltás előtti előadásában Bunsa, a házmester, aki berúgva maga Iván cár, valahogy így őrjöngött: "Felnégyellek! Olajban főzlek meg! És... és beírlak a lakókönyvbe!"

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház júliustól aktív igazgatója kinevezése óta, ha lehet, még intenzívebben kampányol saját maga mellett.

Klinghammer István, az igyekvő térképész, egyszersmind frissen kinevezett felsőoktatásért felelős államtitkár úgy indított, hogy a most folyó egyetemi tiltakozások résztvevői "talán kicsit éretlenek is ahhoz, hogy értelmiségi pályára készüljenek, és egyetemre járjanak", illetve "nem a leendő értelmiséghez méltó" magatartást tanúsítanak.

"A közelmúltbeli események világossá tették, hogy egyes tagországokban fejlesztésre szorul az a keretrendszer, amelyben a média működik, különös tekintettel a médiatanácsokra és szabályozóhatóságokra" - többek között ezt állapította meg az Európai Bizottság úgynevezett "magas szintű munkacsoportja", közismertebb nevén a Freiberga-bizottság nemrégiben nyilvánosságra hozott jelentése.