Vajon egy ilyen vitának van-e bármi keresnivalója a bíróságon?
Az Alkotmánybíróság 1994-ben egyértelműen rögzítette: büntetőügyben közszereplőt érintő véleménynyilvánítás, értékítélet miatt nem lehet elmarasztalni senkit. A véleménynyilvánítás sajátossága éppen az, hogy az értékítélet nem lehet "objektíven" igaz vagy hamis: valaki vagy szubjektíven egyetért az adott véleménnyel, vagy nem. Az pedig, ha a bíróság a saját, szükségképpen nem objektív értékítélete alapján marasztalná el a politikai közbeszédben részt vevő megszólalót, bénítólag hatna a politikai beszéd szabadságára. Ha a közéleti szereplőknek minden megszólalásuk előtt patikamérlegre kellene tenniük, hogy egy-egy értékítéletüket megosztják-e a nyilvánossággal a jogi elmarasztalás veszélyével szembenézve, az lefojtaná a politikai vitákat. Minden olyan jogi eljárás, amely mesterségesen és indokolatlanul korlátot emel a közéleti beszéd szabadsága elé, a társadalom demokratikus működését veszélyezteti.
Ezt az alkotmánybírósági gyakorlatot a rendes bíróságok magukévá tették: hamis tényállítás miatt indulnak még rágalmazási eljárások (ezeknek is ideje lenne megszüntetni a törvényi alapját), de a politikai közbeszéd keretében tett véleménynyilvánítás miatt nem születnek elmarasztaló ítéletek. Sőt, mindeddig a polgári perekben sem volt jellemző, hogy politikai közszereplők rájuk vonatkozó értékítélet miatt bírósághoz forduljanak, hiszen a bíróság - normális működést feltételezve - éppúgy nem tud egy polgári perben állást foglalni egy értékítélet helyességéről, ahogy büntetőeljárás keretében sem tudja megtenni ezt.
A Jobbik nem kártérítést kért az őt ért állítólagos sérelem miatt, csupán a jogsértés megállapítását és eltiltást a további jogsértéstől. Bírósági pecsétes papírt akart arról, hogy nem neonáci - holott nem a bíróság feladata, hogy egy politikai adok-kapokban igazságot tegyen, az meg különösen nem, hogy egy szélsőjobboldali pártot felmentsen a neonácizmus bélyege alól.
A bíróságnak világos lehetősége lett volna arra, hogy elhárítsa a Jobbiknak azt a szándékát, hogy a magyar igazságszolgáltatást használja a saját tisztára mosására. Elég lett volna annyit mondani: nem a bíróság feladata a politikai címkézés elleni védekezés, tessék a választók előtt nyilvános megszólalásokkal és politikai cselekvéssel bizonyítani, hogy nincs igaza Karsai Lászlónak.
De nem.
Takács Péter Attila bíró társadalomtudományi érvekkel próbálta alátámasztani, hogy miért nem neonáci a Jobbik. Hiába mozog az indokolás egy másodéves egyetemista szemináriumi dolgozatának a színvonalán - lehetne akár nagydoktori értékezés is, mindenképpen izzadtságszagú marad. Politikai értékítéleteket "tudományosan" lehetetlen alátámasztani. Külön problémája az indokolásnak, hogy ha már belement a bíró ebbe a jogi zsákutcába, nem végzett alapos munkát. Nem értékelte a Jobbik és a betiltott Magyar Gárda kapcsolatát, a demokráciával kapcsolatos pártelnöki megnyilvánulásokat, a nyíltan náci szövegeket közlő kuruc.infóval való kapcsolatot, a cigányellenességet és a zsidósággal szembeni folyamatos, alig kódolt jobbikos megszólalásokat.
Az Új Magyar Gárda tagjai a Jobbik ünnepi nagygyűlésén az Erzsébet téren 2012. október 23-án
Fotó: MTI
Kérdés, mi következne abból, ha állandó gyakorlattá szilárdulna ez a bírói alapállás.
A "neoliberális" például szitokszó a mai magyar közbeszédben. Ha egy újságíró egy véleménycikkben leneoliberálisozik egy politikust, az majd bírósághoz fordul, hiszen személyiségi jogain ezek szerint csorba esett. A bíróság az alapos bizonyítás során mérlegre teszi, hogy Hayek neoliberális-e a különböző társadalomtudományi irányzatok szerint, és ha igen, akkor a felperes politikus szimpatizál-e Hayek nézeteivel. Vagy a kormánypárti közjogász képviselők a bíróságon vehetnek majd elégtételt, ha az alkotmányosság rombolásával vádolja őket az ellenzék. Hiszen ez is negatív értékítélet. A bíróság ugyanúgy vállalhatná, hogy ebben a politikai vitában döntsön, mint ahogy a Jobbik leneonácizásáról is kötelező határozatban fejti ki az álláspontját.
Abszurd lenne az a politikai közélet, ahol minden ilyesfajta értékítéletről bíróság mondaná ki a "hivatalos" verdiktet, nem pedig a választó a szavazófülkében. A másodfokú bíróság vagy legkésőbb az Alkotmánybíróság remélhetőleg útját állja ennek a jogi ámokfutásnak.
