Az, ami Katalóniában történik most, rejtélynek tűnik. Nemzetközi szervezetek és az értékeléseik paraméterei szerint Spanyolország a legmagasabb rendű demokrácia. Katalónia az ország egyik leggazdagabb régiója.
A hétvégén alsóházi választásokat tartottak Csehországban, ahol a tisztelt választók némi leegyszerűsítéssel azt üzenték az elmúlt 27 év politikai berendezkedésének, hogy el lehet húzni végre, ez a jobb-bal, népiesek-szocik felállás nem jött be, nézzünk meg valami mást. Hogy mi ez a más, az a maga teljességében még nem rajzolódott ki, ami viszont látszik belőle, az nagyon hervasztó. Közel annyira, mint a levitézlett erők levitézléshez vezető ügyködése volt.
Nagyjából fél év lehet hátra a következő választásokig, ezt abból is tudhatjuk, hogy Lázár János a múlt héten bejelentette, a kormány novemberben 60 milliárd forintot oszt szét a nyugdíjasoknak. (Ennek két tétele a novemberi nyugdíjkorrekció a prognosztizálható 2,4 százalékos idei infláció miatt, valamint a nyugdíjprémium „a gazdaság sikeressége” okán; és ezeken felül jár még a karácsony előtti 10 ezer forintos Erzsébet-utalvány is.)
A Momentum politikájáról és nemrég megjelent programjáról az egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy valóban lehet-e a bal-jobb törésvonalat meghaladva, klasszikus politikai ideológia nélkül politizálni. A Narancs kritikája a programunkról (Teczár Szilárd: Éles részletek, Magyar Narancs, 2017. október 26.) is ezt, illetve az ,,érthető narratíva” hiányát tartja az Indítsuk be Magyarországot! legnagyobb gyengeségének.
„A művészet: önmegváltoztatás” – írja John Cage Üres értelem c. esszéjében. Az önmegváltoztatás kétségkívül művészet, sőt, a legnagyobbak közül való; Cage esetében ez az önalakítást és az alkotást egyaránt felölelte.
A nyár közepén történt, ki emlékszik már rá, amikor Érsek-Obádovics Mercédesz kaposvári színésznő zaklatással vádolta egy Facebook-posztban a színház igazgatóját.
Ha igaz, az Országgyűlés pillanatokon belül elfogadja a felsőoktatási törvény áprilisi módosításának (a lex CEU-nak) azt a módosítását, amelynek értelmében a törvényben szereplő határidőket egy évvel kitolják. Mit jelent ez?
Ennek a történetnek egyetlen makulátlan szereplője van: Sárosdi Lilla. Az ő kiállásának ugyanis világos célja van, amelyet nemcsak a többi szereplő (Marton, az egyetem, a Vígszínház és az MMA), hanem a lankadatlan érdeklődést tanúsító közvélemény is szem elől látszik téveszteni. A médiában sokan újabb áldozatok és újabb bűnösök után nyomoznak, a Facebookon a posztok, kommentek mindkét irányban hevesen tartanak a végletes ítélkezés felé.
„Egyszerre megszólal az én új ismerősöm. – Bocsánatot kérek – mondja szerényen –, önnek is ide a pincérhez kiszera méra nin, hozzám? – Pardon – mondom, és közelebb hajolok –, nem értem. Udvariasan megismétli: – Azt kérdezem, hogy a pincér önnek is kiszera méra, és mindig. Elpirulok egy keveset. Ejnye, mi van az én fülemmel, hogy nem hallom, mit mond ez az ember. Pedig nyilván egész értelmesen beszél.”
Szokatlan tendencia ütötte fel a fejét a fejlett világban: mind nagyobb körben válnak jellemzővé a negatív kamatok és hozamok, vagyis a megtakarító fizet azért, hogy kölcsönadhatja a pénzét. A bankbetétekre a legtöbb országban (nálunk is) a lakosságnak csak azért nem kell fizetnie, mert törvény írja elő, hogy számukra nem állapítható meg negatív kamat.
Az október 1-jén megtartott katalóniai népszavazást egyáltalán népszavazásnak nevezni már egyfajta politikai állásfoglalást tartalmaz, még akkor is, ha a szó használói nem is okvetlenül vannak ezzel tisztában. A népszavazás mögé ugyanis valamiféle legalitást képzelünk el, vagyis azt, hogy a kezdeményezők és a népszavazók is a vonatkozó, hatályos jogszabályoknak megfelelően járnak el, a nép rendezett körülmények között adja le szavazatát, melyeket ugyancsak rendezett körülmények között gyűjtenek össze és számolnak meg.