Vélemény

Pont fordítva

Akkoriban ünnepelték a 250. születésnapját. Két évvel előbb jött ki az első verseskötetem, már dolgoztam a következőn, készültek a liftciklus komor groteszkjei. Ebbe a folyamatba szólt bele egy könyvkiadó, aki orientális tárgyakat árusító boltjaiból élt és keleti témájú könyveket adott ki. Ő kihozná a jubileumi évben a Nyugat-keleti dívánt, már ha én lefordítanám, így szólt a felkérés.
  • Halasi Zoltán
  • 2017. november 5.

Más állapotok

Orbán Viktor őcsényiekre vonatkozó kijelentéseiben az a jó, hogy nem kell őket megfejteni, lefordítani, de még értelmezni sem: minden teljesen egyértelmű. (Az is jó még persze Orbán kijelentéseiben, hogy szeptember 29-én, Farkas Mihály születésnapján hangzottak el, de ezzel sajnos most nem foglalkozunk.)

Az MSZP végórái

E heti lapszámunk számos oldalán nagy részletességgel számolunk be arról, hogy milyen folyamatok vezettek Bárczi-Botka László halva találásához, ezeket előre összefoglalva annyit árulunk csak most el, hogy nem a harc mezején omlott el ő, ellenberger gyilkos erőszak ölte meg László-Benőnket, a Radványi Sötét Erdő Demokratikus Pártjának jelöltjét a főagronómusi posztra.

Gyógyhatása nulla

Az egyik legnívósabb orvosi szaklap, a Lancet 2005. augusztusi számában elemzést közölt, amely összefoglalta a homeopátiával kapcsolatos komolyabb klinikai vizsgálatok eredményét. Az analízis, a rendelkezésre álló információk összessége azt mutatta, hogy a homeopátiás szereknek semmilyen speciális hatásuk nincs.
  • Hraskó Gábor
  • 2017. október 28.

A keleti széllel érkezett

Németország választott, s nem egészen úgy, ahogy az előzetes jóslatok, felmérések, elemzések ígérték, hogy tudniillik Angela Merkel újabb diadalmenete lefutott dolog.

Lyukas marokkal

Az oktatási rendszerrel foglalkozó kutatók között sok évtizede trivialitás az a meglátás, hogy a magyar közoktatásban egyszerre beszélhetünk alulfinanszírozottságról és a források pazarlásáról.
  • Radó Péter
  • 2017. október 21.

Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Úgy egy éve küldte vissza több mint száz értelmiségi az állami kitüntetését, tiltakozásul az ellen, hogy a köztársasági elnök a Fidesz védelmében fröcsögve uszító Bayer Zsoltot is lovagkeresztre érdemesítette. Az idén pedig a Debreceni Egyetem szenátusa adományozott egyetemi díszpolgárságot Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin autokratának és, nem mellesleg, kandidátusi disszertációplagizátornak, amire válaszul Vajda Mihály, a jeles filozófus lemondott egyetemi professor emeritus címéről.

Széttépni a diliflepnit

No, megvolt a nagyvizit; egyelőre nem tudjuk, hogy mekkora hátast dobott az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának tényfeltáró deszantja Orbán Viktor kisvasútjától, de annyi biztos, hogy kipróbálták, s működik.

Nyelvében alig él

Az ukrán parlament elnöke kedden aláírta a kijevi parlament által megszavazott új oktatási törvényt, és elküldte jóváhagyásra Petro Po­rosenko államfőnek.