Vélemény

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) a 2015. szeptember 8-án kelt elfogadhatósági határozatában elutasította több, Magyarországon korábban pénznyerő automatát üzemeltető cég beadványát. Az EJEB szerint a panaszosok nem merítették ki az összes hazai hatékony jogorvoslatot. Az ügy most magyar bíróságok előtt folytatódik; ám a strasbourgi verdikt számos tanulsággal szolgál.

Nehéz munka egybelátni Göncz Árpádot, a műfordítót, az írót és a köztársasági elnököt. Eddig meg sem próbáltam.

Cameron Dávid múlt heti pesti látogatása igen szívélyes légkörben zajlott, a két pajtás a túlcsorduló barátság hullámaitól magasra emelve a pillanat erejéig talán maga is elhitte, hogy van dolguk egymással, de mert okos emberekről beszélünk, ilyen messzire nem mennénk.

Kezdetben minden egyszerű volt és nemes, ugyanakkor drámai.

Mi az, amit a vesztesek, szorongók, pesszimisták védelméről a mostani bal/liberális ellenzéki pártok mondani tudnak?

Publicistánk, a neves filmrendező, a Színművészeti Egyetem tanára is tüntetett ma a Kossuth téren. S megérintette az Erő…

Rögtön meg kell mondani, hogy Kövér Lászlónak, a Magyar Országgyűlés elnökének a pártkongresszusi beszéde és híres sajtónyilatkozata („A baloldal lételeme a permanens felszabadítás”, pestisrácok.hu, 2015. december 22.) – szemben az egyszerűsítő, többnyire szatirikus bírálatokkal – szerintem nem egyszerű ­reakciós ostobaság, sőt: érzéseinek egy része indokolt vagy legalábbis érthető.

Nemigen érdemes azzal foglalkozni, hogy ki volt a célközönsége Kövér László és barátai év végi bonmot-jainak a női kiteljesedés megfelelő módjairól.

Emlékszik még valaki a Tárcaközi Földrajzinév-bizottságra? Ez a minisztériumokat segítő szaktestület az éppen csak formálódó nemzeti együttműködésbe rondított bele illetlen módon 2011 márciusában. Azt merték ugyanis mondani, méghozzá 20:1 arányban, hogy ha már muszáj átnevezni, akkor inkább Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest–Ferihegy legyen a neve a sokat látott létesítménynek, ne a kormány által javasolt Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Nem kellett volna.

Szokatlan dologgal szembesült a kormányzat a parlament decemberi, utolsó ülésén: nem ment át a kétharmados egyháztörvény immár sokadik módosítása. Egyetlen ellenzéki képviselő sem akadt, sem szocialista, sem jobbikos, aki a nevét adta volna a vallási közösségekkel szembeni kormányzati önkény fenntartásához.

Ez az év ugyanúgy kezdődik, mint az előző. Az Orbán–Simicska-háborúval. Akkor a nyilvánosságért ment a hirig, az MTVA nekiállt hírtévévé fabrikálni az addig nemzeti főadót, így akarván eltiporni Simicska hírtévéjét. Azóta a nemzeti hírtévé már valóság lett, s további tévék is becsatornázódtak Orbán megfelelő aljzataiba, lett bulvárlapja, nem bulvárlapja, rádiója, ilyesmije. Simicska is megtartotta a maga orgánumait, közvetít a Hír Tv, szól a Lánc­híd rádió.

Sorozatban a harmadik évet zárták a baloldali ellenzéki pártok szinte változatlan állapotban: távol attól, hogy a választók többsége elhihesse, hogy a következő választáson valódi győzelmi eséllyel indulnak majd. Legutóbb 2012 végén lehetett vélelmezni, hogy a következő megmérettetésen a baloldal labdába rúg; ha változó támogatottsági viszonyok mellett is, de a Fidesz dominanciája azóta megkérdőjelezhetetlen. A stagnálás kormányoldalon jelentheti az erőforrások felhalmozását, a „készülést” a jövőre vagy éppen a tartalékolást. Ellenzékben a stagnálás az erőforrások felélésével, a rekrutáció elapadásával, a remény folytonos csökkenésével jár.

Felemás évet zárt a Jobbik. Egyre nehezebb a kormánynál szélsőségesebbnek lenni, de a hosszú távú trendek szerint a Fidesz nem képes megakadályozni Vonáék erősödését.