Vélemény

Múlt pénteken megtartotta első hivatalosnak tekinthető sajtótájékoztatóját a Nemzeti Színház nemrégiben - közismert körülmények között - kinevezett igazgatója, Vidnyánszky Attila. Csapatot és repertoárt hirdetett, különösebb meglepetés nem történt.

Egy nevezetes írásában két nép közös táncának nevezte Ady Endre a magyar-zsidó együttélést, és a Korroborihoz, az ausztráliai őslakók "nagy szerelmes táncorgiájához" hasonlította. A férfiak táncolnak, a nők a hangszereket kezelik.

Ismét változnak nálunk a köztéri elnevezések. A politikai térfoglalás új hulláma máris kicenzúrázta Rooseveltet és Moszkvát ebből az igen fontos jelképi szférából, s további változások várhatók, ezúttal akadémiai bizottság szakszerű közreműködésével. Ilyenkor hasznos lehet némi kapirgálást végezni a köztéri nevek és elnevezések háza táján. Igyekszünk mi is szakszerűek lenni, persze mértékkel: fejtegetéseinket bizonyos alkalmazott névtani szempontok, közelebbről a politikai onomasztika megfontolásai fogják alkalmilag vezérelni.

Szegény hülye zsidók, azért jöttek ide ülésezni, hogy Orbán Viktor elhatárolódjon a Jobbiktól, és kijelentse, hogy sose lép velük semmilyen kormányzati szövetségre - de Orbán ezt nem jelentette ki, ezért szegény hülye zsidók most leforrázva mehetnek haza, előtte ajvékolnak kicsit.

Így gyalogolnak át ötvenezer állampolgár jogain és méltóságán: a TASZ munkatársa a Szenvedélybetegsége miatt 1. és 2. című cikkekhez fűz megjegyzéseket.

Létezik olyan gazdaságpolitikai eszköz, amely nagymértékben csökkentené a mélyszegénységet, a társadalmi egyenlőtlenségeket, a szegregált csoportok kiszolgáltatottságát, ugyanakkor növelné a munkavállaló munkáltatóval szembeni alkupozícióját, a munkavállalásra való hajlandóságot és az egyén szabadságát.

Meg szeretném erősíteni, hogy Lénárt Marcell tanár úr Egy kulcs mind fölött – kreatív diákok és az Oktatási Hivatal című cikke szakmai szempontból megállja a helyét.

Hétfői közleménye szerint az ügyészség nyomozást rendelt el trafikügyben. De nem azért, mint gondolnánk. A Fidesz pedig triumfál, lám, „látványosan összeomlott a baloldali hisztériakeltés”. Még mindig nem értik, miről van szó.

Azért mentem a PDSZ vasárnapi tüntetésére, hogy tudósítást írjak. De nem érdemes.

A múlt héten ismerhettük meg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalását "Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéseiről". (A listát az akadémia Történettudományi Intézetének három munkatársa készítette.)

Az elmúlt néhány évben a köztudat és a közbeszéd nagyjából konszenzusra jutott annak elfogadásában, hogy Magyarországon a roma gyerekek fele-kétharmada elkülönítetten tanul az adófizetők által fenntartott intézményekben, külön iskolákban, tagozatokon, párhuzamos osztályokban. Nincsen persze konszenzus arról, hogy ez kívánatos-e vagy sem, esetleg továbbfejlesztendő-e, vagy éppen vissza. Nem kevésbé arról, hogy ez hasznos-e vagy káros. Úgy vélem, nemkívánatos, visszafejlesztendő és rendkívül káros.

Az alaptörvény negyedik módosításakor a többi rendelkezésnél érdemtelenül kevesebb figyelmet kapott a módosítás 17. pontja: ez a feltételesen és alkalmilag kikényszeríthető illeték (vagyis kényszer-hozzájárulás) alkotmányos bevezetésének a lehetőségét teremti meg. Így szól: "...ha az Alkotmánybíróság, az Európai Unió Bírósága, illetve más bíróság vagy jogalkalmazó szerv döntéséből az állam által teljesítendő olyan fizetési kötelezettség fakad, amelynek teljesítésére a központi költségvetésről szóló törvényben e célra rendelkezésre álló összeg nem elegendő, tartalmában és elnevezésében is kizárólag és kifejezetten az e kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó, a közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulást kell megállapítani."