A Fidesz cigarettapolitikájának tartalmi, szakpolitikai elemeit vizsgálva aligha lehetne okunk a fanyalgásra: a dohányzás tilalmának egyre szélesedő kiterjesztése, meg az, hogy idén júliustól kevesebb elárusítóponton drágábban lehet cigihez jutni, mind rendben van. Ha emiatt kevesebbet dohányoznak majd a dohányosok, és ha kevesebb gyerek szokik rá a dohányzásra, helyes. Az is kvadrál a dohányzás visszaszorítására tett erőfeszítések nemzetközi jó tapasztalataival, ha a cigaretta árusítását leválasztják az élelmiszerboltokról, kocsmákról, benzinkutakról, vegyeskereskedésekről. Még akkor is, ha ez az utóbbi intézkedés már húzósabb, amennyiben a kisboltok bevételstruktúrájában a cigaretta - bármilyen csekély árréssel is adják - fontos, esetenként a talpon maradást garantáló elem volt, ezért a tiltásnak mindenképpen lettek volna vesztesei. De a tisztességes játék ezen is segített volna, csökkentve a vesztesek számát és/vagy veszteségük mértékét.
Ezek után sikerült mégis így elkúrni ezt az egészet.
Pedig a dohányügyi törvényalkotás motivációjának tisztaságát illendőségből nem is firtatnánk - legyen úgy, hogy a kodifikátor tollát a nemdohányosok és a kiskorúak és a leszokni kívánó dohányosok érdeke vezette. Még akkor is, ha - mint az néhány oldallal odébb található elemzésünkből kiderül - e törvényalkotó a nagy dohánygyártó és dohány-nagykereskedő cégekkel például mérsékelten húzott ujjat; és ha a töltött cigaretta egészségkárosító hatása kicsit kevésbé izgatta, mint a gyárié. Elvégre neki is vannak barátai, és a barátság szent dolog. Fátylat rá - sőt, diszkontáljuk a haszonkulcs körüli bénázást is! Ha ugyanis marad a 4 százalékos árrés (amennyi a törvényben és a koncessziós pályázatban szerepelt), akkor majd' kétezer kistelepülés lakói csak nagy nehézségek árán juthatnak cigarettához (legálisan legalábbis), mert nem éri meg e kistelepüléseken boltot nyitni. Ezt az ügydarab ceremóniamestere, Lázár János valahogy kihagyta az eredeti számításból: ezért kellett most, utólag, a 4-et 10-re emelni. És nem azért, hogy azok a beavatottak, akik a 4 százalékon is szépen kaszáltak volna, most egyenesen gennyesre keressék magukat. (E ponton, fetrengjünk mégannyira is jóhiszeműségi görcsben, alig bírjuk türtőztetni magunkat.) De legyen: ennyi még belefért volna.
| ||
A koncessziók szétosztásának végeredményéről a témára mintaszerűen, nagy erőkkel rárepülő hvg.hu (meg a kárvallottak leveleiből gazdálkodó trafikmutyi.cafeblog.hu) az elmúlt egy hétben kimerítő információkkal szolgált, melyekből az derül ki, hogy a törvény alkalmazása, gyakorlati megvalósítása úgy züllött és becstelen, ahogy van. A pályázati kiírás eleve rossz szabályokat tartalmazott, és vélhetően még ezeket sem tartották be. Minderről természetesen tudni sem szabad, a koncessziókról döntő szerv semmilyen tájékoztatásra nem hajlandó. Az index.hu videójából (Dezső András műalkotása) szépen látszik az is, hogy a koncessziók további adásvétel tárgyai lehetnek, és hogy a nyertesek közt strómanok is akadnak; ad absurdum az is előfordulhat, hogy sok stróman van köztük, elég stróman ahhoz, hogy az egész magyarországi cigarettapiac kevés kézben összpontosuljon. Ha ez képzelgés is lenne, az bizonyosan nem az, hogy a pályázat nagyobbrészt csak színjáték volt. A kedvezményezettek közt túl sok a kormánypárt bejáratott üzletfele, meg a fideszes alpolgármester, alapszervi főnök, képviselő-testületi tag, s ezek gyereke, felesége, unokanővére, bérmakeresztanyja, beszállítója, lekötelezettje, bedolgozója, hogy ne azt lássuk: a koncessziók kiosztása politikai célokat szolgált, a vidéki kisfideszesek és a potens barátok megjutalmazását és lojalitásuk biztosítását. És majdnem mindegy, hogy valóban és tényszerűen a párt helyi testületei osztogatták-e a jogokat; sőt, még az sem számít, hányan vannak a nyertesek közt olyanok, akik egy feddhetetlen pályázaton is nyertek volna.
Azt nehéz csak megfejteni, hogy ezt komolyan gondolták-e. Talán csak benézték: a hatalom önfeledtségében végig se gondolták, hogy ebből ekkora balhé lehet. Vagy azt gondolták, hogy nekik ez jár, övék az ország, és ez így van rendjén - és azt is gondolták emellett, hogy ezt másnak is muszáj így gondolnia. Hogy a népek hülyék hozzá, hogy megértsék, ami történt, nem veszik észre, vagy nem érdekli őket, mert nekik épp elég az, ha a kormányfőt a tévében mindennap hallják beszélni a jó erkölcsről meg a hazaszeretetről meg a családról, amiről olyan szépen tud ő beszélni az arany szájával. A nép hülye, és mi uralkodunk, vagyis mi mondjuk meg, ki keres pénzt és ki nem, és akinek meg ez nem tetszik, az rohadjon meg, és úgyis a torkára forrasztjuk a szót. Úgysem mer majd visszaszólni. Ne is merjen. Dohányozzon. Amikor 2011 tavaszán a földrajzinév-bizottság nem javasolta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér elnevezést, a bizottság tagjait szép sorban kirúgatták az állásukból. A kirúgás nem okvetlenül a tagoknak szólt - fenyegetés volt mindenki másnak. A trafikkoncessziók szétosztása ugyanígy a megfélemlítés és a fenyegetés eszköze. Megcsináljuk, a nyílt színen, mert megcsinálhatjuk. A miheztartás végett.
Még akkor sem fogják megérteni, amikor már rég megbuktak, hogy emiatt buktak meg.
