Jött Eperjes és még néhány fideszes kabalafigura, zömmel tapasztalt, megbízható színészek, s a direktor beígért még egyelőre ismeretlen fiatalokat is. Közölte, hogy a most futó darabokról a hónap végéig dönt, de nagy valószínűséggel ősztől már nem játsszák őket, a helyüket beregszászi és debreceni előadásokkal töltik ki, s az ő új János vitézével nyitnak, továbbá számíthat a tisztelt közönség néhány nemzetközileg is jegyzett vendégrendezőre, a közelmúlt olyan meghatározó figuráira, mint például Silviu Purcarete. A műsorterv említésekor felmerült még Tamási Áron, Pilinszky János, Weöres Sándor, Gorkij, Gombrowicz és Shakespeare neve is mások mellett.
Mondhatnánk is minderre, hogy a kocka el van vetve, a jó színház barátai borítsanak fátylat az igazgató hivatalszerzésének mikéntjére, mert ebből még akármi is kisülhet. Akár jó színház is, szokták mondani, s mindig illik azt is hozzátenni, hogy mert Vidnyánszky aztán milyen egy kiváló szakember. Oh, persze.
Semmi meglepő és semmi meglepetés, ha csak az nem, hogy nem hallottuk Gárdonyi Géza, Fazekas Mihály, de még Nyirő József nevét sem. Ezt máig nem tudjuk mire vélni, hiszen azért mégis volt e sajtótájékoztatónak egy érdekes, bár kétségkívül nem meglepő, s aligha váratlan színfoltja. Az konkrétan, hogy a direktor úr jelmezben tartotta meg. Megesik az ilyen a világot jelentő deszkák varázsos és rizsporos világában, mi is láttunk már hasonlókat a vándorszínészek hányattatásait megéneklő filmművekben, bár a Liliomfiban érthető módon még nem tartottak sajtótájékoztatót. Vidnyánszky viszont kétségkívül jelmezben volt, így első blikkre tán Göre Gábor bíró úr, Lúdas Matyi, esetleg Uz Benci szerepére készülvén ugorhatott ki egy próbáról, eligazítandó a sajtónépséget. Kiült a nyilvánosság elé talpig havasi pásztorlegénynek öltözve, ő, a Nemzeti Színház új igazgatója. Persze a tisztelt egybegyűltek tudták jól, hogy dehogy is próbáról ugrott ő ki, csak egy ideje már így öltözködik a közszerepléseihez, úgy mutatván magát, mint egy virtigli népfi vagy a búsuló juhász - szerencsére a tilinkóját eleddig nem vette elő a köz szeme láttára, de ha ez így megy tovább, nem vagyunk tökéletes biztonságban. Korábban Vidnyánszky Attila úgy öltözött, mint bárki, ám mióta az országos hatáskörű színházi tótumfaktum szerepére gyúr, ez a 3. pásztorlegény jelmez játszik nála. Mondhatnánk, ízlés dolga. Mert az.
Félreértés ne essék, mindenki - adott, viszonylag szűk mezőn értelmezhető esetben -, még a Nemzeti Színház igazgatója is úgy öltözik, ahogy jólesik neki. Az is szíve joga bárkinek, hogy öltözködésével jelzéseket adjon magáról. Végtére is a stílus tagadhatatlanul maga az ember, s egyik legkézenfekvőbb eszköze annak, hogy állítsunk magunkról valamit - mielőtt megszólalnánk. Ám mivel jelzésről, közlésről van szó, túlságosan csodálkozni sem illik a megfejtéseken.
Eszerint tehát mondjuk ki bátran, hogy aki Magyarország Nemzeti Színházát ősztől hosszú éveken át irányítani fogja, annak az az első és legfontosabb közlendője önmagáról, hogy: én egy műparaszt vagyok. Hundertprozentig poliészter pór. Hiszen azt mindenki tudja Vidnyánszkyról, hogy valójában nem paraszt, nem is volt soha paraszt, hanem egy igyekvő, többszörös igazgató, aki úri jókedvében parasztgúnyát öltött. Ha parasztok lennénk, nyilván ki is kérnénk magunknak.
Vidnyánszky pitykés mellényes, lajbiba bújtatott közszereplésének jó része eddig azzal telt - kivált közelgő kinevezésének biztos tudatában volt szerfelett aktív -, hogy a Nemzeti Színház működését simfölte, mondván, túl liberális az nemzetinek. Ez is ízlés dolga. Ilyet sem csinál jó érzésű ember, inkább a működésével igyekszik bizonyítani, hogy ő mennyivel különb. Ezért aztán nyugodtan mondhatjuk, afféle epitheton ornansként, hogy de milyen kiváló szakember, csak sajna a színházcsinálás is bizonyos fokig ízlés dolga. De az ám!
S ha még csak ízlésbéli problémák rajzolódnának ki Vidnyánszky jelmezbálján, hát, esetleg lesz egy nem túl jó színházunk. Meg lesz sok elég jó, majd csak megleszünk. De ez a maskara ma már messze túlmutat viselőjének aktuális világnézetén. A juhászmente csapatmez. Piszkosul politikai tábort, hovatartozást jelent. S még csak nem is a Fidesz jelmeze. Ezt az egész népiesch kacabajkát Csurka István vette elő a naftalinból, de még ő is Bocskaiba vagy atillába, vagy mi a ménkűbe öltözött. Ebben a lajbis, bő gatyás viseletben Budaházi feszített hívei, majd bírái előtt. Ez pedig kétségkívül jelez valamit. Semmit jót.
