Vélemény

Szabó Ervint is lelövitek, ugye?

A történetet már kívülről fújjuk, percek alatt tele lett vele minden (beleértve a puttonyunkat): vasárnap reggel valaki, valami Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány nevében belemondta a fővárosi köztérbe, hogy kezdeményezik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevének megváltoztatását, mert egy büdös komcsi nevét viseli a kultúra e fölkent bástyája, amikor hívhatnák például Németh Lászlónak, Kosztolányi Dezsőnek vagy Hamvas Bélának is. (És Wass Albert, ő hol marad?)

Guruló rubelek

Szép kvászban van a magyar kormány, de mondhatnánk Magyarországot is. Az "orosz ügyek" feliratú fiókból eddig a következő - na, mik? - akták estek ki: a gázimport és a gázárképzés ügye, a Malév ügye, a Mol ügye, talán Paks ügye, no meg egy Putyin-fénykép, amin az orosz miniszterelnök a mutatóujját felemelve mosolyog: akartok a barátaim lenni, magyarok? Ráadásul ezen ügyek - amelyek listája biztos nem végleges, ha például igazak azok a pletykák, melyek szerint a francia metrókocsik helyett már izzítják az orosz szerelvényeket - még csak nem is kizárólag orosz-magyar relációban értelmezendők. A Malév ügye, de a gázimporté is ménage a trois - legalább hárman csináljuk, vagy inkább ketten csinálják velünk, és mi egyre kevésbé élvezzük. A közös továbbá ezen ügyekben, hogy egyenként is irgalmatlan mennyiségű pénzről van bennük szó; vagy a pénznél is többről. Arról, hogy ne legyen hideg. És hogy a legtöbbjükben nemhogy a szükségképpen alulinformált megfigyelő van elveszve, de, gyanítjuk, a magyar kormány is úgy érezheti magát, mint Alízka Csodaországban: időnként furcsa teremtményekkel találkozik, akik első hallásra hihetetlen, de később mégis igaznak bizonyuló dolgokat mondanak neki.

Heroico

A híres Delacroix-képen, figyeltünk fel rá múltkor, meztelen a Szabadság, tisztes öltözék helyett forradalmi accessoire-okat, frígiai sapkát és trikolórt visel. Mint ahogy az allegorikus figura leszármazottai, a Munkás és a Nép is, immár férfialakban: az anyaszült meztelen Kalapácsos Ember (Bíró Mihály grafikája) vagy a szintén pucér Népfelkelő (Telcs Ede kecskeméti Kossuth-szobrának mellékalakja). Az előbbi kalapácsot emel, az utóbbi kiegyenesített kaszát tart készenlétben: szerszámból fegyverré avatott harci kiegészítőket, egyben - kasza és kalapács (vö.: sarló és kalapács) - jelképeket. Ruha nincs rajtuk.
  • Takács Ferenc
  • 2010. szeptember 23.

Mit gondol a golyó?

A kísérletező pszichológusok mélyen irigylik a fizikusokat, mert nekik oly mindegy, mit gondol a golyó, miközben gurul lefelé a lejtőn. Aki emberekkel kísérletezik, az sohasem lehet biztos benne, hogy a vizsgálni kívánt jelenség helyett nem a kísérleti alanynak a kísérletről való elképzeléseit méri-e valójában. Ez a kérdés először az 1960-as években merült fel, amikor néhány pszichológiai kísérlet egészen hajmeresztő eredményekre vezetett.
  • Mérő László
  • 2010. szeptember 23.

Olvasói levelek

Rejtőzködő műremek Magyar Narancs, 2010. augusztus 19. Zöldi Anna írása szerint a Párisi Nagyáruház "eleve áruháznak" épült, a helyén álló és a Terézvárosi Casinónak otthont adó ház részbeni elbontásával.
  • .
  • 2010. szeptember 16.

A bűn valósága - A nők lelkészi szolgálatáról az egyház(ak)ban

Néhány héttel ezelőtt jelentette meg a római katolikus egyház feje a "Legsúlyosabb büntetendő cselekményekkel kapcsolatos jogszabályokat" (Normae de gravioribus delictis). "Az egyház szervezetének alapjai elleni súlyos bűncselekményt képez a nők pappá szentelésére tett kísérlet (csak kísérlet, hiszen az érvényes felszentelés nem valósul meg), ami mind a szentelést megkísérlő, mind a 'felszentelt' nő vonatkozásában a Szentszéknek fenntartott önmagától beálló kiközösítéssel jár. Amellett, hogy az így 'felszentelt' nő további súlyos büntetendő cselekményeket is elkövet, ha megkísérel szentségeket kiszolgáltatni."
  • Karsay Eszter
  • 2010. szeptember 16.

Függöny fel!

Lesz szombaton ez a jó kis cirkusz; grasszálunk majd fel s alá a lezárt Andrássy úton és környékén, és akármerre kapjuk a fejünket, ismert színészbe vagy kevésbé ismert muzsikusba, táncosba ütközik a tekintetünk. Lesz ének, zene, tánc meg bohóc - és jól megünnepeljük, hogy csak azért is, mindenek ellenére belevágunk a színházi évadba. Kicsit megcsikordul a fogunk, de a nagy zenebonában ezt úgysem hallja senki.
  • Csáki Judit
  • 2010. szeptember 16.

Átalakítás miatt zárva - Mit szólt a kormány a Barroso-beszédhez?

A múlt kedden, szeptember 7-én José Manuel Barroso, az Európai Bizottság (EB) elnöke - a legalapvetőbb körültekintést is mellőzve - történelmi szónoklatot tartott az Európai Parlamentben (EP). A State of the Union, az unió állapotáról szóló beszéd a következő egy évben előttünk álló feladatokról és lehetőségekről szólt. Ám mivel az elnök ezt pont aznap tette, amikor a magyar kormányfő saját kormányzásának első száz napját értékelte, a magyar nyilvánosságban a kutya sem foglalkozott vele. A hazai sajtó mindösszesen három dolgot közölt.
  • Unger Anna
  • 2010. szeptember 16.

Jó kezekben

"Orbán Viktor már akkor is kijárt a meccseinkre, amikor még nem volt miniszterelnök" - védi meg a kormányfőt az egyik székesfehérvári focista, a másik - szentpétervári - focista nyílt (lemondó) levelének nyílt és burkolt állításaitól, melyek egyike szerint a Videotonban kell ahhoz focizni, hogy valaki stabil ember legyen a válogatottban. Tény, ami tény, hivatalban lévő miniszterelnököt még nem láttunk heti rendszerességgel kint ülni a meccseken, pláne nem a labdarúgó-szövetség elnökével az oldalán, aki mellesleg a legnagyobb hazai bank elnöke is. S nem volt még magyar miniszterelnök, aki egy válogatott mérkőzés közvetítése előtt egyórás interjút adott volna a sporttévének a magyar labdarúgás aktuális helyzetéről, jövőbeli lehetőségeiről és közeles hungarikummá nyilvánításáról. Mi van itt?

Játszma közben

A nagy munkabírású Rogán-Kósa-páros a múlt héten újabb javaslattal állt elő, ezúttal a nehéz sorsú jelzáloghitelesek megsegítése érdekében. A nyolcpontos tervezet rossz végén, nem fogják elhinni, a bankok állnak. Ahhoz persze nem kell nagy lumennek lenni, hogy az önkormányzati választási kampányt összefüggésbe hozzuk a népbarátság újabb fölbuzgásával. Ha az MSZP netán arra gondolt, hogy a forintárfolyam romlását és a külföldi pénzben felvett hitelek törlesztőrészleteinek ebből következő emelkedését a kormánypárt nyakába akarná varrni, hát most majd rádöbben.

Tizenkilencre lapot

Az emberek viszonya a bizonytalansághoz a pszichológia, az antropológia, a szociológia és a közgazdaságtan egyik kedvenc témája. Vannak olyan lutrik (a tőzsde, a póker, a lottó vagy a rulett), amelyekbe sokan annak ellenére beszállnak, hogy növelik a játékost amúgy is körülvevő bizonytalanságot. Ezek közül egyes lutrik, azok, amelyeket a profi tőzsdei spekuláns, a jó pókerjátékos vállal el, pusztán statisztikailag, a várható értéket tekintve jó üzletet jelentenek. Mások (lottó, rulett) statisztikailag a játékosoknak veszteségesek, sokan mégis beszállnak - csak a pszichológusok tudják, miért.

Erkölcsi haladás

Interjút olvasok, amelyet Steven Lukesszal készítettek. Lukes neves baloldali guru, a rendszerváltás idején Budapesten többször is megfordult. A baloldali guruk között különben a legolvasmányosabb és legérthetőbb figurák közé tartozik, a hatalom fogalmának radikális koncepciójáról szóló könyve ráadásul szociológiai és politikatudományi klasszikus is, magam is tanítom. Szeret kirándulni más tudásterületekre, így ez az interjú sem társadalomelméletről, hanem az erkölcsi haladás lehetőségéről, jelentéséről szól. S bár a szociológus ebben sem tagadja meg magát, amennyiben az erkölcsi haladás háromféle magyarázatát kívánja ismertetni; valójában azonban elméletet fejt ki, éspedig az erkölcsi haladás három szintjéről.
  • Balázs Zoltán
  • 2010. szeptember 16.

A vámpír visszatér - Adalékok a nacionalizmus genealógiájához

Egy városnéző, bámészkodó turistacsoport terelése nem kis feladat. Jó szolgálatot tehet ilyenkor valamilyen egyezményes jel, mondjuk egy esernyő vagy egy színes kendő, amit az idegenvezető a látványosságok közötti rendíthetetlen vonulás közben időnként a magasba emel. Ez a jel lesz az alkalmilag összeverődött csoport identitásának alapja. E nélkül a társaság tagjai könnyen szem elől téveszthetik egymást, más útiterveket követő idegen csoportok közé keveredhetnek, és abból csak fölösleges zűrzavar, baj van.
  • Salamon János
  • 2010. szeptember 9.