1. A nagyüzemekből elhordták a traktort, kombájnt stb., és ehhez kellett a föld a "sunyi" gazdáknak, akik a mit sem értő öregektől szöszért-borért szerezték meg a kárpótlási jegyeket.
A nagyüzemek feldarabolása során Magyarországon két dolog történt. Az egyik esetben az ott dolgozók kaptak (bizonyos munkaviszonyban eltöltött idő esetén) a megképzett földalapból körülbelül 1 hektár nagyságú részt, mások a tőlük elvett vagyon után kárpótlási jegyeket kaptak, és azok alapján szerezhettek földbirtokot. A másik esetben a nagyüzemek vezetői (a régi nómenklatúra), kihasználva anyagi és információs előnyeit, megvette (így igaz: szöszért-borért) a szövetkezet tagjaitól a földalapból nekik adott részt vagy a kárpótlási jegyeket. A nómenklatúra ilyen előnyhöz jutása egyébként viszonylag elterjedt volt Magyarországon a privatizáció során, és egyáltalán nem volt ágazatspecifikus. A még egyben maradt nagyüzemek egy részében az új tulajdonosok nem tudtak a modern elvárásoknak megfelelő, gazdaságos működést kialakítani, így azok leépültek (a vagyont folyamatosan felélték, eladták).
2. Statisztikák igenis vannak, az Eurostat honlapján elérhetők, valamint az Agrárgazdasági Kutató Intézet is közöl felméréseket. Az egy gazdálkodói egységre jutó átlagos méret az EU27 esetében 16,8 hektár (2007-es adat), míg Magyarországé 6,8 hektár ugyanebben az évben (csak érdekességképpen: Anglia 53 hektár, Olaszország 7,6, Lengyelország 6,5). De ezek a statisztikák sem adnak mindenre választ (főleg arra nem, hogy akkor ez most szörnyen alacsony vagy átlagos). Amit fontos lenne még mellé tenni, hogy mekkora a szórás (átlagtól való eltérés), mennyi ebből, aki szántóföldi kultúrákkal (búza, kukorica stb.), és mennyi az, aki virágtermesztéssel, gyógynövényekkel, zöldségtermesztéssel foglalkozik. Nyilván 6,8 hektár csak gyógynövényből már nem számít kevésnek, míg szántóföldi kultúrából valószínűleg csak háztáji igények kielégítésére jó. Fontos lenne még azt is tudni, hogy ki az, aki főállású, és ki az, aki csak jövedelemkiegészítésként foglalkozik mezőgazdasággal. Személyes tapasztalatom szerint (Komárom-Esztergom megye) azok a gazdák, akik főállásban, megélhetésszerűen foglalkoznak szántóföldi növények termesztésével, legalább 80 hektáron vagy afölött gazdálkodnak, és többnyire családi gazdaság formájában. Kun István 3,5 hektárja valószínűleg arra vonatkozhatott, hogy mekkora ma hazánkban az egy tulajdonos kezében lévő átlagos földterület nagysága, de ezt nem szabad összekeverni azzal, hogy egy gazdaság mekkora területen gazdálkodik. Az önök által közölt adat az őstermelők számáról azért is félrevezető, mert nálunk a családi gazdaságban mindenki őstermelő, de mégis egy egységet képviselünk gazdálkodási szempontból.
3. A föld ára országos szinten 2009-ben 15-20 százalékkal nőtt. Mindez abban az évben, amikor a világon tombolt a gazdasági válság, Magyarországon pedig minden egyéb ingatlan ára vagy stagnált, vagy csökkent. Ez az ütemű növekedés évek óta tart, földekkel foglalkozó ingatlanközvetítők szerint hoszszú távon is várható (a földtörvény rendelkezéseitől függetlenül, hiszen most is elvileg csak magyar gazdák vesznek földet).
4. Külföldiek földvásárlása. Miért feltételezzük, hogy aki idejön hozzánk majd földet vásárolni, az mindenképpen óriási méretű birtokokat fog tudni kialakítani, és miért gondoljuk azt, hogy ők mindenképpen jól fognak gazdálkodni itt? Mikor megjelentek hazánkban a multinacionális cégek, akkor többek között azért örültünk ennek, mert munkát adtak nekünk, hoztak be tudásbázist, eltanulhattuk tőlük a modern és hatékony munkavégzés módjait stb. De sajnos a föld korlátos erőforrás, és ha egyszer kiadtuk a kezünkből, akkor nehéz visszaszerezni, anélkül pedig hiába tanuljuk el a hatékonyságot és a szakértelmet, nem tudjuk saját magunk számára hasznosítani. A másik probléma a külföldiek földvásárlásával, hogy a klímaváltozás miatt és a robbanásszerűen növekvő népességre tekintettel egyre többen jósolnak élelmiszerár-robbanást, és egyre több ország tekint az élelmiszer-előállításra úgy, mint biztonsági kérdésre.
5. Alacsony hozamok Magyarországon a nyugati szinthez képest. A termésszintek önmagukban keveset mondanak a mezőgazdaságban. Ehhez mellé kell rakni a minőséget, a mezőgazdaság sine qua non-jaként a jó időjárást és a gazda által megválasztott technológiát. Minőség tekintetében nem mindegy, hogy takarmánybúzát állítok elő, vagy étkezésit (mennyiség-minőség viszonya), és az sem mindegy, hogy nálunk sokkal magasabb minőségi követelményeknek felel meg az étkezési búza, mint mondjuk a franciaországi lágy búzák. Az időjárási körülmények (vegyük példának az idei vagy a múlt évet) rendkívüli módon befolyásolják az eredményeket. Ha valaki a 2010-es év hazai átlagát viszonyítja egy olyan nyugati átlaghoz, ahol nem esett le az éves csapadék fele hat hét alatt, akkor nyilván meg fog döbbenni a különbségeken. A technológia befolyással van a termés mennyiségére és minőségére, valamint a profitomra. Ha én 5 tonna búzát állítok elő 200 ezer forint ráfordítással és eladom 220 ezer forintért, akkor nem termelek jobban, mint aki 3 tonnát állít elő 100 ezer forintért és eladja 132 ezerért.
6. Az állatállomány csökkenéséről szóló bekezdésben egy apró tévedés van a szarvasmarhákról. A holstein-fríz fajta tejelő tehén (nem húsmarha, és még csak nem is vegyes hasznosítású), azaz vágóhídi értéke alacsony. Nem a sunyi gazdák vágatták le őket olcsó haszonszerzés céljából, hanem a tejágazat alacsony jövedelmezősége miatt csökken a számuk évről évre.
A sertések 11 milliós állományában benne volt a háztájiban tartott sertések száma is. Manapság egyre kevesebb ember tart állatot otthon, aminek két oka van, egyrészt a mai kiskereskedelmi láncok pontosan annyiért árulják feldolgozva a sertést, mint amennyibe egy háztáji disznóvágás során kerül. Így könynyebb a bevásárlás, persze a minőség nem lesz olyan, és nem a saját ízesítésem szerinti kenőmájast fogom enni, de ez az adott fogyasztó választása. A sertéstartásnál fontos még kiemelni, hogy a mezőgazdaság azon ágazatai közé tartozik, amihez a legkevésbé kell földterület, ugyanis a sertés tartható leginkább tápon, viszont az egyik legnagyobb környezetterhelést adja a trágyakezelés során.
7. A cikkből sajnos kimaradt a környezetvédelem kérdése. Az óriás gazdaságoknál óhatatlanul kialakulnak a hatalmas, több száz hektáros egybefüggő táblák, ahol csak egy növénykultúrát tartanak. Ez tönkreteszi a biodiverzifikációt, az adott területeken csak egyfajta kártevő (rovar, bogár stb.) fog megjelenni, a növényzet-gyomkép is olyanokból áll majd, amik az adott növényi kultúrában képesek élni. Ugyanakkor ezek a kártevők-kórokozók, gyomok egy idő után egyre nehezebben lesznek kiirthatók, mert rezisztenssé válnak a növényvédelemre - erre még több hatóanyagot adunk ki, erre azok még inkább ellenállók lesznek. Azt hiszem, mindenki hallott már a dél-amerikai latifundiumokon kialakult zöld sivatagokról. Ennek elkerülésére az a legegyszerűbb megoldás, ha kis gazdaságok maradnak, amelyek kis parcellákon gazdálkodnak, és ezzel teljesen változatos kultúrákat vetnek egymás mellé.
A mai magyar mezőgazdaságnak sok problémája van. El kell fogadnunk, hogy a szakértelmet növelni kell, meg kell találni azt a birtokméretet, amely biztos és kiegyensúlyozott megélhetést ad a mezőgazdaságból főállásúként megélni kívánók számára. De a a fenti problémákra nem egyedül a külföldi nagygazdaságok megjelenése a gyógyír.
Záró gondolatként pedig hadd kérjek meg mindenkit, hogy próbáljunk megszabadulni a sunyi, gonosz, kapzsi gazdák képétől! Demján Sándor egy interjúban arra panaszkodott, hogy a vállalkozó kifejezést ma Magyarországon szinte csak pejoratív értelemben használjuk, pedig ők is ebben az országban akarnak boldogulni, és azt szeretnék, ha ennek az országnak jobb lenne. Nos, a cikk bizonyos jelzői miatt kicsit én is úgy érzem, hogy a gazdák elfoglalták helyüket a vállalkozók mellett a feketelistán.
Üdvözlettel,
Szabadka Péter Pál
