Csak semmi politika!

Tizenkilencre lapot

Egotrip

Az emberek viszonya a bizonytalansághoz a pszichológia, az antropológia, a szociológia és a közgazdaságtan egyik kedvenc témája. Vannak olyan lutrik (a tőzsde, a póker, a lottó vagy a rulett), amelyekbe sokan annak ellenére beszállnak, hogy növelik a játékost amúgy is körülvevő bizonytalanságot. Ezek közül egyes lutrik, azok, amelyeket a profi tőzsdei spekuláns, a jó pókerjátékos vállal el, pusztán statisztikailag, a várható értéket tekintve jó üzletet jelentenek. Mások (lottó, rulett) statisztikailag a játékosoknak veszteségesek, sokan mégis beszállnak - csak a pszichológusok tudják, miért.

Az emberek viszonya a bizonytalansághoz a pszichológia, az antropológia, a szociológia és a közgazdaságtan egyik kedvenc témája. Vannak olyan lutrik (a tőzsde, a póker, a lottó vagy a rulett), amelyekbe sokan annak ellenére beszállnak, hogy növelik a játékost amúgy is körülvevő bizonytalanságot. Ezek közül egyes lutrik, azok, amelyeket a profi tőzsdei spekuláns, a jó pókerjátékos vállal el, pusztán statisztikailag, a várható értéket tekintve jó üzletet jelentenek. Mások (lottó, rulett) statisztikailag a játékosoknak veszteségesek, sokan mégis beszállnak - csak a pszichológusok tudják, miért.

Az emberek többsége azonban retteg a bizonytalanságtól: nem kockázatkeresők, hanem kockázatkerülők, ezért a várható értékből fakadó, statisztikailag fair árnál akár többet is hajlandóak fizetni annak, aki csökkenti a rájuk nehezedő bizonytalanságot. Ez tartja el a modern gazdaságok sokmilliárdos biztosítási szektorát.

De vajon hogy állnak ezzel a kormányok? Vajon a kormányok kül-, katona- vagy gazdaságpolitikai intézkedéseikkel növelik vagy csökkentik a polgáraikra nehezedő kockázatokat?

Mivel a polgárok inkább kockázatkerülők, és a kormánydöntések hatását leginkább ők viselik, azt gondolhatnánk, a kormánydöntések inkább a bizonytalanság csökkentését célozzák. Erre való a jóléti állam megannyi intézménye a gyestől a közlekedésbiztonságon át a nyugdíjig. Ne csak szociálpolitikára gondoljunk: a svéd hadsereg funkciója kétszáz éve az, hogy csökkentse az ország lerohanásának kockázatát. A tankönyvi anticiklikus gazdaságpolitika is azért takarékos a fellendülés éveiben, hogy legyen miből enyhítenie a munkanélküliséget, amikor beüt a krach.

Ám néha a kormányok maguk is növelhetik a bizonytalanságot, és kockázatot vállalnak országuk nevében. Hódító háborút indíthatnak, vagy bátran befektethetnek valamely ígéretes, de gyermekcipőben járó ágazat fejlesztésébe. Az IMF kiakolbólításával ezt tette a magyar kormány is: megnövelte az ország finanszírozásának kockázatát.

Eleve elítélendő-e az ilyen viselkedés? Semmiképp sem. Az óvatoskodást nem lenne bölcs dolog beleírni az alkotmányba. Ha az intézkedés várható értéke elég nagy, megérheti az országnak a döntés akkor is, ha az növeli a polgárokra leselkedő bizonytalanságot. A jó játékos, a jó hadvezér néha többletkockázatot vállal - a pozitív várható nyereség reményében.

Hogy jó volt-e egy-egy ilyen döntés, azt utólag is nehéz megítélni, mert nem a lutri konkrét kimenetele adja meg a választ. A jövő konkrét állampapír-piaci történései alig segítenek (majd) abban, hogy eldöntsük, helyes volt-e hazaküldeni az IMF-et. Ha elkerüljük a bajt, az intézkedés be fog épülni a Fidesz üdvtörténetébe, ha nem, mindenki ujjal fog mutogatni a hibás kormányra. Egyik se tisztességes: a lutri egyszeri, konkrét kimenetele keveset mond arról, hogy érdemes volt-e vállalni. A huszonegyben tizenkilencre butaság lapot kérni, és ezen az sem változtat, ha bejön az ász vagy a kettes.

A Valutaalap elkergetésével a kormány megnövelte a költségvetés finanszírozásában rejlő kockázatot. Ezt jól tükrözi a magyar államcsőd valószínűségét tükröző fogadás oddsának az ország szempontjából kedvezőtlen elmozdulása. Ez akkor is a kockázat megugrását jelzi, ha a dolgaink végül szerencsésen alakulnak, és közelébe se kerülünk a fizetésképtelenségnek.

Lehetett-e mégis felelős döntés, hogy a kormány visszautasította az IMF-et?

Lehetett. A kérdés az, mit kaptunk (mi, az ország - nem a Fidesz) várható értékben a lutriért cserébe?

Egy. Megszabadultunk a költségvetési hiány növelésének IMF-es tilalmától. Kettő. A Valutaalap hivatalnokai nem szólnak bele a magyar gazdaságpolitika konkrét terveibe, visszanyerünk tehát egy darab költségvetési-politikai szuverenitást.

Legyünk jóhiszeműek, és gondoljuk végig: megérhette-e?

Tekintsünk el attól, hogy a költségvetési hiányunkat legalább annyira korlátozza az Európai Unió és az állampapírpiacok, mint az IMF: két pandúrt könnyebb kicselezni, mint hármat. De lehet-e egyáltalán nyereség az országnak a nagyobb hiány lehetősége?

Lehet. Akkor, ha a kormánynak a nagyobb hiány olyan változtatásokra kell, amelyeknek a növekedés fenntartható gyorsulásában és a későbbi hiánycsökkentésben nagyobb a társadalmi haszna, mint a megugró hiány hatására emelkedő államadósság kamatterhekben jelentkező költsége.

Vannak-e ilyen lehetőségek? Minden újságolvasó fújja őket: további adóreform, a MÁV rendbetétele, a szociális támogatások, az önkormányzati rendszer és a közoktatás reformja. Meg lehetne-e valósítani őket hiánynövelés nélkül is, pusztán kiadáscsökkentésből vagy adóemelésből? A Fidesz szerint valószínűleg nem, de ezt mutatja a Gyurcsány-próbálkozások csúfos kudarca is. Ha lehet is, bizonyosan több népszerűségvesztés és ellenállás árán, mint ha hitelből vágnának bele.

Készül-e egyáltalán ilyenekre a kormány? Eddig nem sok jelét láttuk, de ez következhet a választási naptárból is. Szeretném azt hinni, hogy a kormánypárti gazdaságpolitikusok hisznek abban, hogy hamarosan ilyen reformok sorához látnak hozzá, és ezek sikere azon is múlik, hogy közben ne keserítse a népet megszorításokkal a kormány. Az IMF viszont valószínűleg szkeptikus. 'k jól tudják: a hiánynövelést milyen könynyedén el lehet tapsolni népszerűség-növelő, de az ország versenyképességét nem javító, populista vagy kétséges hatású intézkedésekre is. Rossz példáért sem kell a szomszédba menniük, elég, ha nyolc évet visszalapoznak a magyar naptárban. Nekik nem fáj a Fidesz népszerűségvesztése, és jobban szeretnék, ha a kétséges kimenetelűnek tartott intézkedéseinket nem újabb hitelből finanszíroznánk.

Valóban: az IMF támogatná azokat a bizonyos hatékonyságnövelő reformokat - erre külön világbanki hitelkeret volt elkülönítve. De el is várja, hogy elmagyarázzák neki, mit miért tesz a kormány, és legalább meghallgassák a tanácsait. Mondjuk ki: e konzultációk a halk szavú, öltönyös-nyakkendős zsarolás terepei. Az IMF stábja jól felkészült, intelligens, jó szándékú, de vakfoltokkal és egyoldalú beidegződésekkel megvert, a magyar kulturális és politikai kontextusra kevéssé érzékeny, és időnként alulinformált szakemberekből áll. Olyan főnökök parancsolnak nekik, akiknek a döntések más országokra gyakorolt hatásaival is számolniuk kell. Ezekkel a szakértőkkel kell néhány havonta megbeszélni azt, mire készül és mit tesz a magyar politika: ezt felfoghatjuk a kormányzati munka izzasztó, konfliktusokkal járó, de a döntéseket javítani képes, rutinszerű elemének. De felfoghatjuk a tervezett reformokat veszélyeztető külső kontrollnak is, ami kívülről korlátozná a népakaratot képviselő magyar kormány kétharmados politikai hatalmát. Ha a reformok összerakása és elfogadtatása elsősorban politikai feladat, egy csapat értetlen, számításokat követelő és lengető washingtoni könyökvédős mihaszna inkább a reformok sikerét fenyegető akadálynak tűnhet.

Ha nem is könnyű, igenis lehet jóhiszeműen olyan gondolatmenetet, olyan forgatókönyvet összeeszkábálni, amely mellett az IMF elkergetése felelős lépés volt. Ha a kormány zsebében ott a bölcsek köve, jó reformok sorára készül, és jól azonosítja, hogy a Valutaalap ezek sikerét akadályozná, érdemes lehetett vállalni a pluszkockázatot. Ha viszont bizalmatlanok vagyunk a kormány reformterveivel szemben, és hiszünk abban, hogy a Valutaalap reálisabban ítéli meg a kormány szándékait és szakértelmét, mint maga a kormány, akkor Matolcsy és Orbán kiszúrt velünk, akárhogy is alakul a tőkepiaci lapjárás.

Hogy van-e egyáltalán esély arra, hogy a kormány a mi érdekünkben mutatott ajtót az IMF-nek, az hamarosan, október 3-a után, a kormány gazdaságpolitikai csomagja és a költségvetés bemutatásakor kiderül.

Drukkoljunk. Néha bejön az a kettes.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.