Vélemény

A saját szabályai szerint

A hét elején előbb Gyurcsány Ferenc, majd Jakab Péter tartotta fontosnak, hogy Facebook-posztban hangsúlyozza az egyébként nyilvánvaló tényt: a kormány- és rendszerváltás elképzelhetetlen a hatpárti ellenzéki összefogás nélkül.

Az adakozás ideje

Csak az az áldott jó szívük ne lenne, akkor olyan könnyű lenne haragudni rájuk, hisz’ mégiscsak szétlopták az országot. Jaj, dehogy lopták, pusztán a nevüket adták „a Fidesz politikájának leglényegéhez”, a nemzeti arisztokrácia megteremtéséhez vagy valami hasonló szemenszedett hazugsághoz. 

Ide az örökléttel!

Ilyenkor év vége felé az ember szinte önkéntelen késztetést érez arra, hogy visszatekintsen az elmúlt esztendőre, s felidézze annak legemlékezetesebb, önmagukon s a percnyi fontosságon túlmutató, akár örök tanulságot hordozó momentumait. Idei utolsó lapszámunknál keresve sem tudnánk az effajta számvetésre jobb alkalmat biztosítani.

A várható örökség

A kormány költségvetési gazdálkodása sem nem kiegyensúlyozott, sem nem átlátható, és ha hasonló ütemben folytatódik a választási költekezés, akkor nemsokára fenntartható sem lesz. László Csaba volt pénzügyminiszter írása.