A DK elnöke szerint „vagy a hat ellenzéki párt győz, vagy a Fidesz. Vagy Márki-Zay Péterrel győzünk, vagy senkivel. Lassan meg kellene érteni. Tudom, hogy innen vagy onnan nézve, mindenkinek lehet megjegyzése. De ezek egy pont után nem fontosak.” A Jobbik vezetője tömörebben fogalmaz: „Az egységes és fegyelmezett ellenzék a győzelem kulcsa. Mindenkinek tartania kell a sort! Mindenkinek!”
Aligha a véletlen műve a Jakab-posztot záró két felszólító mondat; és hasonló aggályokat fogalmaz meg némileg rezignáltabban Gyurcsány is. Ezek a posztok elsősorban is azt a csapdahelyzetet rögzítik, amelybe az összefogás került Márki-Zay Péter előválasztási győzelmével.
A csodaváró hangulatban, amelybe a miniszterelnök-jelölti előválasztás előtt és közben a NER-rel szembeni térfélen oly sokan belebódultak, jószerivel elsikkadtak Márki-Zay fellengzős, a zsigeri szavazói indulatokat kiszolgáló azon mondatai, amelyekkel a „pártok közötti mutyikat” – értsd: a tárgyalásokat, kompromisszumokat, mindközönségesen a többpárti demokráciák bejáratott technikáit – ostorozta. Vagy ha igen, e kiszólásokat jóindulatúan a jelölt nagypolitikai járatlanságával, a pillanat hevének ellenállni nem tudó, impulzív habitusával magyarázták. Ezt az indokolást aztán a kormányfőjelölt előválasztás utáni nyugat-európai körútja, az ottani jó szereplése is alátámasztotta.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
