Vélemény

Ha tényleg van kémügy, miért tud róla a nagymamánk (is)? Ha nincs, mi folyik itt?

Elég simán megúsztuk kedd délelőtt az uniós elnökség értékelését Strasbourgban, szordínós volt csak a morgolódás, bár több képviselő is az orrunk alá dörgölte az Európa Tanács Velencei Bizottságának (VB) két héttel ezelőtti dokumentumát, ami könyörtelenül elmarasztalja az új magyar Alkotmányt. Tételesen számba véve mindent: az alaptörvény vihargyors, társadalmi egyeztetést nélkülöző keresztülhajtását, a több helyütt is kirekesztő tartalmakat, a túl sok és indokolatlan kétharmados törvényt, a családjogi, szociális és adózási törvények teljesen irreális kétharmadigényét, az Alkotmánybíróság jogkörének megcsonkítását, az igazságszolgáltatás átalakítása körüli sűrű homályt és a többit. Persze ezzel együtt sem lehetett különösebb feszültséget tapasztalni az ülésteremben, még Orbán Viktor sem érezte szükségesnek kiosztani az otthon külön erre az alkalomra becsomagolt sallerjait, kokijait, s még a tockosok is a tarsolyában maradtak. (De vigyázz, Nyugat! A nyilaink után itt az új magyar csodafegyver, a koki.)

A kínai kormányfő budapesti látogatása után számos elemző próbálta megfejteni, vajon miért emlegette Orbán Viktor a két ország közötti szövetség alapjait megerősítő időszakként épp az elmúlt hatvan évet. Ha eltekintünk a Konfuciusz Intézet által két éve rendezett tudományos konferencia maradandó emlékétől ("A magyar-kínai kapcsolatok 60 éve"), a nagyvonalú kerekítéstől vagy a diplomatikus csúsztatástól, tulajdonképpen csak egy logikus magyarázat akad: a magyar miniszterelnök az 1951 óta többé-kevésbé eleven kínai-magyar futballkapcsolatokra utalt. A gondolat elsőre merésznek tűnhet, de egyrészt mostanában minden politikai utalásnak futballfelhangja van, másrészt a kínai-magyar közeledések az elmúlt évtizedekben valahogy mindig összefüggésben álltak a labdarúgással is.

"...ám ott kívül a magyarázat." (József Attila) Nemrég olvastam valami olyasmit, hogy a kínaiak és japánok alig ismerik a humort, mert náluk a mosoly és a nevetés úgymond csak a feszültség és zavar feloldására szolgál, nem is beszélve az iróniáról, amelyet ezek a keletiek még megérteni sem képesek, mert a "kommunikációjuk" annyira más. Ez az egzotikus ostobaság magyar földön legalább Jókai Mór akadémiai székfoglalójáig megy vissza ("Chinában kevés nyoma van a húmornak", A magyar néphúmorról, 1860), de talán nem kötelező elhinnünk, hogy van olyan kultúra, amelyből hiányozna az irónia és a humor, melyeknek közös vonása ugye az, hogy a helyzetek komolyságán, a kínos vagy fájdalmas dolgokon felül tudunk emelkedni, azaz könnyed és játékos módon tudjuk kezelni a problémákat.

Egy bekezdés törlése Magyar Narancs, 2011. május 26. Az új Fidesz-kormány (miként más kormányok is) vitatható intézkedéseivel kapcsolatban széles körben alkalmazza a posztmodern skolasztikát.

Az, hogy milyen vidéket és milyen mezőgazdaságot szeretnénk, erősen függ ízlésünktől és értékválasztásunktól. A mérlegelés racionális alapjai ingoványosak, hisz tekintélyesnek tűnő szerzők is egymásnak gyökeresen ellentmondó adatokat kezelnek tényként. Ezen adatok jelentős részéről, arról, hogy kinek a számait hiszik el, még a szakértők nagy része is kénytelen jobbára bizalmi alapon dönteni. Az egyszeri újságolvasó pedig végképp nem tehet mást. Ha nem akarja maga lejárni a világ gazdaságait, és ellenőrizni, ki mennyi támogatást kap, hány embert foglalkoztat, ha nem vizsgálja önkezűleg a vegyszermaradványokat, a beltartalmat vagy az agráriumban dolgozók és vidéken élők életlehetőségeit, akkor választania kell. Kinek hisz azok közül, akik azt állítják magukról, hogy mindezt megtették? Ezért aztán óriási jelentősége van annak, hogy egy-egy tanulmányt vagy kutatást ki hitelesít.

A kormány "sikertörténetnek" minősítette a személyi jövedelemadó egykulcsos rendszerének meghonosítását, és az illetékes miniszter már azt is bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy a 16 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot kétharmados törvény rögzítse. A miniszterelnök maga 40 évre betonozná be a gazdasági törvényeket.

Nem sok jóra számíthatnak a bíróságok az Alaptörvény elfogadása után, és a rájuk vonatkozó sarkalatos törvények megalkotása előtt. A Velencei Bizottság jelentése nagy terjedelemben (a 150 pont közül 9 pontban - 102-110. pontok) foglalkozik az igazságszolgáltatást érintő alkotmányos rendelkezésekkel és a lehetséges reformmal. A jelentés erős aggodalommal szól ezekről a kérdésekről. A tények ismeretében nem indokolatlan a bizottság azon nyomatékos kívánsága, hogy a készülő reform során a magyar kormányzat biztosítsa a hatalmi ágak elválasztását, a jogállamiságot, a bíróságok pártatlanságát és függetlenségét, valamint a kormányzati befolyás lehetőségének megakadályozását.

Emlékszik még itt valaki Erdő Péter főpap azon intelmére, mely szerint a katolikus egyház ne erőltesse ott az iskolák átvételét, ahol nincsen arra társadalmi igény? Mindezt annak kapcsán mondotta a magas beosztású egyházi dolgozó, hogy a kormány egyik korai intézkedése nyomán az önkormányzatok minden anyagi következmény nélkül passzolhatják le az iskolákat a papságnak. Kell? Nesze! És máris puszira megszabadultak az iskola fenntartásának oly magasztos kötelezettségeitől, ideértve leginkább az anyagi terheket.

Henry Bessemer angol feltaláló 1865-ben szabadalmaztatott egy új acélgyártási eljárást. A szabadalmat eladta, ám a vevők idővel perbe fogták, mert hiába alkalmazták a lehető legpontosabban a szabadalmi leírást, nem működött. Bessemer végül is kénytelen volt felépíteni a maga acélgyárát, amely hamarosan a világ egyik legnagyobb ilyen üzeme lett, és forradalmasította az acélipart. ' mégiscsak tudta, hogyan működik az eljárása, de egyszerűen képtelen volt szavakban megfogalmazni.

Vezér-gyalog játék Magyar Narancs, 2010. június 2. Lapjukban hosszú írás jelent meg a közmédiarendszer átalakításáról.

A Józsefvárosi Önkormányzat 2011. január elsejei hatállyal szabálysértéssé nyilvánította a guberálást: a VIII. kerületben - számos vidéki településhez hasonlóan - tilos a kukákból "hulladékot kivenni". Ötvenezer forintig terjedő bírsággal sújtható, aki a rendeletet megszegi. Azoknak, akik arra kényszerülnek, hogy kukázzanak, sokkal kevesebből kell megélniük: a rendelet végrehajtása tehát azt jelentené, hogy a magyar állam bebörtönözné azon legszegényebb állampolgárait, akik kukázással próbálnák biztosítani maguknak (esetleg családjuknak) legalább a létminimum töredékét. A józsefvárosi rendeletnek méltó párja Tarlós István főpolgármester előterjesztése, amit április végén fogadott el a Fővárosi Közgyűlés. Eszerint szabálysértést követ el és szintén ötvenezer forintig terjedő bírsággal sújtható az, aki "a közterületet életvitelszerű lakhatás céljára használja", illetve "életvitelszerű lakhatás céljára használt ingóságait a közterületen tárolja". Erre erősít majd rá a szabálysértési törvény módosítása, amit Kocsis Máté és a már évekkel ezelőtt a hajléktalanok elleni fellépéssel kampányoló Rogán Antal, illetve képviselőtársaik nyújtottak be a múlt héten, és elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtana mindenkit, aki hat hónapon belül kétszer "valósítja meg" a fenti tényállást. Az indokolás szerint azért, mert a pénzbüntetés "az érintett elkövetői kör (értsd: a hajléktalan emberek - M. B.) esetében általában nehezen hajtható végre, kevés a visszatartó hatása az ismételt elkövetés szempontjából". Nyilvánvaló, hogy a legerősebb "visszatartó hatás" az lenne, ha a hajléktalan embereknek is elérhető lakhatási lehetőségek kínálkoznának - ez azonban nem merül fel az előterjesztésben.

A Légy stratéga! című, általam jegyzett írásban (Magyar Narancs, 2011. június 9.) az állt, hogy az előadó-művészeti törvény számos módosítása közt szerepelne valamiféle kulturális nemzetstratégia megalkotása is, amely a miniszter feladata lenne és befolyásolná a szubvenció mértékét.