Vélemény

Szigetvári Viktor Nincsen vészkijárat című írásában (Magyar Narancs, 2011. május 5.) hibás demokráciafelfogásban marasztalja el Eörsi Mátyást (lásd: 2014, Magyar Narancs, 2011. április 28.) és mindazokat, akik szerint egy esetleges 2014-es választási győzelmet követően a mostani ellenzéknek, az akkori győzteseknek népszavazással, azaz törvénytelenül kell hatályon kívül helyezniük vagy megváltoztatniuk az Alkotmányt és a többi jogi és intézményi időzített bombát, amelyeket a Fidesz rakott le, illetve a jövőben lerakhat. Szigetvárinak igaza van - ám a helyzet ennél rosszabb. Nem eltérő demokráciafelfogásról, hanem jogkövetésről vagy annak a hiányáról beszélünk. Mindez sokkal szélesebb és kínosabb kérdéseket vet fel a politikai elit és az egész társadalom szempontjából.

Magyarországon, amiképpen Oroszországban, nem létezik a II. világháború. Az orosz történelmi tudatban a helyén a Nagy Honvédő Háború áll, amely 1941. június 22-étől, a Szovjetunió német megtámadásától a szovjet győzelem napjáig, 1945. május 9-ig tartó időt - a bűntől a bűnhődésig - foglalja magába. A II. világháború szovjet szempontból legkínosabb epizódjai, a Molotov-Ribbentrop-paktum, Lengyelország lerohanása, a balti államok, Nyugat-Ukrajna, Fehéroroszország megszállása, a katyni mészárlás így a Nagy Honvédő Háború 1418 napos időhatárán kívül kerülnek.

Május 5-én megjelent Gerincproblémák című cikkünkben tévesen állítottuk, hogy a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség évi 110 milliárd forint közpénz felett rendelkezik. A valóság ezzel szemben az, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 18 milliárd forintot különített el a közigazgatásban megvalósuló informatikai fejlesztések koordinálására.

Egy idősödő, őszes férfiú, a világpolitika és a világgazdaság második legfontosabbnak mondott figurája pucéran hajkurászik egy fekete szállodai alkalmazottat. Ugyanilyen abszurd látvány lehetett Angela Merkel arckifejezése is, amikor értesült, hogy szabad a délutánja, ugyanis tárgyalópartnere - akivel az uniós hitelcsomagok meg az euró jövőjének bizonyos részleteit kellett volna átbeszélnie - nem fog ráérni; egy teleköpködött padlójú harlemi rendőrőrsön tartják vasban, nemi erőszak kísérlete miatt. Ez csak egy telefonbetyár practical joke-ja lehet. De nem az volt.

"Ne mi kapjuk a legtöbbet" - emlékeznek még Orbán Viktor első kormányzása alatt hírhedtté vált intésére? Bár nem kis disznóság volt, de jobb, ha elfelejtik. Maga az érintett is túllépett rajta, második uralkodására már sutba hajított minden álszemérmet. Mert természetesen a szövege nem szeméremről tanúskodik, hogy tudniillik ne vegyünk el annyit a közösből, amennyit csak bírunk, elég lesz egy kicsivel kevesebb is. (Az Orbán Viktor fejében nem fordult meg akkor sem, hogy semennyit, mert ők épp szolgálni szegődtek.) Inkább arról szólt a citált közlése, hogy ha túl sokat veszünk el, az feltűnő lesz, és magyarázkodnunk kell majd miatta, esetleg bukhatjuk általa a következő választást (bár erősen kétséges, hogy erre komolyan gondolt volna). Mindenesetre a felesége résztulajdonában álló Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. egy csomó helyre folyamodott állami támogatásért; nem is sikertelenül.

Kapirgáljunk még egy kicsit bio- és ökoügyekben!

A konfucianizmus tanítása szerint, ha rossz a kormányzat, tanácsos a hegyek felé venni az irányt. A taoizmus útmutatása szerint viszont akármilyen a kormányzat, a hegyek között a helyünk. Már ha viszonylag nyugalmas, zavartalan életre vágyunk. Vagyis ha nem akarjuk, hogy szüntelenül törvénykezzenek a nevünkben vagy helyettünk vagy felettünk. Ha nem szeretnénk, hogy adókat vessenek ki ránk, szabályozzanak, adminisztráljanak és igazgassanak, de azt sem, hogy ösztönözzenek, lelkesítsenek és sarkalljanak bennünket. Vagyis ha magunkra adó gentlemanek módjára kívánunk élni, és az ilyen élettel összeegyeztethetetlennek tartjuk a permanens felháborodás vagy éppen lelkesedés állapotában leledzeni olyan emberek miatt, akik be sincsenek mutatva nekünk. Egyszóval fel a hegyekbe, ha nem kérünk a politikából.

Magyar Narancs, 2011. április 28. Az "átmenet zűrzavaros évtizedeinek" hivatalos lezárása után éppenséggel akár előre is tekinthetünk.

"Pater noster qui es in coelis..." (A Miatyánk első szavai) Volt egyszer egy közepes lakosszámú, közepes gazdálkodású, közepes problémákkal küszködő, közepesen eladósodott falu Magyarországon. Eljött a 2010-es esztendő vége, és néhány bajjal kellett szembenézniük. Egy éve beadtak egy pályázatot a Leader program keretében a játszótér megépítésére, máig sincs eredményhirdetés. Lejárt a településőrök szerződése, nincs finanszírozó. A közcélú munkát végzők szerződése is lejárt, és nem működik még az új közmunkaprogram. Az ÁNTSZ fogorvosi ellátást írt elő, de az engedélyt nem adja ki, mert az önkormányzatnak nincs pénze a feltételek megteremtésére. A vis maior alapból igényelt pénzt nem kapták meg, de az ígért óvodai normatívát sem. A hivatal pénzügyi tevékenységét nem szervezhetik ki, bár gazdaságos lenne.

Hétfőn harmadszor is elfogadta a parlament a korábbi végkielégítéseket utólag 98 százalékos különadóval sújtó jogszabályt. E törvény története mára a Fidesz-kormányzás metaforájává vált.

Hogyan árazza be a Fidesz saját magát? Mit ér ez az elmúlt egy év, és mit fog érni a következő három? Mit fognak gondolni ezekről az évekről a választók - szerintük, mármint Orbán Viktor és ismeretlen számú és kilétű munkatársa szerint, akik a kormánypárt hosszabb távú kilátásait mérlegelik és stratégiáját kovácsolják?

1. nap Csak egyedül legyek, imádkozik K. Dezső. Három éve volt egy szobatársa, nyugdíjas közegészségügyi ellenőr. Éjszaka kiabált, énekelt és fingott, hajnalban kávét főzött, merthogy cukros, hagymás olívát evett vagy mit. Vattát dugott a fülébe, ne hallja K. Dezső horkolását, aki viszont fülhallgatóval a Bartók rádióra aludt el. Jól elvoltak. Most már jól van?, kérdezi a főnővér, megismerte. K. Dezső gyengélkedik, de nem mondja, fél, megint levágják Házára. A főnővér kegyes hozzá, emlékszik, milyen rosszul volt tavaly. Persze azóta se tudja senki, mi volt a baj. COPD. Ez egy mozaikszó, ennyi. Homályos környülírása a nem tudjuk, minek. Költészet. Ennek köszönheti, hogy egyedül lesz a szobában. Északi oldal, a nap nem süt be, csak a hó világít, de ha kicsit jobbra áll, látszik a tévétorony és a csillagos ég. Kidobott konzervdobozokat görget, a fenyves felől fúj a szél. Nincs levegő, itt! Benzingőzben bezzeg lélegzik. Éjszakára kinyitja a felső ablakot. Lázálom.

Mindent meg lehet énekelni. Létezik például egy bécsi duó, Christoph és Lollo, ők többlemeznyi dalt költöttek régi és mai, híres és kevésbé híres síugrókról. "Síugródal" - így nevezik a maguk teremtette műfajt, amelyben a többnyire egyszerű dallam háttérbe szorul a hol melankolikus, hol abszurd szöveg mögött. Énekeltek már Kazuyoshi Funaki erényeiről, Blaz Vrhovnik hibáiról, külön dal szól Jakub Suchácek szomorúságáról vagy Alekszej Borovityin kutyájáról. Christoph és Lollo egyik különös éneke a valaha volt leghíresebb norvég síugró sorsát érinti, címe: "A nap, amikor Birger Ruud meghalt".