Olvasói levelek" - Eörsi Mátyás: 2014

  • .
  • 2011. május 12.

Olvasói levelek

Magyar Narancs, 2011. április 28. Az "átmenet zűrzavaros évtizedeinek" hivatalos lezárása után éppenséggel akár előre is tekinthetünk.
Az elmúlt hetekben ezt többen is megtették. Legutóbb Eörsi Mátyás mérlegelte a Narancsban, hogy mit tehetne egy új kormány a Fidesz-alkotmánnyal 2014-ben. Érdekes cikk, de valahogy az volt az érzésem, hogy ott ér véget, ahol szomorú történetünk újabb felvonása majd elkezdődik.

A jövőről való beszéd kétségkívül ködszurkálás, hiszen oly sok minden történhet, egész valószínűtlen pontokból is támadhat a nagyszerű valóság. Lehet, hogy a Videoton bejut a BL-negyeddöntőbe, a fogorvosturizmus fellendíti a nemzetgazdaságot, és a magyar munkaerő lemossa a versenyképtelenné váló kínai proletárokat. Realistábbak reménykedhetnek abban, hogy egy napon olaj tör majd fel Battonyán, aranyat találnak Nemesmedvesen, és ez majd megoldja minden bajunkat. De az is lehet, hogy nem így lesz, és azzal kell főznünk, ami a spájzban maradt, az oroszok távozása után.

Ez pedig meglehetősen szegényes választékot kínál. Ha a pártpolitika prizmáján át próbáljuk vizslatni a jövőt, akkor valóban a 2014-es választások jelentik az első viszonyítási pontot - sajnálatosan csekély optimizmusra okot adó opciókat kínálva. Lássuk, mik az elméleti lehetőségek.

Mai állás szerint a legvalószínűbb, hogy 2014-ben is a Fidesz nyeri a választásokat. Ebben az ellenzéki bénázás mellett segíti majd nyilván a "nem ortodox" "speciális magyar receptet" követő választási törvény. Ám ezzel együtt a kétharmados Nagy Fidesz Álom mára véget ért. Az a vízió, hogy a parlamenti mandátumok és cselekvőképesség birtokában a nemzet is homogenizálható, mára szertefoszlott. Az az elgondolás, hogy mi képviselünk mindenkit - akit mégse, az valami félreértésből van itt, és nem is biztos, hogy része a nemzetnek. A Fidesz ettől még folytatja az "ország-újraszervező" projektet - de az világos, hogy az ország egésze ebből mégse kér. Gyakhatja, szuszakolhatja, de az őszintén jobboldali, neoliberális gazdaságpolitika dobozába a magyar társadalom nehezen lesz belegyömöszölhető. Arról nem is beszélve, hogy a kulturális szférában előadott "konzervatív értékek yuppie-ritmusban, de népies dallammal, szintetizátor kísérettel" sem látszik meghódítani a hálátlan közönség szívét. Ebben az értelemben a Fidesz bukása valóban csak idő kérdése. Hiszen talán még Mikola OECD-nagykövet sem hiszi, hogy a Fidesz országlása örökké tart majd - bár hogy hány cikluson át pereg a demokratikus homokóra, azt nem tudhatjuk.

Ha a realitás nevű homokozónkban maradunk, a másik lehetőség a Fico-forgatókönyv, amelyben sok lúd disznót győz. Ebben a variációban valamennyi létező ellenzéki párt választási koalícióra lép, "bárki, csak ne Orbán" alapon. A Fidesz akár messze a legerősebb párt maradhat, de a demokratikus ellenzék - már létező és esetlegesen majd megszülető pártjai - többséget szerezhetnek. Tegyük fel egy pillanatra, hogy ez a jelenleg számtalan buktatóval terhelt projekt sikeres lesz.

Ám a történet tulajdonképpen itt kezdődik. Az Orbán-ellenes demokratikus koalíció megválasztása esetén azonnal egy dupla nelson szorításában találja magát. Egyrészt nem lesz abban a helyzetben, hogy populista gazdaságpolitikát folytasson - hacsak nem érkeznek váratlan örömhírek Battonyáról, illetve Nemesmedvesről, de ezt induláskor egyelőre kizártuk. Másrészt egy erős revánsvágytól fűtött, jól kistafírozott, izmos intézményrendszerrel és rövid pórázon tartott közméltóságok által támogatott jobboldallal néz majd szembe. Nem érdemes áltatnunk magunkat, ennek az ellenzéknek a vezérét Orbán Viktornak fogják hívni. És mint az közismert, Orbán neveltetése, politikai szocializációja és közéleti tapasztalatai egy srófra járnak. Ahogyan az éppen padlón levő Lázár Jánosnak maga Orbán összegezte ars politicaját nemrégiben: "Harcolj!" Semmi okunk nincs azt feltételezni, hogy Orbán egy esetleges 2014-es vagy 2018-as vereségre máshogy reagálna: "a haza nem lehet ellenzékben", "meg kell védeni családjainkat" szlogenek alatt újra harcba indulna. Ezt tudja, ezzel érte el sikereit.

Innen kezdve az események megrajzolására már nem vállalkozom. De a főtónus világos: a tehetséges és gátlástalan populista Orbán ellenzékben rövid idő alatt megerősödik, és folyamatos nyomás alatt tartja a koalíciós kormányt - függetlenül attól, hogy mi a sorsa az iPaden rittyentett Alkotmánynak. Hogy ennek a harcnak mi lesz az eredménye, a pontos forgatókönyve, azt nem tudom, nem is ez érdekel. Hanem az, hogy ez a permanens hideg polgárháború mit fog tenni az országgal. A hazánkkal, annak következő két évtizedével.

Az látható ugyanis, hogy egyik oldalon sincs szellemi kapacitás arra, hogy a politikai bokszmeccs közben közpolitikai víziókat fessenek. Ha vannak is ilyen elképzelések, hiányzik a kompetencia ezek megvalósításához, valamint totálisan hiányzik a bizalom a politikai szereplők között bármilyen átalakításra. A társadalom alapvetően és nem ok nélkül bizalmatlan az egész politikai elittel, különösképp annak nem populista projektjeivel szemben. A mindenkori ellenzéknek a társadalomalakító kezdeményezések megtorpedózásához mindig lesz ereje. Ez a játék jó esetben állandósult stagnáláshoz (pangás évei, óh, ízlelgessük újra a kifejezés zamatát!), pechesebb helyzetben krachhoz vezetnek. Mivel a mi kultúránkban az ember az előbbre jutásban véli megtalálni a választ az elmúlás abszurditására, még a stagnálás is komoly feszültségekhez vezet. Ezért aztán kell a füstköd, a valóságot árnyjátékká oldó politikai purparlé, a politikai populizmus teljes arzenálja.

Ez lesz. Így fogunk élni. Így, ebben a közegben konzerválódó, málladozó intézményekben tanulnak majd a gyerekeink, beszűkülő lehetőségekkel küszködő munkahelyeken fogunk dolgozni, és ezekbe a főzelékszagú kórházakba viszszük majd szeretteinket. És innen mennek el majd egyre nagyobb számban a tehetségesek, a vállalkozó kedvűek, a fiatalok. Azok, akiknek ehhez az egész önpusztító kavalkádhoz nincs kedvük - és megtehetik.

Az értelmiségi beszélőnek általában e ponton kell átcsusszanni a vágyak birodalmába. Szinte követelve, hogy legyen béke, béke már, legyen vége már. Kooperáljanak azok a fránya elitek, kössék meg a szükséges paktumokat, és eközben működjenek a mobilitási csatornák. Legyen széles sávú internet, induljon a banzáj, a kreatív szökőár, húzzuk ki az ország sárba ragadt szekerét, együtt, végre. Bizony ez lenne csudijó - de ne csodálkozzunk, ha ezeket az oddsokat a történelem nagyon gyenge szorzóval kínálja. Ha kellő lelkierővel bírunk ahhoz, hogy vágyaink kivetítése helyett szembenézzünk a ránk váró valósággal, marad a permanens polgárháború csendes pusztítása, a mindennapi leépülés. Nem lehet békét kötni addig, amíg az egyik fél háborúban érdekelt, nem lehet kooperálni, ha erre hiányzik a szándék akár csak az egyik oldalon. Ráadásul a bizalom, mint ez köztudott, különös jószág: nehéz kialakítani, de könnyű lerombolni.

Varga J. Ferenc

gondolkodó

Neked ajánljuk

Meghalt Schlecht Csaba

  • narancs.hu

A Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, Simicska Lajos jobbkeze, a Kaya Ibrahim-ügy központi figurája 63 éves volt.