Vélemény

Vigasztalásra a vesztesek, a veszteséget szenvedők szorulnak. Vagyis kisebb-nagyobb mértékben mindannyian. Mert kisebb-nagyobb vereséget, veszteséget időnként mindenkinek el kell viselnie. A dolgok csak elvétve alakulnak úgy, ahogy szeretnénk: mint a veszteségek nagy analitikusa, Marcel Proust mondja, "vágyaink anynyit kereszteződnek, s az élet oly zűrzavaros, hogy a boldogság ritkán száll arra a vágyra, amely hívta". A vágyak, mondhatni, ugyanúgy hívják a boldogságot, mint frusztrációjuk a vigasztalást, és persze a vigasz is ritkán száll arra a frusztrációra, amely hívta. Ez külön frusztráló.

Remek hírek szivárogtak ki a gazdasági kormányzat köreiből. A közösségi közlekedés régóta fokozódó problémáját is meg fogja oldani kormányunk. A részletekről egyelőre annyit tudni, hogy a megoldás részét képezi a MÁV Start és a Volánok összevonása. Az is kiderült, hogy a BKV, sőt a Malév beolvasztása is felmerült, de ezeket egyelőre elvetették. A kiszivárgott információk között két érv szerepelt az összevonás, a nemzeti közlekedési holding létrehozása mellett: a nagy költségmegtakarítás és az egységes viteldíjak.

Magyarország politikai térképe a tavaszi törvényhozási választásokon oly mértékben rajzolódott át, hogy azt a vasárnapi önkormányzati választások nem tudják döntően megváltoztatni - erre utalnak az új kormány regnálása alatt történtek/nem történtek is. E helyzetet érdemes tudomásul venni, de beletörődni végzetes hiba lenne.

Tavaly márciusban az előző Országgyűlés csaknem egyhangúan megszavazta, hogy elvi engedély szülessen a Paksi Atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének meghosszabbítására és új blokkok építésére. A Teller-projektnek elkeresztelt bővítést rekordgyorsasággal, néhány héten belül fogadták el a képviselők: 346 jelenlévőből 330-an (hatan szavaztak ellene, tízen tartózkodtak). Nem volt tehát törésvonal "technokraták" és "ökopártiak" között. Ez a politika azóta, az Orbán-kormány hatalomra kerülése után sem változott. "A meglévő blokkok biztonságos üzemelése záloga a stratégiai tervek megvalósításának, nevezetesen az üzemidő meghosszabbításának, melynek előkészítésében az utolsó fázisba érkeztek, és elkezdődött a bővítésre való felkészülés is" - jelentette ki Hamvas István, a Paksi Atomerőmű pár hete megválasztott új vezérigazgatója.

Az 1940-ben készült Az örök zsidó (Der Ewige Jude) című, valamiért gyakran dokumentumfilmnek nevezett mű a zsidók "igazi arcának" leleplezésére törekszik, mely magasztos cél érdekében szépen levezeti nevezettek más népeken intézett élősködésének évezredes történetét, különös figyelmet fordítva az asszimilációt segítő "álcázási módszerekre" és a hasznos munkavégzés iránti hajlam teljes és genetikai alapú hiányára. S hogy a néző még jobban értse, hogy miről is van szó, ízléses párhuzamot von a zsidók és a patkányok között, melyet vizuálisan is megsegít: egy hömpölygő patkányhordára rávágja egy szűk sikátorban menetelő, meglehetősen slampos és rosszarcú emberek képét, miközben a narrátor a sunyiság, a gonoszság és a parazita lét mindkét "fajra" jellemző megnyilvánulási formáit taglalja. Nem tudni, hogy az ilyen és ehhez hasonló propagandafilmeknek mekkora szerepe volt a világtörténelem alakulásában, mindenesetre okkal feltételezhető, hogy a jól megtervezett és hathatósan átadott gyűlöletkeltés megtette a hatását. Ne legyenek illúzióink, megteszi ma is.

A Magyar Rádió (MR) és a Magyar Televízió (MTV) nem sugározza a Jobbik élősködős kampányfilmjét (a mű tartalmi elemzése lapunk 21. oldalán), többek között arra hivatkozva, hogy az egy államalkotó kisebbség (a cigányság) jogait, emberi méltóságát sértve alkalmas lehet a kisebbség elleni gyűlöletkeltésre.

Nem kétséges, az országnak lesz 2011-es költségvetése, legfeljebb az lehet a kérdés, hogy lesz-e Matolcsy Györgye? Szerintünk igen - bár a gazdasági miniszter, faktum, nem könnyíti meg a saját helyzetét, legutóbbi önálló estjén (vasárnap a HírTv-ben) ismét 2011-re ígérte azt a 16 százalékos egykulcsos jövedelemadót, amiről más kormányhivatalnokok mint távlatosabb tervről beszéltek. De Matolcsy már annyi mindent mondott, amire rácáfolt az élet - lassan megszokjuk, hogy inkább költő ő, aki saját univerzumát lakja. Vagy inkább ő az Orbán Viktorban lakozó költő, és már csak ezért sem lenne ildomos megszabadulni tőle. Amúgy az összeg, amit a 16 százalékos szja-ra elmaradt költségvetési bevétel formájában költeni kéne, nagyjából 200-300 milliárd forint.

Sokaknak feltűnt, hogy Roberto Saviano híres könyvében, a Gomorrában a mind globálisabbá váló olaszországi gengsztervilág főszereplői között még véletlenül sem tűnnek fel az országba egyébként minden más etnikumnál nagyobb arányban bevándorló muszlim vagy szubszaharai menekültek. Ez persze nem jelenti azt, hogy sokukat a kilátástalan helyzet ne csábítaná vagy kényszerítené bűnözésre, de épp úgy, ahogy közülük eddig senki sem csinált látványos karriert, és harmadgenerációs utódaik ma is ugyanott tartanak, mint évtizedekkel korábban bevándorolt elődeik, a maffiahálózatokban sem sikerült nélkülözhetetlenné tenniük magukat. Ennél az Amerikába egykoron kivándorolt olaszok jóval életrevalóbbaknak bizonyultak, miként azok a kínaiak is, akik most csendben "megszállják" Olaszországot.

Nyolc pontot lengetett be két képviselő a bankok megregulázására, úgymond a devizahitelesek kínjainak enyhítésére. A közelgő önkormányzati választások tükrében igazán jó az ötlet: mibe kerül tovább keménykedni a mindenki által utált bankokkal? Lám, végül a bankadót is lenyelték, nemhogy az idén, de még jövőre is hajlandók fizetni, csak hagyják már őket békén.

Egy hét Magyar Narancs, 2010. szeptember 9. Tisztelt Szerkesztőség, a Kulthírek között beszámoltak Günter Grass Grimms Wörter című regényének göttingeni felolvasásáról.

Volt egyszer egy magyar liberalizmus. Büszke volt a történelmi hagyományaira, a nyugatos fejlődés és a nemzeti progresszió iránti elkötelezettségére, a civilizatorikus értékek képviseletében játszott szerepére. A magyar társadalom jobbik énjének tekintette magát, nem minden ok nélkül, bár nyilván nem elfogulatlanul, és objektíve nem is mindig megalapozottan. Mindazonáltal ami a rendszerváltást követő húsz év társadalmi és gazdasági fejlődésében modern és előremutató volt, ahhoz valamenynyire közük volt a liberálisoknak (is). Ehhez képest némiképp meglepő fejlemény, hogy ez a történelmileg és társadalmilag is meglehetősen beágyazottnak tűnt hagyomány mára úgy eltűnt a magyar politikai életből, mintha ott sem lett volna. Mi történt? Miért váltak politikai hajléktalanná a liberálisok? És mi történt a liberális szavazókkal? Játszanak-e még szerepet a politikai erőviszonyok formálásában, vagy eltűnnek a színről, mint egy kihalásra ítélt állatfaj irányt vesztve bolyongó, utód nélküli egyedei? Miért?

A történetet már kívülről fújjuk, percek alatt tele lett vele minden (beleértve a puttonyunkat): vasárnap reggel valaki, valami Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány nevében belemondta a fővárosi köztérbe, hogy kezdeményezik a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevének megváltoztatását, mert egy büdös komcsi nevét viseli a kultúra e fölkent bástyája, amikor hívhatnák például Németh Lászlónak, Kosztolányi Dezsőnek vagy Hamvas Bélának is. (És Wass Albert, ő hol marad?)

Szép kvászban van a magyar kormány, de mondhatnánk Magyarországot is. Az "orosz ügyek" feliratú fiókból eddig a következő - na, mik? - akták estek ki: a gázimport és a gázárképzés ügye, a Malév ügye, a Mol ügye, talán Paks ügye, no meg egy Putyin-fénykép, amin az orosz miniszterelnök a mutatóujját felemelve mosolyog: akartok a barátaim lenni, magyarok? Ráadásul ezen ügyek - amelyek listája biztos nem végleges, ha például igazak azok a pletykák, melyek szerint a francia metrókocsik helyett már izzítják az orosz szerelvényeket - még csak nem is kizárólag orosz-magyar relációban értelmezendők. A Malév ügye, de a gázimporté is ménage a trois - legalább hárman csináljuk, vagy inkább ketten csinálják velünk, és mi egyre kevésbé élvezzük. A közös továbbá ezen ügyekben, hogy egyenként is irgalmatlan mennyiségű pénzről van bennük szó; vagy a pénznél is többről. Arról, hogy ne legyen hideg. És hogy a legtöbbjükben nemhogy a szükségképpen alulinformált megfigyelő van elveszve, de, gyanítjuk, a magyar kormány is úgy érezheti magát, mint Alízka Csodaországban: időnként furcsa teremtményekkel találkozik, akik első hallásra hihetetlen, de később mégis igaznak bizonyuló dolgokat mondanak neki.

A híres Delacroix-képen, figyeltünk fel rá múltkor, meztelen a Szabadság, tisztes öltözék helyett forradalmi accessoire-okat, frígiai sapkát és trikolórt visel. Mint ahogy az allegorikus figura leszármazottai, a Munkás és a Nép is, immár férfialakban: az anyaszült meztelen Kalapácsos Ember (Bíró Mihály grafikája) vagy a szintén pucér Népfelkelő (Telcs Ede kecskeméti Kossuth-szobrának mellékalakja). Az előbbi kalapácsot emel, az utóbbi kiegyenesített kaszát tart készenlétben: szerszámból fegyverré avatott harci kiegészítőket, egyben - kasza és kalapács (vö.: sarló és kalapács) - jelképeket. Ruha nincs rajtuk.