Vélemény

Miért Kóka?

A figyelmes olvasónak bizonyára feltűnt, hogy nem siettem el a választást, ki mellett teszem le nyilvánosan a voksomat. Akik most azt várják tőlem, hogy a "vörösök és fehérek" logika mentén dicsérem az egyik jelöltet és szapulom a másikat, csalódni fognak.
  • Eörsi Mátyás
  • 2007. február 15.

Reciklált örömök (A "kulturális modernizációról")

Hiller István belehúzott. A miniszter a cannes-i zenei szakvásáron a kultúráról mint az emberi boldogulás zálogáról beszélt, a Magyar Kultúra Napján díjakat osztott, új titulust fabrikálva útjukra bocsátotta a "magyar kultúra követeit", és azt kérte tőlük, "tegyék azt, amit eddig is tettek".
  • Sebõk Marcell
  • 2007. február 15.

Modern Talking (Saját szakáll)

Saját szakáll Érdekes szó (ha egyáltalán szónak lehet nevezni) a magyarban a saját. Egyre gyakrabban önálló szó - ahogy alább látni fogjuk -, pedig régebben (még az én gyerekkoromban is) inkább valamiféle előtoldalék volt, amit más szavak nélkül használni, kimondani nem lehetett: saját fejem.
  • Nádasdy Ádám
  • 2007. február 15.

Puskás Ferenc emlékének)

Csak a Kispest Puskás Ferenc emlékének 1950 nyarán a sportvezetés elhatározta, hogy olyan ütőképes csapatot alakít, amely a világ bármely klubjával a győzelem reményében veheti fel a versenyt, s egyúttal az 1952-es helsinki olimpiai csapat alapja lehet. Természetesen a Bp. Honvéd bajnokcsapatát erősítették meg.

Viktor, az engedetlen, Péter, a szabálytalan (A kordonról és a kordonbontásról)

Kedves Narancs-olvasók! Ki ne emlékezne közületek Victor Hugo izgalmas regényére, az 1793-ra? Egy teherhajónak álcázott korvett vitorlázik Angliából a francia partok felé. Fedélzetén parasztnak öltözve a vendée-i felkelés kijelölt parancsnoka. A hajón a tűzmester hanyagsága következtében elszabadul egy ágyú, összezúzza a korvett felszerelését, az üteg többi agyúját. A tűzmester élete kockáztatásával megfékezi az ágyút. A kijelölt parancsnok a Szent Lajos-rend keresztjével tünteti ki a bátor katonát, majd parancsot ad, hogy hanyagságáért lőjék főbe. A hajó kapitánya odasúgja a másodkapitánynak: "Vendée-nak van vezére!"
  • Kőszeg Ferenc
  • 2007. február 8.

Lesz Volt

Hogy ne menjünk vissza Ádámig és Éváig, csak a (villany)kályháig, idézzük fel Kóka János gazdasági miniszter január közepi nyilatkozatát a villamosenergia-ipari dolgozók kedvezményes áramdíjáról: "Saját kiváltságaikat a mi kontónkra védik (...) ők hozzászoktak az utóbbi évtizedekben, hogy ez nekik jár. Én meg azt mondom, hogy ez nekik nem jár. Ez a kedvezmény igazságtalan."

Szóló

A kordonbontás azért volt, hogy ne kelljen arról beszélni, amiről a miniszterelnök akarja, hogy beszélve legyen. A miniszterelnök, aki persze azt szeretné, hogy arról legyen beszélve, amiről ő szeretné, a múlt hetet végigbeszélte (az ATV-n, Friderikusznál), négy estén szólózott, az ötödiken pedig - kellemes társaságban - rekapitulált, reagált, okos arckifejezéssel kérdésre válaszolt.

Pálya a magasban (A csabai apostol)

A csabai apostol A várban, a Belügyminisztérium régi épületének falán (Országház u. 28.) márványtábla emlékezik arra a 350 fogolyra, akik 1944 végén "sínylődtek a Gestapo fogságában". A rabok negyedét kivégezték, az emléktáblán szereplő nevek közül kettő a futball történetével foglalkozóknak is ismerős lehet.
  • Szegedi Péter
  • 2007. február 8.

Legkisebb közös semmis (Vandíj)

Vandíj Ez a furcsa szó nem a tandíjra vonatkozik, nem a vandalizmus díjára; hanem akkor? Éltem, írja J. A., ne unjuk őt, "és ebbe más is belehalt már". Vagy Kosztolányi: hogy annál, ami van, a semmi - ősebb (direkt írtam torzul a sort, értsük). Itt a bökkenő.
  • Tandori Dezsõ
  • 2007. február 8.

Valamit visz a HÉV

Mármint el. Egy illúziót. Az arányos közteherviselésen alapuló, igazságos társadalom illúzióját. Január harmadik péntekén a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a főváros, valamint tizenhat Budapest környéki agglomerációs település képviselői találkoztak a pesti megyeházán. Az államtitkár és a főpolgármester-helyettes ismertette tárgyalásaik eredményét: az állam a zsebébe nyúl, és tovább finanszírozza a BKV agglomerációs szolgáltatását. Az erről tudósító újságok másnap a következő címmel is megjelenhettek volna: "Semmi sem történt. Magyarország mára ugyanaz maradt, mint tegnap volt." A területi és társadalmi különbségeket konzerváló, az indokolatlan kiváltságokat az abból kizártak terhére fenntartó, furcsa kis ország.
  • Dancs Gábor
  • 2007. február 1.

Szólásszabadság csak 55 decibel alatt

Ha Egészségügyi Szakember arról értesül, hogy a szakminiszter a dohányipart véli legalkalmasabbnak arra, hogy a fiatalságot távol tartsa a dohánytermékektől, akkor először telefonálgatni kezd. Megtudja, hogy a hír igaz, és a tárca ragaszkodik az abszurd ötlethez. Úgy dönt tehát, demonstrálni fog ez ellen a minisztérium előtt.
  • Félix Péter
  • 2007. február 1.

Kamatos kamat

Immár hosszú hetek óta tart a sajtópolémiává, mi több, szolid anyázássá nemesedett találgatás a március elején leköszönő Járai Zsigmond jegybankelnök utódjáról.

És akkor most mi van?

A múlt pénteki Népszabadság fizetett hatoldalas mellékleteként jelent meg Gyurcsány Ferenc Szembenézés című írása. A dolgozat 23 pontban foglalja össze az elmúlt évek hibáit, ezek tanulságait és a jövőbeni tennivalókat.

Pálya a magasban (A kétéltű ember 2.)

A kétéltű ember 2. Élet-halál kérdése lehet a szerelem, a háború, a barátság vagy akár a zene is, de a labdarúgás csak kivételes esetben. Ha mégis komolyra fordulnak a hírek: az angol csatár a sorscsapások nyomán alkoholistává válik és belehal, az öngólt vétő kolumbiai focistát lelövik, a példák akkor sem feltétlenül futballspecifikusak - az alkoholisták gyakran belehalnak, a kolumbiaiakat már a film közepén lelövik.