Szóló

Publicisztika

A kordonbontás azért volt, hogy ne kelljen arról beszélni, amiről a miniszterelnök akarja, hogy beszélve legyen. A miniszterelnök, aki persze azt szeretné, hogy arról legyen beszélve, amiről ő szeretné, a múlt hetet végigbeszélte (az ATV-n, Friderikusznál), négy estén szólózott, az ötödiken pedig - kellemes társaságban - rekapitulált, reagált, okos arckifejezéssel kérdésre válaszolt.

A kordonbontás azért volt, hogy ne kelljen arról beszélni, amiről a miniszterelnök akarja, hogy beszélve legyen. A miniszterelnök, aki persze azt szeretné, hogy arról legyen beszélve, amiről ő szeretné, a múlt hetet végigbeszélte (az ATV-n, Friderikusznál), négy estén szólózott, az ötödiken pedig - kellemes társaságban - rekapitulált, reagált, okos arckifejezéssel kérdésre válaszolt. A kordonbontás, minden utcaszínházi jellege dacára valójában nem volt meglepő, a Fidesz politikája régóta abban merül ki, hogy a miniszterelnök ne beszéljen, illetve hogy úgy tegyenek, mintha nem beszélne, hátha akkor senkinek nem tűnik fel, hogy beszél.

Huh, de ügyes, sőt - sportriporterek körében kedvelt fordulattal élve - jó értelemben vett csibészes trükk volt a kordonbontás!

Hát egy lószart.

Míg a kormányfő Szembenézés című dolgozata leginkább evidenciák és laposságok felmondásával tüntetett, a sorok közé bőven szórt álomporral, addig az ATV-n Gyurcsány a fürgébbik formáját futotta. A sorozat pártelnöki kortesbeszédnek is elment - nyolcszázezer-egymillió ember láthatta, elsősorban a kormánypártok szimpatizánsai, s ők talán még egyszer sem kapták így telibe a reformkrédót. A kormányfő a négy nagy átalakításról (egészségügy, közoktatás, közigazgatás, államháztartás) tartott igehirdetést. Először mindenféle statisztikai makroadatokkal hadonászott, aztán az ezekből adódó következtetéseket (rosszul, gazdaságtalanul, pazarlóan, igazságtalanul működik X, Y és Z ügy) a saját, elsősorban a hatékonyság, az esélyegyenlőség és az igazságosság szempontjaira érzékeny értelmezési keretébe helyezte. Végül elmondta, melyik reformlépés mire lenne gyógyír. Nem mondhatnánk, hogy kötésig gázolt volna a konkrétumokban. De a szándékai legalább világosak lettek. Miként az is, hogy szenvedélyes fiatalemberrel állunk szemben, néha talán túl szenvedélyessel is - az például nehogy már úgy legyen, hogy az ő kudarca az ország kudarca is lenne.

Mármost az képtelenség, hogy a kormányfőnek mindenben igaza van, mint ahogy az is képtelenség, hogy semmiben sincs igaza. Statisztikailag az is kizárható, hogy azon problémák közül, amikről beszélt, egyetlenegy sem létezik; és az sem valószínű, hogy az ország összes problémája egész máshol van ahhoz képest, ahogy Gyurcsány képzeli.

Mi következik ebből?

Az, hogy Gyurcsánynak egy csomó dologban vagy igaza van, vagy nincs.

És ebből mi következik?

Hogy lehet a kormányfő állításait (helyzetelemzését, megoldásait stb.) ekézni, szétszedni, cáfolni, ellenérvelni.

De egyvalamit nem lehet megtenni. Mert az hazafiatlan magatartás lenne. Nem lehet ezeket az állításokat nem létezőnek tekinteni. Nem lehet azt mondani, hogy persze, választott magának egy ministránsfiút, és míg az lelkesen csilingelt neki és lengette füstölőjét, ő zavartalanul elmondhatta prédikációját. Vagy olvasatlanul a szemétbe vágni mindezt avval, hogy á, úgyis hülyeségeket beszél. Hogy úgyse lesz az egészből semmi, és csak "egy nagy fejetlenség" az egész. Sőt, még avval sem, hogy utálom a komcsi buráját. A reformokról való párbeszéd elutasításának az egyik motivációja nyilvánvalóan politikai, jelesül a hatalom megszerzése. Leginkább az önmagáért való hatalomé - hiszen amíg a Fidesz nem állít elő a kormányéra reflektáló és azzal versenyző programot, addig kormányzási kérelmük indoklás nélkül lóg a levegőben. De ez az ő bajuk, rá fognak fázni. Ennél ijesztőbb a szörnyű magyar fikakultúra, mely tudatlanságból, rosszhiszeműségből, műveletlenségből és megalapozatlan személyes ambíciókból, valamint az ezekből fakadó önértékelési zavarokból táplálkozik. Mögötte nem okvetlenül politikai számításokat kell látnunk, sőt, inkább valami ostoba apolitikusságot, amely épp azért gyomorforgató, mert politikai állítások megfogalmazásának ambíciójával lép fel. A lúzerek évszázados önigazolása ez, amely azonban, és a fél magyar irodalom erről szól, elég mélyen gyökerezik bennünk ahhoz, hogy zátonyra futtasson minden változtatási kísérletet. Miként mindig korábban, most is magunknak árthatunk vele. A hazának.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.