A kordonbontás azért volt, hogy ne kelljen arról beszélni, amiről a miniszterelnök akarja, hogy beszélve legyen. A miniszterelnök, aki persze azt szeretné, hogy arról legyen beszélve, amiről ő szeretné, a múlt hetet végigbeszélte (az ATV-n, Friderikusznál), négy estén szólózott, az ötödiken pedig - kellemes társaságban - rekapitulált, reagált, okos arckifejezéssel kérdésre válaszolt. A kordonbontás, minden utcaszínházi jellege dacára valójában nem volt meglepő, a Fidesz politikája régóta abban merül ki, hogy a miniszterelnök ne beszéljen, illetve hogy úgy tegyenek, mintha nem beszélne, hátha akkor senkinek nem tűnik fel, hogy beszél.
Huh, de ügyes, sőt - sportriporterek körében kedvelt fordulattal élve - jó értelemben vett csibészes trükk volt a kordonbontás!
Hát egy lószart.
Míg a kormányfő Szembenézés című dolgozata leginkább evidenciák és laposságok felmondásával tüntetett, a sorok közé bőven szórt álomporral, addig az ATV-n Gyurcsány a fürgébbik formáját futotta. A sorozat pártelnöki kortesbeszédnek is elment - nyolcszázezer-egymillió ember láthatta, elsősorban a kormánypártok szimpatizánsai, s ők talán még egyszer sem kapták így telibe a reformkrédót. A kormányfő a négy nagy átalakításról (egészségügy, közoktatás, közigazgatás, államháztartás) tartott igehirdetést. Először mindenféle statisztikai makroadatokkal hadonászott, aztán az ezekből adódó következtetéseket (rosszul, gazdaságtalanul, pazarlóan, igazságtalanul működik X, Y és Z ügy) a saját, elsősorban a hatékonyság, az esélyegyenlőség és az igazságosság szempontjaira érzékeny értelmezési keretébe helyezte. Végül elmondta, melyik reformlépés mire lenne gyógyír. Nem mondhatnánk, hogy kötésig gázolt volna a konkrétumokban. De a szándékai legalább világosak lettek. Miként az is, hogy szenvedélyes fiatalemberrel állunk szemben, néha talán túl szenvedélyessel is - az például nehogy már úgy legyen, hogy az ő kudarca az ország kudarca is lenne.
Mármost az képtelenség, hogy a kormányfőnek mindenben igaza van, mint ahogy az is képtelenség, hogy semmiben sincs igaza. Statisztikailag az is kizárható, hogy azon problémák közül, amikről beszélt, egyetlenegy sem létezik; és az sem valószínű, hogy az ország összes problémája egész máshol van ahhoz képest, ahogy Gyurcsány képzeli.
Mi következik ebből?
Az, hogy Gyurcsánynak egy csomó dologban vagy igaza van, vagy nincs.
És ebből mi következik?
Hogy lehet a kormányfő állításait (helyzetelemzését, megoldásait stb.) ekézni, szétszedni, cáfolni, ellenérvelni.
De egyvalamit nem lehet megtenni. Mert az hazafiatlan magatartás lenne. Nem lehet ezeket az állításokat nem létezőnek tekinteni. Nem lehet azt mondani, hogy persze, választott magának egy ministránsfiút, és míg az lelkesen csilingelt neki és lengette füstölőjét, ő zavartalanul elmondhatta prédikációját. Vagy olvasatlanul a szemétbe vágni mindezt avval, hogy á, úgyis hülyeségeket beszél. Hogy úgyse lesz az egészből semmi, és csak "egy nagy fejetlenség" az egész. Sőt, még avval sem, hogy utálom a komcsi buráját. A reformokról való párbeszéd elutasításának az egyik motivációja nyilvánvalóan politikai, jelesül a hatalom megszerzése. Leginkább az önmagáért való hatalomé - hiszen amíg a Fidesz nem állít elő a kormányéra reflektáló és azzal versenyző programot, addig kormányzási kérelmük indoklás nélkül lóg a levegőben. De ez az ő bajuk, rá fognak fázni. Ennél ijesztőbb a szörnyű magyar fikakultúra, mely tudatlanságból, rosszhiszeműségből, műveletlenségből és megalapozatlan személyes ambíciókból, valamint az ezekből fakadó önértékelési zavarokból táplálkozik. Mögötte nem okvetlenül politikai számításokat kell látnunk, sőt, inkább valami ostoba apolitikusságot, amely épp azért gyomorforgató, mert politikai állítások megfogalmazásának ambíciójával lép fel. A lúzerek évszázados önigazolása ez, amely azonban, és a fél magyar irodalom erről szól, elég mélyen gyökerezik bennünk ahhoz, hogy zátonyra futtasson minden változtatási kísérletet. Miként mindig korábban, most is magunknak árthatunk vele. A hazának.
