Legkisebb közös semmis (Vandíj)

  • Tandori Dezsõ
  • 2007. február 8.

Egotrip

Vandíj Ez a furcsa szó nem a tandíjra vonatkozik, nem a vandalizmus díjára; hanem akkor? Éltem, írja J. A., ne unjuk őt, "és ebbe más is belehalt már". Vagy Kosztolányi: hogy annál, ami van, a semmi - ősebb (direkt írtam torzul a sort, értsük). Itt a bökkenő.

Vandíj

Ez a furcsa szó nem a tandíjra vonatkozik, nem a vandalizmus díjára; hanem akkor? Éltem, írja J. A., ne unjuk őt, "és ebbe más is belehalt már". Vagy Kosztolányi: hogy annál, ami van, a semmi - ősebb (direkt írtam torzul a sort, értsük).

Itt a bökkenő. Manapság - itt - sok mindent kell másképp mondani, hogy értsék. Ahol tüllprimadonna kellene az ünnepi számba, ha, mondom, ha a 4 Non Blondes-en, más alternatív popdívákon csak úgy lehet példát hozni mégis (fura nyelvtani szerk.), hogy elmagyarázom... Bevezetés, tárgyalás, befejezés. Megkérdik az embert, jár-e templomba... jótékonykodik-e... aláír-e ezt, amazt. (Nem a Nagy Nemzeti dolgokra célzok. Semmivel nem célzok semmire sem.)

68 évből 40-valahányat nagy aktivitással, s általában - viszonylag - kevés javadalmazásra töltöttem, és ennek itt a díja. Ma már képes vagyok sorban ellógni napokat, de nem lógással, mert az utcára kimenni se szeretek, mert az utcát utálom, unom... nem is; saját magamat utálom az utcán.

És nem szeretek találkozgatni, beszélgetni, nem azért, mert "a másik" ellen bármi kifogásom lenne, hanem magam ellen van. Hogy mit beszélgetek! Amit nem írtam meg még szerény készletem "erejéig", azt még, épp a torkolatnál patakszűkebb "áradásomból", haha, megírom majd. Tessék megvárni... ahogy az egymást megszólítani se nagyon bíró honfitársaim oly sokat tesseneznek, csacskán, minimum.

Nem szeretem magamat, ha beszélgetek, mert akkor csalok. Becsapom a másikat. Elhitetem vele, amit hisz, ami neki tiszta sor, hogy ő nagyon is tudja, kivel, miféle "vanóval" (létezővel) beszél, Weöres Sándor nagy mondása szerint: ha ő hettita, neki mindenki ugyanoly hettita, ha pl. sirály, akkor semelyik sirály sem igazi sirály.

Voltam, vantam, ennek a díja az, hogy úgynevezett magányos lettem. Csakhogy ez is butácska fogalom, mert viszonyszó. Csak viszonyokban, vágyakban stb. lehet magányosnak lenni. Tényleges létező, aki - ah, egy filozóf mondá! - magában erős, ha erős; a ténylegesen "erős" (bár nem bicepszes, nem vagyonos, nem akarnok, nem pozicionált, nem szép, nem ledumálós, nem szervezkedős) létező magában a legerősebb.

Hanem magunkban sem lehetünk mindig.

Így az életünk díja, ilyenféle erős embereké (bocsánat, amilyen talán én is voltam, mert 4 Arnie fizikai erejének megfelelő "lelki, szellemi" erő kellett, ahogy így visszanézek, holott mit értem el? semmit stb.), ily vanásunk (az ötvenes-hatvanas évek fordulójának divatszava, Keserü - rövid ü, a mindenit -, Ottlik stb. társaságában mennyit mondtuk, kis gúnnyal... egyébként kösz és hála, Ilona, Keserü, szegény jó A legjobb Nap c. könyvem csuda külleméért... hagyom; annak díja, hogy voltunk, íme, az, amivé lettünk.

Sokan nem lesznek így se semmivé. Minimálbérrel fizetik meg a Szent Életet, hogy így mondjam, azt hiszik, kibattyintanak azzal, ha ügyeskednek, ha ez-meg-az.

Igen, így is lehet létezni. "Létezni lehet, de megélni nem", hallom. Meg Wittit, gyakorta (Gyakorti Witti): "rendben, beszélni nem lehet róla, de hallgatni sem... akkor kell tenni róla..." Jó, jó, barátom, de hogyan. Hiába húzod világossal az első lépést úgy, hogy az "a legvadabb", tudd: semelyik ily lépés sem a legvadabb... aztán a parti rendes mederbe terelődik... no, már ha.

Gyakorén, gyakorte, satöbbi. Gyakormi, gyakorti, satöbbi - szellemeskedtünk még egyetemista korunkban. S jól tettük. Ha "gyakortai" oly hülye. Hamarost, hamarosti. Kérek egy hamarostit, mondtuk a kellemes lugasban ülve, alig húsz évünk lengedezésével. Én nem lengedezek már alig-húsz-évekkel, sehogyan sem lengedezek, mert minden küllentyűm ellenére vééééégtelenül öreg vagyok, ha úgy tetszik.

Már ha végtelen öreg vanásnak nevezzük, hogy direktbe, kezdeményezőleg, alig tíz emberrel akarnék beszélni... beszélni talán annyival se. Vanótársak, kik előtt még ott a plusz vagy mínusz díj, nem olyan-e ez, mint a szerelmes elválások az állomáson? (Az esetek 51%-ában, kis többség, de mégis.) Testünk, lelkünk úgy felkavarva; hogy arra fel kell hajtani két felest. Kafka Franci se tette volna másképp. Aztán az emlék nyomán, lásd a slágert, megindul egy könnycsepp... és szivárványában feltündököl a kedves régi arc... aztán egy elképzelhető új arc, akkor körülnézünk, nincs-e ilyen kéznél, s szintén facér.

Nem, vanótársaim, mikor nekem a Totyi, utolsó madaram meghalt, nem kerestem új verébarcot. Hogy most van egy szegény új, drága sánta szárnyas barátunk itt, másik pálya. Kétféleképp élek. Vanásom egyik felével a végállomáson ücsörgök, képzetek nélkül.

Ennek a szabadságnak a díja, büntetése, hogy 51% élek. Jaj.

(Folyt. köv.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.