A Heineken basztatása tökéletesen jelzi az állam feladatainak félreértését

  • narancs.hu
  • 2017. március 14.

Villámnarancs

A vörös csillaggal fognák meg a hollandokat.

Kezdjük egy rövid MTI-idézettel Kósa Lajos és Halász János mai sajtótájékoztatójáról.

A tájékoztatón szóba került az a Semjén Zsolt (KDNP) és Lázár János (Fidesz) jegyezte, már a Ház előtt lévő előterjesztés, amely megtiltaná az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását. Halász János a Heineken érintettségét és az időzítést firtató kérdésre azt közölte: az indítvány célja, hogy „a vizuális környezetünket ne szennyezzük tovább” önkényuralmi jelképekkel.

false

 

Fotó: Krizsán Csaba/MTI

A Heineken is valóban érintett, de ezt „a sört senki nem akarja betiltani természetesen, a címkén lévő vörös csillagról van szó” – mondta. Megjegyezte, hogy a San Pellegrino termékeinek csomagolásán is ugyanez a jelkép látható.

A szóvivő igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerinte a törvény megáll-e majd a nemzetközi színtéren.

Lefordítjuk. Kormányunk a nacionalista érzelmekre és a multiellenességre rájátszva nem pusztán véleményt nyilvánít két magánvállalkozás – az Igazi Csíki Sör és a Heineken – román és európai hatóságok előtt zajló védjegyvitájában, de nyíltan revolverezni kezdi az egyik felet. Törvényalkotással.

Azt már csak halkan tesszük hozzá, hogy a strasbourgi bíróság a vörös csillag köznapi – azaz nem kereskedelmi vagy művészeti – használatának tiltása miatt is többször megbüntette Magyarországot. Akkor hosszabbítsuk meg Bicskéig, szívjon csak a magyarellenes rohadt multija is!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.