A NER méregdrága magánsulija megvéd Takaró Mihálytól

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 22.

Villámnarancs

Persze csak azoknak a gyermekeit, akik meg bírják fizetni a tandíjat. 1 év 4,7 millió forint.

International School of Debrecen néven Debrecen város és a Debreceni Egyetem együttesen alapítottak - szinte teljesen adófizetői pénzből - egy elit, angol-magyar tannyelvű magániskolát Debrecen-Pallagon - írja a Mérce.

false

 

Fotó: MTI

Mint írják, az összesen 4 milliárdból épülő iskolába a jelentkezés díja százezer forint. Az iskolába integrált óvodában egy évért 2,3 millió forintot, egy iskolai tanévért 4,7 milliót kell fizetni.

És hogy mit ad az iskola?

A Mérce úgy tudja, a „poroszos” oktatást mellőző, világra nyitott, az álhírek ellen is tudatosan nevelő oktatást.

Mint írják, az iskola az Emberi Erőforrások Minisztériumától megkapta az engedélyt az International Baccalaureate (IB) rendszerű oklevelek kiadására, ami a gyakorlatban azt jelenti, elkerülhetik az új Nemzeti alaptanterv bevezetését is.

"Orbán Viktor közvetlen elitje tehát, az általa is nagy dérrel-dúrral beharangozott Modern Városok Programból (mert ez is az egyik közpénzforrás), olyan iskolát húz fel a gazdag debreceni és környékbeli csemetéknek, amelynek elsődleges célja az, hogy megóvja őket Takaró Mihálynak, a NER újabb, pozícióba emelt csóvás emberének tanügyi ámokfutásától" - jegyzi meg a Mérce.

Figyelmébe ajánljuk

Dr. Archipelago

  • - turcsányi -

Az 1976-os svédországi választások kampányidőszakában Olof Palme miniszterelnök ismét 1973-as kihívójával, Thornbjörn Fälldinnel vitázott.

Magától nem jutott eszébe

A francia irodalom fenegyereke vagy punkja a regényeiben kritikusan és saját tapasztalatai alapján ábrá­zol­ja a társadalom peremére szorult emberek életét. Szegény és diszfunkcionális családban élt, de tizenévesen megszökött, hogy a groupie-k életét élje. Csoportos nemi erőszak áldozata lett, majd prostituáltnak állt és függőségekkel küzdött. 1994 óta az írásból él. Új regényének fő motívuma a #metoo.

Mint a talajvíz

Hetvenes évek vége, isten tudja, milyen fejtágító, polgazd, gazdaságföldrajz, valami. Az előadó föláll a katedrára, kezében krétával a táblához lép, és felrajzol egy csinos grafikont, két égnek meredő egyenessel: a vízszintes tengelyen az évszámok, a függőlegesen valami baromság, népboldogság, országsiker, világmegváltás, ilyesmi.

49 117

Itt valaki belülről bomlaszt. Vagy csak simán hülye. Bármelyik is, nem volt jó ötlet Orbán Viktor kampánycsapata részéről „exkluzív részletekkel” bemutatni, milyen hősies munkát végzett a kormány a koronavírus-járvány idején.