Az amerikai szélsőjobb kivetette magából, a magyarok meghívták egy konferenciára

  • narancs.hu
  • 2017. december 28.

Villámnarancs

A publicista fő feladatának a feministák, a baloldaliak és az emberi jogi aktivisták elleni harcot tartja.

Ha nincs még programja január 23-ra, ne is csináljon, csinált önnek a magyar kormány. Az Európa jövője címre keresztelt háromnapos esemény ugyanis igazi különlegességgel indít, szúrta ki a Mérce. A konferencia nyitó előadását az a Milo Yiannopoulos jegyzi, akit „pedofíliáról szóló megjegyzései miatt tettek ki a Trump megválasztásában kulcsszerepet játszó Breitbart nevű amerikai szélsőjobboldali laptól”.

A Milo néven ismert és emlegetett publicista azért lett nemkívánatos a tengeren túl, mert kiszivárgott két videorészlet, amelyekben Milo „megengedhetőnek nevezte idősebb férfiak és fiatal fiúk szexuális kapcsolatát, illetve azt is mondta, a beleegyezési korhatár szerinte nem olyan egyértelmű dolog”. Ezután a Breitbart kitette a szűrét, és így a lap körüli szélsőjobboldali alt-right mozgalomból is kiesett. Pedig Milo rendszeresen szerepelt a televízióban, egyetemeken adott elő, ami ellen tiltakozásképp többször is az utcára vonultak a radikális baloldaliak.

Milo nyíltan homoszexuális, a melegjogi mozgalmakat viszont megkérdőjelezi, fő feladatának pedig a feministák, a baloldaliak és az emberi jogi aktivisták elleni harcot tartja.

Így már nem is csodálkozunk annyira, hogy az Európa jövőjéről szóló konferencia sztárvendége Milo lesz. De nem maradunk magyar előadók híján sem: beszélni fog Deutsch Tamás, Szijjártó Péter, a záró előadást Csányi Sándor OTP-elnök tartja.

(merce.hu)

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.