Hány püspök kell egy stadion felszenteléséhez?

  • narancs.hu
  • 2014. május 2.

Villámnarancs

Eddig azt hittük, kettő is elég.

Május elseje rég nem volt ilyen örömteli Debrecen városában. Hogy mi történt? Hadd válaszoljunk a Hír24 beszámolójának címével: „Parádés show-val adták át a Nagyerdei Stadiont". Ami a parádét illeti, volt ott műfüstben gázoló Keresztes Ildikó, ég felé szálló lufik, Orbán Viktor és Kósa Lajos duettje a stadion közepén és a nagy magyar ünnepek elmaradhatatlan kelléke: egy db levitézlett sztár a kilencvenes évekből, most éppen Lou Bega.

Az est sztárvendégei

Az est sztárvendégei

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Ebből a parádéból nem hiányozhattak az egyházak képviselői sem, hiszen az láthatóan mindenki számára evidencia, hogy Magyarországon nagyobb focipálya nem létezhet Isten áldása nélkül. Márpedig nem holmi mezei lelkészek és plébánosok hozzák az égi áldást, nem, egy stadion felszentelése püspökért kiált. Ezt már Orbán Viktor magánstadionja esetében is megfigyelhettük, amelyet Kiss-Rigó László szeged–csanádi püspök és dr. Szabó István református püspök áldásával vettek birtokba a szotyolázó oligarchák. Azt gondoltuk akkor, hogy a stadionavatásnál szükséges püspökmennyiség: 2 db. De a debreceni stadion – tisztesség ne essék szólván – még a felcsútinál is grandiózusabb...

Mesterhármas

Mesterhármas

Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Ezért aztán a reflektorfényben, a Jóisten és Orbán Viktor színe előtt egymás mellett buzgólkodott Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökhelyettese és a görög katolikus Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye megyés püspöke.

Okkal reméljük, hogy előbb-utóbb mindenki sorra kerül, mert bár sok a püspök, de stadionból sem lesz hiány.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.